Egyszerű kifogás lenne, ha azt állítanám a korom miatt nincs kapcsolatom. Igaz-igaz sokan elítélnek a kor miatt. Nem vesznek komolyan. De nem minden ember, vannak akik elfogadnak így ahogy vagyok, és nekem még mindig nincs barátnőm.
Igazából lehetne. De minek bolondítsak magamba egy halom nőt, és törjem össze az összes szívét?
A régi nagy szerelmeimre gondolok, úgy ragaszkodom hozzájuk és az emlékeikhez mint egy kislány a babájához. Ha sikerülne végleg elfelejtenem őket, vajon jönne az utánpótlás? Általában optimista vagyok, de nem hiszem. Ha felfedném magam, vagyis láthatóvá válnék, mindenki tudná mi vagyok, és talán látható lennék azok számára is akik keresnek valakit, valakit, aki olyan mint én...
A legtöbb barátomnak van kapcsolata (ezért olyan elfoglaltak), boldogok. Sokat vitáznak de boldogok, vagy csak én látom őket annak.
Régen azt mondogattam, hogy az ember társas lény és szüksége van egy társra, valakire aki szereti, akiben megbízhat. Nem vagyok ebben olyan biztos már. Nem tudom, hogy hogyan kell viselkedni egy kapcsolatban, hogy mi helyes és mi nem. Csak annyi tudok, hogy én mit várnék el. Nem tudom, hogy lenne e valaki akinek lenne türelme hozzám, aki egyetlen mosolyával megtudna állítani, hogy ne meneküljek tovább.
