Tudom, hogy nehéz lenne most bármit mondani, azon kívül,
hiszel bennem és a sikeremben, meg hogy szurkolsz. Sokféle érzelem dúl bennem.
Félelem, beletörődöttség, boldogság, keserűség. Lehettem volna jobb is, több
is. Csinálhattam volna sokkal jobban. Sosem voltam ura az időnek. Csak ölelj
magadhoz szorosan, adj egy puszit a buksimra…és mikor kijövök, azon az ajtón
Téged lássalak meg először, titokzatos mosollyal az arcodon, mintha Te már
tudnád az eredményt. Bár tudnád mennyire nehéz lemondani rólad, főleg ezekben
az időkben, ezekben a pillanatokban, mikor a legjobban lenne szükségem rád. Persze tudom, hogy gondolatban mindig velem
vagy, vagy így vagy úgy… Akkor miért is vagyok ennyire telhetetlen és önző?
Jobban szeretlek, mint azt hinnéd, és félemberként nehéz bármit is tenni. Nem
gondolok nagy jövőkre, mégis olykor magával ragad az érzés, bárcsak velem
maradnál örökre.
