Újra és újra a szemem előtt vannak a képek. És nem tudok szabadulni az érzéstől amelyet magukkal hoznak.
Nem kell szánalom, nem kell a figyelem. Dühös vagyok mert senki nem értheti igazán, és senkit nem érdekel igazán. És ez, ez az ami kettéválaszt legbelül. Egyedül vagyok a fájdalmammal.
Ezek nem olyan dolgok, amiket csak elrak az ember egy fiókba a lelke legmélyén és már tovább is lépett. Ez azaz igazi jobb horog amivel az Élet a padlóra küld. Átértékelődnek a dolgok. Megváltozik minden.
Nagyon megijedtem. Nem attól, hogy meghalok. Az valahogy eszembe se jutott...
Azon a napon nem csak a motor tört össze..., bennem is összetört valami. Visszahozhatatlanul. Lelkem egy darabja ott maradt az esőben a betonon.
