Körülbelül két éve vagyok egyedülálló. Vannak időszakok, amikor nagyon nehéz. Nem tudsz mást tenni, csak múltba kapaszkodni. Azon mélázok mit rontottam el, miért bántottuk egymást. Ex barátnők, ex barátok. Őszintén szeretem Őket! Mind az életem, énem egy része. Sokat tanultam Tőlük! Tisztán látom magam előtt, ki voltam akkor, abban a szerelemben. Hogyan mérgeztem meg a kapcsolataimat az elvárásaimmal, amik akkor tájt apróságoknak tűntek. Mestere voltam a lelki terrornak, mint a legtöbb ember, aki birtokolni akarja a másikat. Akiket annyira kifordít magából a hormontúltengés, hogy legszívesebben a másik testébe/ életébe bújna. Elmondhatatlanul sajnálom! Ugyanakkor, ha ezeket a hibákat nem követtem volna el, most nem itt lennék, nem itt tartanék, nem ilyen lennék. Apró léptekkel is, de közelítek ahhoz az emberhez, akivé válni szeretnék. Még valami, amit fontosnak tartok akár ilyen formában is elmondani a volt párjaimnak, na nem mintha olyan sok lett volna, hogy csodálatos emberek vagytok és szeretném, ha mind boldogok lennétek!
Például ilyen felismerésekre tehetsz szert, ha sokáig egyedül vagy. Egy számomra nagyon fontos személy, hula tánc oktatóm, Ági, mondta, hogy nem arra kell koncentrálnunk, hogy bevonzzuk a jövendőbeli párunkat. Hanem azt a kérdést kell feltennünk magunknak, kivé kell váljak vagy fejlődjek, hogy a másik életébe boldogságot vigyek,hogy méltó legyek rá? Talán nem pontosan így volt, de remélem érthető a lényeg. Például Én nagyon sokat dolgozok azon, hogy elfogadjam magam, ezáltal belátom hibáimat, feldolgozom a bennem lévő fájdalmakat, hiedelmeket, így fejlődöm. És az esetleges jövendőbeli páromnak, már nem kell attól tartania, hogy addig manipulálom és provokálom amíg bele nem megy az általam gerjesztett játékba, csak, hogy ráigazoljon arra a hiedelmemre, hogy büntetést érdemlek, mert rossz ember vagyok.
Azt hiszem tizenhárom éves korom óta nem voltam ilyen hosszú ideig szingli. Hullámvölgy. Gyakran kínoz a magány. De csak azért mert még nem jöttem rá, hogyan szerethetném önmagam. Ez kéz a kézben jár az önelfogadással, de, ha rájöttem mindenképp tudatom Veletek! Mi lesz most, hogy vettem egy tanyát a Balaton mellett? Ott leszek egyedül? Találok e olyan párt, aki úgy szeretne élni, ahogy Én? Csak, hogy válaszoljak magamnak, és másoknak, akik a leggyakrabban teszik fel ezeket a kérdéseket nekem. Nem leszek egyedül. Alakulóban van a vegán tanyaközösség. A magányra nem is lesz időm gondolni mikor látástól mikulásig dolgozunk. Másrészt remélem sokan meglátogatnak majd. Arra pedig, hogy találok e olyan személyt, aki velem szeretne és olyan mód élni. Őszintén nem tudom. Nem aggódok emiatt, Én nem tudok mást tenni, mint haladni az utamon. Vagyok, aki vagyok. És az álmaim nem adom fel Senkiért, és mást sem kérek erre! De azért, ha ismertek Rob Greenfieldhez hasonló férfit vagy nőt, küldjétek el Nekem postán! :)
