"Ki érti miről mesél a Nap, és ki hallja a Szélnek dallamait? Hová vész el minden kincs, ha mi magunk vagyunk az? Ki érti? Ki fél? Miért fél? Miért épít poklot magának, ha már abban él? Miért nem épít jövőt, az még talán az övé..."
Itt ülök a gép előtt. Lelkemből omlanak a szavak, amik billentyűbetűkből kirakodva pottyannak a monitorra. Írok. Végre? Baszki... Az élet harc önmagunkkal. Próbálom felállítani magamban a lelki egyensúlyt, elérni a békét. Most számomra ez a legfontosabb. Már nem remélek, nem várok. Eláraszt a türelem, és nyugodt csend vesz körül. Jön, ha jönnie kell, és megy, ha mennie kell. Nem sietek sehova. Lassan, lassan sétálok az utcákon, ki tudja mi látok, mi történik...
