DEHOGYNEM TUDJA, GONDOLKOZZON!
Ekkor érzem igazán, hogy pang az ürességtől az agyam. Fogadkozásokba kezdek, amiket nagy felkiáltójelek követnek a füzetembe, hogy ezt és ezt na meg ezt is át kellene nézni. Megoldás szinte mindig Freud. Vagy legalábbis, ha belőle indulok ki, általában visszatudom vezetni az anyagot, amíg rá nem jövök a megoldásra.
Néha olyanok vagyunk, mint a robotok. Csak is parancsra szólalunk meg. Nem tudom mit érezhet, amikor még az ágytól ráncos arcunk, bamba semmit mondó szemünkbe néz és várja, hogy legalább egy igen-t vagy egy nem-et reagáljunk a kérdésére.
A mi viszonyunk olyan kutya macska játéknak felel meg. Néha túléljük egymást. Van, hogy jókat nevetünk, még néha éneklünk is. Ám mindig ott van az kölcsönös piszkálódás.
Némelyikünk olyan lehet számára, mint a Da Vinci-kód. Mert, valakit folyton kihív a folyosóra, leginkább szünetek alatt, kérdezgetni ezt-azt. Analizálgat. Ez a mánia kezd mindenkire egyre frusztrálóbban hatni, még ha emellett szórakoztató is, amikor egy újabb áldozaton van a sor. Tökéletesen kihasználja alap emberi természetemet, a kíváncsiságot. Érdekel, mit akar kérdezni, mit fog reagálni a válaszomra...hátha tanulok belőle valamit stb. De leginkább mi köze van hozzá, hogy érzem magam stb stb? Lehet ez csak ilyen kamasz lázadás, de legszívesebben elküldeném a picsába, amikor a lelki világomba turkál.
És ha már az analizálgatásnál tartunk... Feltűnt, hogy ilyen-olyan módon, hol félhalkan, hol teljesen természetes tényközléssel, de szinte minden előadásába belecsempészi a korát. Senki nem nézné ki belőle, hogy ilyen fiatal, lehet ezért?
A tananyag részletes, érthető, habár sokszor saját szemszögének hódol. Amit bármikor megcáfolhatnánk, ha tudnánk. Egy pszichológussal azonban soha ne állj le vitatkozni! Mert nem lehet igazad vele szemben. Még ha nem is tudja megmásítani az elméleted, csak nyugodt hangon annyit mond: Jól van. Aztán törheted a fejed akármeddig, hogy mégis mi van jól?! Épp ez az, hogy semmi sincs jól! Akkor most mi van?
