Közelítő Ősz

Hirtelen vakító fény tűnt fel a sötétben, aztán olyan gyorsan száguldott el mellettem, hogy megremegtem. A Nyár volt az. Elment. Csak néhány mosolygós emléket hagyott gondosan kiválogatva a többi közül, és egy újabb pici heget a bőrömön, amiről igazából egy darázs tehet. Tudom, nem valami sok, de be kell érnem ennyivel. Nem lehetek telhetetlen. Még emlékszem arra, milyen volt amikor szerettek. Felnyüszítek, akár az út szélén "felejtett" kiskutya. Tudom mire van szükségem. Vagy inkább kire...
Most nagyon tudnék szeretni valakit. Pár kedves szóért meg egy ölelésért odaadnám nem túl értékes, meggyötört szívem egy kirakós darabkáját. 
Újra felütötte a fejét bennem egy vírus. Egy gondolat. Vajon ki ez a lány, aki vissza néz rám a tükörből? És újra elbizonytalanodtam. Nem itt kellene lennem, nem ezt kellene csinálnom! Nyüszítek. 
Mar a kétség. Tökéletesen elveszett vagyok és közben határozott, akár a ma született törvény. Valaki más szeretnék lenni. Jelenteni szeretnék valamit valakinek. Jobb akarok lenni. Közben önző is vagyok. Bárcsak tudnék feltétel nélkül szeretni... 
Bárcsak ne Én lennék.