Elmélkedés

Sok kérdésem van a világ felé. De csak kevésre kapok választ. A tudatlanság áldás szokták mondani...Miért akarok mégis mindent tudni? Minek a kérdések, ha csak a válaszok kellenek?
A kérdésben valahol mélyen, a betűkön túl ott rejlik a válasz is. Talán igen, talán nem. Hogy MIÉRT? Mert. Egyszerű mint a pofon.
Az élet igazságtalan, mindig is az volt, és mindig is az lesz. Ebben csak az a hiba, hogy Mi éljük az életünket, és nem az élet Minket. Nem hiszek Istenben, és szerintem a Sorsban sem. Sokkal inkább hiszem, hogy Mi emberek alakítjuk az életünket. Apró, kicsi néha jelentéktelen döntéseinkkel, cselekedeteinkkel.
Amikor az életet szidjuk magunkat bántjuk igazából.
Arra a két kérdésre még senki nem adta meg választ nekem, ami legjobban foglalkoztat. Miért Ő? Miért most?
Ha meghal valaki a környezetünkben, legtöbbször ez a két szívet marcangoló kérdés jut az eszünkbe. Egyszer mindenki meghal. Ki így, ki úgy. De Ki dönti el, hogy Ki és Mikor? Az Isten, a Sors, vagy netán Mi magunk? Sajnálom, hogy olvasóimnak csalódniuk kell bennem, de erre sajnos nem tudok válaszolni. Ha mélyen magadba nézel, tudod a választ, csak még magadnak is félsz beismerni.

Alone Alone

Még mindig csak a fiatalságom gyötrelmeiről tudok írni... :S Osztálytársaim már olyanokat beszélnek, hogyha meglátnak egy meleget feltűzik a fejét egy karóra meg ilyen szép dolgok..., és a biosz tanár is úgy magyarázza a szaporodást, hogy csak nő és férfi, és ez NORMÁLIS jól kihangsúlyozottan. Keveredtem már vitába a magyar tanárommal is ez ügyben. Végülis az egész osztály előtt védtem a melegeket. Végül a csatatéren mindkét fél visszavonulást fújt.
Nem csak az iskola..., minden napi életben is. Az emberek igen is a korról ítélnek, és ha fiatal vagy az egyenlő a gyermekes viselkedéssel, meggondolatlansággal. Pedig Ők is elkezdték valahol. Lehet ugyanolyan érett gondolkozásom mint egy huszonévesnek, ezt senki se tudhatja, ezért nem kell előítéleteket gyártani.
Csak egy ábránd... Csak egy ábránd marad, hogy engem ne ítéljenek el. Talán 4-5 év múlva már nem... és addig mit csináljak? Nekem jól esik ám néha napján az az ölelés...
Végülis nincs más dolgom, ugyanazt kell csinálnom mint eddig, türelmesen várni...