Zárás-Kuka-Marad-Selejt

De nehéz az iskola táska! Túl sok dolog mar belülről, túl sok a teher a vállamon. Életem motorja már "bepöccent" csak nincs, aki nyomja a gázt. Nekem kellene! De merre? És mit és kit vihetek magammal erre az útra? Régi barátokat, akik már elfeledtek és még szülinapomkor is leráztak? A színpadi világom széttiprását? A megalázottságot? Hogy, jó voltam mindre, és mindenkiért tűzbe ugrottam, amikor kellett? Utána meg eldobtak, mint egy elhasznált rongyot... Jó voltam barátnak, szeretőnek, lelki szemetesnek s most mehetek? Mit csomagoljak el, és mit dobjak ki? Legyek Én is olyan, mint Ti...egy szánalmas pillanatomban eldobjalak Titeket? Örökre? Vagy tán itt van a helyetek az én vállamon sírni, rajtam röhögni, az Én szívemet marcangolni?! Tudom, Ti nem tettétek sosem, de megsiratom szép emlékeim, meggyászolom múltam boldog pillanatait...és elengedlek Titeket, akár egy papír csónakot a Tiszán. 
Itt a hétvége! Itt az ideje, hogy önmagamban és környezetemben is rendet tegyek! 
S, ha Te is kedves Barátom, Emlékem, Pillanatom, Mosolyom, Fájdalmam, Reményem a kukában végeznétek, kitaszítva, elítélve, összetörve... Azért a köszönöm mindenképp jár... Köszönöm, hogy voltatok Nekem!

Élet most és ezután

Mióta betöltöttem a tizennyolcat, minden megváltozott. Olyan intenzitással kezdtem megváltozni, hogy most, hogy megálltam egy pillanatra és magamba tekintettem, ismét egy idegennel találtam szembe magam. Máshogy gondolkozok. Sokkal valóságosabb minden. Új álmaim vannak, és jó érzéssel tölt el, hogyha küzdök egészen hamar be is fognak teljesülni. Nem csak a távoli jövő levegőjében logó szavak..., hanem kézzel fogható valóság. Szerintem azért fáj már hetek óta kibírhatatlanul a hátam, mert hatalmas nyomás nehezedik rám. Sok a felelősség. Most jönnek el azok a pillanatok, amikor egy rossz döntés tönkreteheti az eddig felépített életemet. Nem unatkozom az biztos. Két hónap és itt az érettségi!
Az első alkalommal nem ment túl jól. Írásbeli előtt a nagy Ő- nek hitt párom hagyott el, szóbeli előtt pedig közölte a matek tanár, hogy megbuktat. Második alkalommal sem volt sokkal egyszerűbb, de valahogy csak csak sikerült az angol érettségi. Na jó, nem kérkedésből, de a szóbelim 5-ös lett és kaptam dicséreti oklevelet kiemelkedő szóbelimért. Ez volt talán az első olyan, hogy igazán értékelték a munkám. Sosem felejtem el, köszönöm szépen! :)
Szóval telnek kis napjaim. A Boldogság is beköltözött a szomszédomba, gyakran összefutunk. Váltunk néhány szót, de mindig siet valahová. Viszont megígérte, hogy legközelebb tovább marad.
Érettségi, továbbtanulás, költözés, munka. A nagy betűs élet már vár...micsoda közhely. Jó lenne még gyereknek maradni, hibázni, következmények nélkül rossznak lenni. Mert néha jó rossznak lenni, nagyon rossznak.
Azzá szeretnék válni, akivé kislányként elképzeltem magam. Ez viszont sok áldozattal jár. Nincs a múltamban olyan szilánk mely újra sebet tudna ejteni rajtam. Még csak most jönnek az igazi kalandok! Tisztában vagyok vele! Nem mondanám, hogy várom, de ritkán fordultam vissza egy akadály előtt.

Gyötrelmes boldogság

S most, hogy fontos lettél ott rúghatsz belém, ahol csak érsz. És én gyáva mégsem merek neked hinni. Az összetört szív nem enged. Mostoha lett a remény, hogy még egyszer vakon merjek hinni. Az mondtad, fontosabb vagyok az életednél, és bármit megtennél értem. Ne méltass ilyen szavakra, mert csak idődet pocsékolod. El nem hiszem! Mindenem odaadtam neked, te csodálatos látomás! Mit akarsz még?! S még azt hiszed, hazudom, hogy boldog a gyötrődés melletted? Igen, gyötrelmes. De nem azért mert vétkes vagy. Mert megbántottál és megaláztál. Nem azért, mert Te vagy a legnagyobb játékmester. Tiltakoztak ellened. Túl gyerek vagy még az Én álmaimhoz, túl makacs a szerelemnek hódolni. Mondták, nálad találok jobbat, s, ha nem vigyázok elszalasztom a jó lehetőségeket.

De nekem Te kellesz viharral teli életeddel együtt, önző és makacs természeteddel, némaságban és a halálban is. Ha csak egy apró fejezet is leszel az életemben, sosem akarlak feledni! Még, ha haraggal is válunk el, tudom jól buta a fejem. Megőrizlek mélyen a szívemben. Mert Te voltál az egyetlen, aki vissza tudott hozni a holtak árnyvilágából, hol azok laknak, kiket meggyilkolt egy kedves. Kedvesem, gyilkosom, ki szívemet szétporlasztotta.

Nem hagysz egyedül sosem. Megígérted! S mégis elönt a kétség, olyan vagy e, mint a többi… Hamis szavak egy olcsó papíron, mit a földön találtál.