Ez van bizony

Sose éreztem magam igazán élőnek. Nem ismerem azt az embert akit a tükörben látok. Az életnek mindig emlékeztetnie kell rá, hogy vagyok. Olyan mintha csak valakinek a gondolatában léteznék, de nem tudja, hogy igazából is megteremtett, és az életem ott van az ő tudatában. Minden hamis, mű, kitalált. Fikció. Nem is itt vagyok. Nem is vagyok. Hogyan halhatnék meg, ha sosem éltem. Ha még azt is elvették tőlem amim volt. A nagy mester a kitalálom, ír mellém néha barátokat, hogy ne érezzem magam egyedül, de legtöbbször csak szenvedést ír ami őt is fojtogatja. Ő Isten. Ő teremtett meg, és csupán az ő tudatában élek.
Neki aztán tudnia kell, hogy egyszer minden könyv véget ér.
A Föld nem létezik. Nem létezik semmi. Mi csak gondolatok vagyunk, elképzelések. Gyakran fantáziálsz uram, mi lenne ha alapon, betegségekkel ostorozod az embereket. Engem miért hagysz ki a sorból? Miért nem árasztod el a testem férgekkel amik felzabálják szerveimet? Miért játszol? Eltörölhetnél mindent, csak egy gondolat.