Always alone, always sad

Always alone, always sad... így kezdődött az az angol versike, amit 12 évesen fogalmaztam meg, akkori érzéseim alapján. S most mintha csak visszatérnék a múltba, érzéseim visszaragadnak és megtáncoltatnak a múlt macskakövein. Azokon a köveken, ahol sosem jártam, csak bukdácsoltam. Ahol valaki mindig mindig fellökött szándékosan, és gyakorta megesett, hogy a rücskös durva beton, vérző sebekkel díszített fel. Csak most már könnyebb felállnom. A leglehetetlenebb helyzetekben is képes vagyok megtalálni az optimizmusom. Minden érzés visszatért. A legjobb barátom halála, ex barátok és a bukás. Hogy a legnagyobb akadályok előtt hagytak magamra, mikor a legjobban szükségem lett volna egy támogató kézre. De ehelyett ezek a kezek csak a szikláról segítettek lelökni. Most ugyanígy vagyok, néhány hamis biztatással körítésbe. De igazából senkit sem érdekel. 
Magamra maradtam. És félek, gyenge vagyok újra küzdeni. S ahogy eddig is, elbukom. Nem tudom a felnőttek, hogy csinálják. Hogy van erejük, egyedül szembenézni mindennel és folyton teljesíteni. 
Nem tudom egyedül végigcsinálni. Minden erőm odaadtam másoknak, a magam életéhez már nem maradt. Most fog eldőlni minden, utolsó napok jönnek a végjátékban. Azzal biztatom magam, hogy nincs olyan, hogy rossz befejezés, csak rossz nézőpont. Always alone...

Annyira szeretlek, hogy tönkretettem a testem, a jövőmet, az életemet.

Könyv részlet megint

-         Mit akarsz, mit tegyek?

-         Bizonyítsd be, hogy szeretsz!

-         Már bebizonyítottam! Hányszor kell még?

-         Folyton! Minden egyes nap életed végéig. És így ugyanígy. Ha úgy érzed nem vagy rá képes, ne kérd, hogy várjalak! Ne kérd, hogy reméljek még szebb napokat! Bátran hagyj magamra! Egyszer tán még leszek újra napsugár valaki életében, lesz majd valaki, aki legalább annyira szeret, mint Én Őt. De, ha nem lesz, az sem baj! Nem vesztesnek születtem, sem haszontalannak! Majd meg tanulok szeretni Mindenkit és a Mindenséget, úgy fog viszont szeretni az Élet, társsal vagy a nélkül. Lelki gazdagságom szegény valóságom.

-         Erre most nem tudom, mit mondjak. Ha nem szeretsz, hagyj el. Ha szeretsz még, maradj velem. Nem szenvedésre kérlek! Mert ez az, amit semmiképp nem szeretnék! Úgy szeretnélek megóvni minden könnyedtől, minden szellőtől, mint éltető forrását az életnek a vizet, mely mindenki számára kincs! Kisajtolnál belőlem minden érzést, pedig az úgy szép, ha nem szavakba van öntve, hanem tettekbe. Az Én szerelmem szelíd, nem feltűnő. Nem tudom, mit vártál. De ne is várj tőlem, fennkölt popázást, vad, szenvedélyes csókokat, meg nyáltenger romantikát! Ne légy szánalmas Amanda! Tudom, hogy igazából neked sem ez kell! Csak nem tudod elfogadni, hogy valami nem úgy van, mint ahogy te azt elképzelted, vagy megálmodtad! Ez az igazság!

-         Ha elfogadnám, olyan lenne, mintha önként mondanék le saját magamról.

-         Nem kell a butaság. Ez csak az ego.

-         De ha elfogadom, az olyan, mintha lemondanék a reményről, hogy valaha jobb lesz. Nem mondok le a boldogságomról Senki kedvéért!

-         Önző vagy és Önmagadnak hazudsz a legjobban! Egy szebb világot akarsz építeni, segíteni az embereken, állatokon, mindenkin! Életelveid páratlanok! Csodálatos elképzeléseid vannak. Másoknak szentelnéd az életed, mert mások boldogsága a saját boldogságod. Ezt mondtad! És, most mégsem vagy hajlandó lemondani róla, másokért… Ne érts félre, nem kérem, hogy mondj le értem bármiről is! De NE hazudj magadnak!

-         Bár tudnálak önzetlenül szeretni, hogy cserébe nem várok semmit, se szeretet, se semmit. De Én is csak egy ember vagyok.

-         Ne bújj e mögé! Ennél Te sokkal több vagy!

Folytatás később….

Múlt, jelen, és jövő nélkül...

Még mindig sok dolog van, ami nyomaszt. A magányt is úgy viselem, mint egy selyemköpenyt. Mert tudom hiába lázadozok, ordíthatok, sírhatok vagy akár teljesen magamba is roskadhatok... De mi értelme lenne? Nem változna semmi. Viszont azt sem állítanám, hogy elfogadom a helyzetet. Inkább elviselem, mint a legyőzött vad a ketrecet. Vagy, mint vadló a nyerget. Nem örülök neki, nem tesz boldoggá. 
Próbálj meg valakit úgy szeretni, hogy közben azon igyekszel, hogy pár pillanatra elfelejtsd, hogy ne marjon szét a hiány érzése. Hazudnék magamnak, ha azt hinném, ez egy pillanatra is sikerült. Csak azért alszok napközbe is többször el, hátha látom Őt álmaimba, hátha érezhetem, hogy átölel. Arról nem beszélve, hogy Axe tusfürdővel mosok hajat, az itt felejtet ruháit hordom...bármi, csak egy kicsit kapjak belőle. Jajj én bolond fejem! Tudom, hogy ez már nem egészen normális. De ezerszer is legyek bolond, őrült, beteg csak velem legyen. Itt a tavaszi szünet, s Te nem ölelsz kedvesem. Lassan a hetedik hétvége közelít, hogy nem felejtesz nálam több ruhadarabot. 

Sokszor elönt a kétely. Abban biztos vagyok, hogy szeretlek és nem akarlak elveszíteni!  Mikor összejöttünk azt mondtad, csak élvezzük ki, ami most van és ne érdekeljen mi lesz később. Ezt úgy nevelted belém, mint a legszentebb imát. De most mind a jelen, mind a jövő odaveszett. A múltban pedig nincs maradásom. Valósággal lebegek. Lebegek millió ködfelhő közt a "lehet, talán, meglátjuk, nem tudom"-mokkal. Nem tudok mibe kapaszkodni! Nem akarok veled jövőt tervezni és álmodozni! Hisz Te magad szoktattál le erről! Csak egy biztos pont kéne. Világéletemben a bizonytalanságot utáltam a legjobban. Én tűzelemű vagyok, maga a tűz...vagy égek vagy nem. Nem elégedek meg a parázzsal. Egyszerűen ilyen vagyok a legbensőmig. Bármi jobb lenne ennél a bizonytalanságnál. Bár tudnám ki vagy valójában...

A szívem természetéből adódóan nyitott és együtt érző. Mivel azonban félek a fájdalmas érzésektől és helyzetektől, korlátokat állítok, hogy megvédjem magam.

Kurt Tepperwein

Újabb részlet a könyvemből - A szerelem mindent kibír?

A szerelem mindent kibír. Sok őrült dologra kényszerít. Feledésre bánat idején, megbocsájtásra hibákban kiteljesedett meggondolatlanságban. Viszont függünk egymástól és ezért van, hogy a szerelem önmagában nem elég. Egy kapcsolat sok munka. Megértőnek, odaadónak kell lennünk, áldozatokat kell hoznunk a másik jólléte érdekében, és folyton kompromisszumokat kötünk megszépítő különbségeink elviselése érdekében. És persze ott vannak még a külső hatások, a családtagok és a barátok véleménye párunkról. Nem gondolnánk, hogy ezek az emberek rosszat akarnak nekünk, így nekik van legnagyobb befolyásoló erejük kapcsolatunk felett. A szerelmes ember őrült, egy bolond, aki sokszor nem tud reálisan cselekedni vagy dönteni, így sokszor hagyakozik ezekre a kívülállókra. És, hogy mit mondd majd anyuka, vagy mikre figyelmeztetnek a barátok. Minden apró szónak ereje van. Ezek az elvétett szavak mondanak ítéletet felettünk, ha hagyjuk. Ha mentesek leszünk mindezektől, ami már szinte lehetetlenség, és együtt nézünk szembe a problémákkal, bármi is történjék, kitartunk egymás mellett, akkor nyugodtan állíthatom, hogy ez a szerelem mindent kibír. Távolságot, szülőket, vágyakat, álmokat, félelmet...

Újabb részlet a készülődő könyvemből

"Nem akarlak ennyire szeretni! Sokkal, de sokkal mélyebben élem meg ezt az egészet. Nem azért mert lány vagyok, meg érzékenyebb! Fél voltam, de veled egésszé váltam. És mikor magamra hagysz, újra kitépődsz belőlem. Újra és újra, és csak egy hatalmas vérző seb leszek egész testemben és lelkemben. És ez olyan fizikai fájdalommal tölt el, hogy könnyezek."