Félelem az élettől

Eljött a pillanat, amit úgy hiszem a fiatalok többsége nem vár. Az érettségi vizsga. És miután annyit küzdöttünk vagy rettegtünk, mégis valahogy itt vagyunk ahol lennünk kell. S most először érzem, a létezés megvalósulását, hogy még álomvilágomban is utolért az élet. S egy olyan csatatéren ébreszt fel, amit nem ismerek. Pedig volt időm. De valahogy mindig fontosabbnak tűntek a világmegváltó gondolatok, a család és a szerelem. Az, hogy emberek halnak éhen mindennap és több millió érző élőlényt mészárolnak le, hogy aztán tetemüket csábító csomagolásban a polcra tegyék vagy épp kidobják őket a kukába egy vizsgálat hiányában. Mind e mellett értelmetlennek tűnik, hogy számokkal és régmúlt idők hőseivel foglalkozzak. Az élet mégis saját valóságomban kíván meggyötörni. Nem lesz nehéz dolga. És ahogy ismerem magam, úgy is visszamenekülök az általam látott világba, ahol mások az értékrendek és a pénznek nincs hatalma, ahol nem uralkodik a kényszer.
Úgy érzem magam, mint a gyermek, kit legédesebb álmából rángatnak fel. Vége mindennek. Mostantól nem sodródhatok csak az árral. Kereszteződésben állok és most kell döntenem merre indulok tovább, kit választok úti társamul, kitől veszek búcsút örökre. Én tudom, hogy az élet nagyon szép, és senki sem akarja, hogy szenvedjek. Minden úgy fog történni, ahogy annak lennie kell! Mert hiszem, hogy minden okkal van. 
Harcos vagyok hát küzdöm. Küzdök a szerelmemért is. Ha az kell elbukom, de soha fel nem adom. Mert lesznek még rossz napok, lekésett és megbukott vizsgák, temetések, és sok sírás... De, hogy ki vagyok és ki leszek csak rajtam áll.