Sokat bűntettem Csé.-t olyasmiért, amit nem ő okozott. Csúnya dolgokat mondtam neki, ha úgy éreztem nem foglalkozik velem. "Szarsz a fejemre! Csak magaddal foglalkozol!"
Sokat tanultam előző kapcsolataimból. A legutolsóból talán a legfontosabbat, hogy ne áldozzam fel önmagam egy kapcsolatért sem. Csé-vel is ezt csináltam. Hajtottam magam, mindent próbáltam beleadni. Erőmön felül teljesítettem, akkor is adtam, amikor már kérnem kellett volna. Csak az volt a fontos, hogy teljesítsem az álmait, és ezért mindent megtettem (úgy érzem), csakúgy, mint előző kapcsolataimban. Hiába tudtam, hogy nem élhetem más életét, és, hogy ezek az ő harcaik. Így szeretek. S közben elhanyagoltam magam, az életem. Ára volt ezeknek az áldozatoknak. Ezért vagyok mérhetetlenül önző. Mert úgy adtam szeretet, hogy közben feláldoztam magam, és mindig vártam a viszonzást. Persze nem nyíltan. Csak titkon reméltem. "Majd ha ez meg ez lesz..., Meg, biztos ő is ..., Még ezt kibírod...., Majd észreveszi...., Ezért ne bántsd..."
Úristen, mennyit kínoztam magam! Belepusztultam!
Apró dolgokra vágytam/vágyok. Sosem voltak nagy igényeim. Néha egy kedves sms-s. Vagy legyen olyan alkalom is, amikor nem nekem kell kitalálni, hogy mit csináljunk. Ne mindig én kezdeményezzek. Jó, ha néha átölel és puszit nyom a homlokomra.
És itt jön a nagy kopp! Pár napja, pontosabban hétfőn érkeztem haza Németországból (később beszámolok, miért voltam ott). Úgy volt, hogy Csével együtt jövünk haza busszal Szegedről. Mikor hívott, még a Budapesti vonaton ültem. Elaludt az este, és nem állított ébresztőt. Később fog odaérni hozzánk.
Eldurrant az agyam. A szokásos érzés lett úrrá rajtam, újabb önsanyargatás. "Nekem sokkal fontosabb ő. Nem is tudnék rendesen aludni az izgalomtól, annyira várnám, hogy újra láthassam. Ő meg elalszik, szarik az egészre! Ha olyan fontos lennék...bla bla" -gondoltam.
Később este kifakadtam. Úgy éreztem mindent beleadok, mégsem működik. Pedig annyira szeretném, ha ez a mese valóra válna, és tényleg ő lenne az igazi. De már nem merek bízni, mert mindig eltervezünk valamit, aztán valami miatt nem jön össze. Sírtam. Tudtam, hogy ő is kiakadt.
Csak játsszuk a mártírt, aztán amikor nem úgy van valami, ahogy elképzeltük, kettétörjük a saját gerincünket. Bántjuk magunkat, iszonyat szenvedünk és mindezért a másikat okoljuk. Még meg is büntetjük. És ezt hívjuk szerelemnek? Azután látjuk, hogy ez a másiknak is fáj, legalább annyira szenved, mint mi magunk, amiért bántjuk magunkat. Erős férfiak, bárcsak megmutatnák néha, hogy nekik is tud fájni. Mert mi nők sokszor megfeledkezünk erről. Azt hisszük csak mi vagyunk az áldozatok, csak nekünk rossz, pasiknak meg semmi baja.... Pedig, ha egy férfi közel enged magához, rájössz mekkorát tévedtél!
Úristen Amanda! Nem vagy normális! Senki nem kérte, hogy tedd tönkre magad, azért, hogy valaki másnak jobb legyen. Nem lesz a párodnak jobb, attól, hogy látja, ahogy kínzod magad! Kibaszott adok-kapok játék! Vak vagy! Miért nem értékeled azt, amid van??
Van egy ember, aki azt mondja, hogy Te jelented számára a világot. És ezt ki is fejezi a maga módján! Ő így szeret. Egyféleképp. A maga módján, de azon belül ezernyi módon.
Én vagyok az, aki miatt a problémák vannak! Mindet Én teremtettem a butaságommal! Kínoztam magam és ezért bántottam Mr. P-ét, Mr. C-ét, és most Csé-t. Elmondhatatlanul sajnálom! Ez úton kérek bocsánatot Tőletek és Magamtól is.
Az elméletek mindig megvannak, talán még a gyakorlatban is használod őket... Viszont lehet, hogy éveknek kell eltelnie, hogy meg is értsd őket.
"Nem az a fontos, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres. Légy hálás, amiért van egy poharad, és van benne valami."
