Mi a gond Magyarország?

Csak tűrünk és hallgatunk. Tovább mondogatjuk magunkban, hogy majd csak lesz valahogy. Hiába a rezsicsökkentés, ha a boltban egyre drágul a kenyér. 
Ne az életet okold, ha szar van a levesben! Csak Te döntesz! Mindent Te választottál! 
Gyáva vagy mert elhitted az iskolában, hogy nem viszed semmire! Hogy egy senki vagy, szaros gyerek, aki semmit nem tud az életről! Mégis küzdöttél, vagy legalábbis túléltél. Ha kellett puskáztál, vagy lógtál, csak ne kelljen újra azt érezned, hogy elbuktál. Hogy ráerősítsen a rendszer, hogy vesztes vagy. 
Megpróbáltál más lenni. Lázadtál. Nagy volt a pofa, de cselekedni már nem mertél. Ki merne, ekkora társadalmi nyomás mellett? Kellett a hitel, ami megnyomorította családod életét, azért, hogy neked is legyen márkás ruhád meg okos telód. Gondoltad így már érek valamit, vagy legalábbis békén hagytak egy darabig, mert már ott álltál Te is a sorban.

Szenvedtél, de cselekedni nem mertél. Mert egyedül maradtál volna. Kiközösít a látszatvilág. Csak annyit szerettünk volna, hogy bántás helyett szeressenek. 
Eladtad  a lelked, hamis szabadságért, három perc elismerésért. Ketté törted a saját gerinced, az álmaidat eldobozoltad más korra. Egyszer, talán, hátha. Bedobozoltad magad is. 
S most korán kelsz. Nyolc tizenkét órát szenvedsz, de kibírod, pedig utálod az állásod. Mert ki kell fizetni a lakbért, a gyereknek enni kell adni. Felkelsz dolgozol, dolgozol, kicsit minden napba belehalsz.  De tudod, hogy nem adhatod fel, mert drága a temetés. Itt már meghalni sem érdemes. 
Vedd ki a szabadságod, pár napra engedj meg egy mosolyt. Aztán nyomás vissza melózni, vár már rád a pokol. Betegség, hitel, nő a csoki ára, s csodálkozik minden öreg, miért lép le a fiatalság, miért szarik mindenki az egészre?! 
Hisz ez vár rám is, valami boldogulás félének nevezett megszenvedett élet. Álmaim nem teljesülnek, úgy sem biztatott senki nem, hogy küzdjek értük.  Csak csendben mindenki föladta önmagát s felvette a kényszer zubbonyát. Kapálózzál kicsi magyar...., mondj egy imát Petőfiért, vagy kuncsorogj a politikusoknak. Sírd el minden nap a rendelőben, milyen rossz neked. 

Maradjak bolond, szegény, hittel élő, mindig remélő harcos? Vagy legyek csak egyszerűen olyan, mint mindenki más? Buta hasonlat, mindenki másképp a saját bolondja! 
Tisztelem az Életet! Nem gyűlölködni jöttem ide! Nem akarok pusztítani! Nem akarok gyilkolni! 
Együtt szakad meg szívünk, mert mindörökké egyek vagyunk. Emberek. Mindent használhatnánk ingyen, hisz Isten nékünk adta megőrzésre a Földet. Nem kellenének boltok, számlák, harag, irigység, pénz, ha van meghalsz, ha nincs akkor is! De az emberek nem fognak össze. Jó nekik így, legalább is ezt hazudják maguknak egy darabig. Egyszer mindenki rájön, hogy becsapták. felébred, és küzd, bár lehet, hogy későn.
Itt az idő Amanda! Válaszolj a kérdésre, ne légy rest! Beállsz a sorba? Meglátod úgy minden könnyebb lesz! Nem fog zavarni, hogy mások szenvednek, lesz neked is épp elég bajod. S majd csendben maradsz te is, és szép lassan elfelejted milyen volt embernek lenni. Beállsz a sorba?