Egy dallammal kevesebbet ver a szívem amióta elmentél. Nem állíthatom, hogy magányosnak érzem magam, mert az emléked még mindig szorosan átölel. Az illatod is bármikor magamba szippanthatom, s megszorongathatom itt felejtett ruhadarabjaid. Butaság lenne azt kérnem tőled, hogy maradj mindig velem, mikor ily módon elvagyok halmozva ittléted nyomaival. Ez valahogy megvigasztal, mert tudom, hogy visszajössz. Ha nem is miattam, legalább a szándékosan itt felejtett holmik miatt. És akkor lesz egy újabb esélyem elmondani, hogy maradj mindig önmagad!
Nem kérek a szerepekből, ócska kis trükkökből! Ne játszd nekem a szépet, ha épp csúnya akarsz lenni! Nem kell a hamis mosoly! Kiabálj, ha ahhoz van kedved... Kövesd az álmodat, velem vagy nélkülem! Sose legyek több senkinél a szemedben! Ne hazudj magadnak, ne ámítsd a világot! Légy aki vagy és lenni szeretnél, ne érdekeljen mit mondanak mások! Sose félj kimondani az igazat, akkor sem, ha tudod eltiporsz vele! Önzőségből sose félts az élettől, hagyd, hogy a magam kárán tanuljak! Mindig vigyázz nagyon magadra! Engedd meg, hogy szeresselek, s engedj el, ha el kell mennem! Mosollyal az arcodon emlékezz rám, minden más csak üvegszilánk...
