Pezsgő, film, Te és Január 1.-je....

Szánalmas lennék? Valami nevetséges romantikus cuki film megy a tv-ben. Pezsgős energiaitalt iszok bor helyett, és a barátomtól kapott kis plüssmacit szagolgatom, amit 12 órával ezelőtt fújt be a spréjével, mielőtt hazament. Nemsokára a két irtózatosan különc karakter szexelni fog. Iszom. Innom kell! Dögös pasi…

Mégis mi bajom? Mi ez a búvalbaszott fej?

Ha most bármit kívánhatnék… Valószínűleg áramszünet lenne. Gyilkos ez a film.

Kezd hatni a pezsgő. Kis buborékok szöknek az agyamba. Kis lila folt integet vissza a tükörből, aki a nyakamon vert tanyát. Vége a reklámnak. S a film folytatódik. Piti kis életem filmje. Szinte már olvadok a tökéletes szövegkönyvtől. Biztos erre van szükségem?

Elgondolkodom. A legjobb pasik, sosem tudják magukról, hogy észbontóak. Bizonygathatom én, de hiába. Olyan ez, mintha én lennék az egyetlen, aki olyasfajta ösvényen járhat, ahol mindig összetalálkozik egy kis csodával. A mostani barátom is effajta csoda. Bár nem hiszem, hogy Ő maga valaha is így gondolna magára. Azt hiszem ez éltet, a kihívás. Hajt a vágy, hogy felfedezzem. Akárhogy is lehet ezt érteni.

Azt mondta fél. Fél attól, hogy túlságosan belém szeretett. De még mielőtt ezt megvallotta, én tettem vallomást, hogy félek szeretni Őt. Micsoda nevetséges hülyeség.

Félek szeretni? Majd megőrülök érte! Csodálom, és minden tetszik benne. Túlságosan tökéletes. De nem akarom ezt érezni! Legutóbb is ez volt. Álmokba ringattam magam, miközben a valóság egészen más volt. S hiába tettem volna meg bármit érte, Ő nem akart az enyém maradni. Nem akarok ugyanabba a hibába esni, hogy mindent felteszek egy lapra és végül eldobnak, mint egy elhasznált rongyot. Bár az enyém lehetnél…

Elégedett vagyok az életemmel, de csak akkor, ha Te is vállalsz egy szerepet benne. Nem csak a pezsgő beszél belőlem.

De, azt hiszem kicsit becsíptem. Még egy pohár. Mostanában jól esik az alkohol, túlságosan is. Remélem, nem leszek alkesz. Bebaszna. Szó szerint. Na jó, ez nem volt túl vicces.

Le kell töltenem ez a filmet. Zseniális.

Sokkal több van benne. Mármint az új felfedezett Csodámba. Úgy hiszem, mindazt, amit látok belőle olyan kis apróságok, és mégis már ezek is lenyűgöztek. Biztos vagyok benne, ha mélyebbre ásnék, a világ legnagyobb kincsét lelném. És mindez olyan drámai, már-már filmbe vagy regénybe illő… A második pohár kutyult pezsgőm félig tele van, vagy félig üres?

Nem akarok felébredni! Mert érzem, hogy nem lehetsz valóság… túl jó vagy ahhoz.

Talán az, hogy ilyen kiszámíthatatlan vagy, hogy mindig meg tudsz lepni. Sosem tudom, mi a következő lépésed… mégis elviselnéd, hogy Én irányítsak?

Nem értelek. Lehet sosem foglak érteni. S még egyet kortyolok a kotyvalékomból.

Nem sok van már a poharamban. A filmnek is nemsokára vége. Happy end-re számítok. Fúh, micsoda befejezés. Nehéz elképzelni, hogy lehetne jobb.

Nem tudom, hogy a pezsgő vagy a túlzott érzelmek részegítettek meg annyira, hogy nehézkes egyenesen mennem, de amit mindenképp tudok, és tudnod kell.

Szükségem van rád.

18 éves lettem.

Tizennyolc éves lettem. Ez is csak egy szám, mint az összes többi. Nekem a világot jelenti. Kislányként…., mikor minden nap megalázva tértem haza a kisvárosi iskolából. Hosszú évekig csak a Magány volt a barátom, mert ezt érdemlik a különcök, a falusiak. Valahogy engem nem érdekelt milyen márkájú cipő van a lábamon, nem volt fontos, hogy a büfében édességet tudjak venni. Édesanyám kemény asszony. Maximalista s belőlem is azt nevelt. Hajnalba kelt, hogy szendvicset csináljon nekem minden reggel, és azt mennyei teát öntötte a kulacsomba. Olyat, még az Istenek sem ittak soha. Aztán elment dolgozni, estefele, mikor hazaért takarított, megfőzte a vacsorát, mesét olvasott három gyerekének, aztán elpakolt utánuk. Minden nap így kezdődött, és mindennap be is vitte a vacsorát férjének, aki a Tv elé tért megpihenni kemény fizikai munka után. Elégedett voltam ezzel az élettel. De ez az undorító közeg sorokba akart kényszeríteni…  S bizony volt, amikor nem tudtam ellenállni. És nekem is lett drága converse pulcsim. Nem hordtam sokat. Legtöbb esetben, mivel egyébként is akaratos és elszánt kislány voltam, ellent tudtam állni. Tűrtem több, mint hat évig. A szüleim arra tanítottak, hogy nem szabad verekedni. Sokáig nem ütöttem vissza.

Apám meglett ember, kinek apja maga is, olyan volt egykor, mint a füst. Jót nem adott, néha fojtott, és sötétségbe tartotta a szeretetre éhes lelket. S, hogy apám nem kapta meg azt mire vágyott, nekem sem tudta megadni. Emlékszem minden egyes szavára. Hányszor ordította, hogy kövér disznó vagyok, meg semmirekellő. Ezt a szó „semmirekellő”, már tíz évesen azzal azonosítottam, hogy kárnak élek. Anyám azt, hitte hülyéskedek, mikor vöröslő csíkokat látott a csuklómon. Csináltam. Kezdetben, nem értettem, csak lestem a nagyoktól. Aztán már élveztem. S volt, mikor komolyan gondoltam.

Így teltek az évek a fejem felett. Kívülállóként, a nagyok közt leltem meg a helyem. Emiatt csak még jobban kiközösítettek, de már nem érdekelt. Nem tudom, pontosan hány éjszakát sírtam át azért, hogy tizennégy éves legyek, hogy komolyabban vegyenek, s ne csak egy szaros gyereket lássanak bennem, aki semmit sem tud az életről. Tizennégy éves koromban sem változott semmi, se tizenhat évesen. És most? Most félek. Nem a változástól, hanem attól az érzéstől, ami végigkísérte az életem. Hogy nem fogom megélni a felnőttkort. 2012. december 19.-én betöltöttem a tizennyolcat. A világvégét pedig mára 2012. december 21.-ére jósolták. Nem magam miatt aggódok. Mindent megkaptam az élettől, amit csak kaphattam. Boldog, elégedett életem volt, még ha az élet olykor meg is gyötört.

Mindennél jobban szeretem a családom. És félek, hogy nem tudom őket megvédeni.

Ott ültek, majdnem mindenki, a pin-pong asztalra terített pompázatos vacsora mellett. Csicsás finom ételek és finom bor vett körül. A szalvétán télapó és egy hóember szánkózott. Torta is volt, nagy habos, tele gyümölccsel, amit szeretek. Engem ünnepeltek. Körbenéztem, és próbáltam megjegyezni a pillanatot, hogy itt vannak velem és együtt örülünk. Mert úgy megijedtem, hogy nem lesz több ilyen.  Azt, hitték a meghatottságtól sírok. Kicsit attól is…, de legfőképp az érzések miatt. Remélem, tudják, hogy szeretem őket.

Voltam harcos, harcoltam, minden ellen, amit rossznak éreztem. Voltam gyenge, eltiport kis virág. Volt, hogy összeomlottam. S volt, hogy egy halál után „születtem újjá”. Mikor legjobb barátom meghalt….és újra a Halállal cimboráltam. Sokszor kerestem értelmét az életnek. Mi végre teremtettem, mi a sorsom, miért vagyok a Földön, ebben a családban. Türelmetlen is voltam, mindenakaró. Aztán megértettem. Hogy az életem nem az enyém, hanem mindenkié. Mindenkiért kell élnem, nem magamért. És, hogy a miértre a válasz a szeretet.

A szeretet a legnagyobb erő, az a fajta tiszta fény, ami megvéd a társadalom és a kapzsiság mocskától, ami nem enged teret az Egómnak.

Tizennyolc éves vagyok. Köszönök mindent. Hálás vagyok. Megtaláltam az utam, megnyugodtam. Már nem számít, miért bántanak…, mert ők csak bábok. A társadalom, az egójuk, a pénz bábjai. Elveszett csodák.

Tudom, mit kell tennem. Adj erőt, hozzá Uram, hogy kíméletesen tudjak élni, és ne engedd, hogy az Egóm hatalmába kerítsen. Mind emberek vagyunk. Ezen a lecsupaszított szinten, mindenki egyenlő, s Én mindenkit szeretek. Csak ezt tudom adni. S, ha majd az emberiség elméje ledobja rabláncait, visszatérnek igazi valójukhoz, s az ember szó nem a pusztítást fogja jelenteni…. Akkor mindenki megérti, az élet az a csoda, ami csak kölcsönben a Tiéd, s, ha Te mégis másnak adtad…Isten vagy.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BLOG!

Utólag is boldog 4. születésnapot Blogocskám! Jó érzés, hogy itt mindig "kimondhatom", amit gondolok, vagy filozofálhatok az élet dolgain, addig, amíg rá nem jövök a megoldásra. Az írás az Én megmentőm! Köszönöm, hogy vagy! :) 

Utolsó vallomás

Utolsó vallomás

Nem akartam mást,

Mint vallomást tenni.

Szeretlek, hagy bizonyítsam

Ezernyi módon.

Rím nélkül, de őszintén.

Nem érdekel a múlt,

Csak, ami most van.

Amit most érzek.

S mily esztelen e lépés,

Bár tudnám, mégis miért?

Tudom, hibáztam.

Mert rettegtem,

Csak Te tudod igazán mennyire.

És ím itt az eredmény elveszítettelek.

Adok még egy esélyt az álmaimnak,

És a megérzéseimnek, hogy talán

Te lehetsz az igazi.

Nézz ki bárhogy, tégy bármit,

Elfogadom. Csak egyre kérlek,

Mindig légy hozzám őszinte.

Ó mily szánalmas visszanyalizásnak

Tűnnek szavaim…

Nem érdekel ki mit hisz, szeretlek

És bár szerelmes embernek sosem volt esze.

Megbántottál. Megbántottalak.

Fogadd bocsánatom.

Ha szeretnéd, érted megváltozom.

Boldogságot, örömöt szeretnék

Neked adni…és bár néha nehéz,

Melletted mindig kitartani.

S, ha mindez elkésett.

Ha már nem szeretsz, nem kellek,

Kérlek, mondd meg, s nem hívlak többet.

Még a számod is kitörlöm, óvás képen.

S, ha azt hinnéd, mindez álca, vagy hazugság

Csupán hamis csacskaság…

Ezzel áldozom érted az egyetlen dolgot

Mi lényegem, a büszkeségem. 

Én

Embernek születtem, de nem az önzőség bölcséjében ringattak. Nem azért vagyok itt, hogy pusztítsak. Képes vagyok a semmiből boldogságot építeni, képes vagyok a rosszból jót faragni és szebbé tenni a mát, a holnapot. Nem magamért vagyok, hanem mindenkiért.