Az elvárások megölik a kapcsolatot

Nem csak a párunkat mérjük az elképzelt ideáljainkhoz, de életünket és még saját magunkat is. Milyennek kellene lennem? Hogyan nézzen ki a párom? Milyen tulajdonságokkal rendelkezzen? 

Ahhoz, hogy az ideálképemnek megfeleltessem a párom, ki nem mondott elvárásaim vannak feléje. Amiket a nők úgy ismernek, mint a csaj-trükkök vagy tesztek, hogy kiderüljön elég jó e számunkra. A férfiak pedig: a barátnőm megint hisztizik valami hülyeségen, de igazából nem is értem, hogy mi baja van már megint. Ó bébi csak nem felelsz meg annak, amit Én elképzeltem. Ilyenkor mi nők bántjuk magunkat, depresszióba esünk..., miért nem szeret, vagyis miért nem úgy szeret, ahogy én azt elképzeltem, ahogy lennie kéne. Miért nem úgy viselkedik velem, ahogy én azt szeretném? Emellett pedig rendkívül tudjuk adni az "Úgy szeretlek, ahogy vagy!" szöveget. 

Az Én párom külsőleg és belsőleg is megfelel az elvárásaimnak. Csodálatos férfi. Viszont a dolgok nem úgy, és nem olyan sorrendben történnek, ahogy Én azt elképzeltem. És ezért bántom magam. És a meg nem történt dolgok helyére butaságokat képzelek...Biztos ezért vagy azért... Ez csak még jobban ront a helyzeten. Egészen eltudok merülni egy, olyan problémában, amit Én teremtettem saját magamnak és ezért még Őt okolom. Mi nők nem vagyunk egyszerű emberek az biztos! 

Magamba néztem úgy igazán. Elgondolkoztam, hogy tönkretegyek valami jót, csak azért mert nem olyan, amilyennek Én képzeltem?. Hogy meg kellene becsülnöm, azt amim van...és nem azon puffogni meg szekálni a másikat, ami nincs. 

Akárhányszor végig nézem a képeit, vagy rápillantok a közös képünkre hihetetlen, hogy Ő az én párom. És nem lenne szabad ekkora nyomást tenni rá. Minden okkal van, és úgy jó, ahogy van! Ez nem önáltatás! Csak próbálom magam megerősíteni abban, hogy hagyjak fel a buta álmok kergetésével, és éljek a valóságnak! Nem akarom és nem kell, hogy megváltozzanak a dolgok! Ha minden úgy lenne, ahogy elképzeltem szétunnám az agyam. 

Nem az az ember lesz a tökéletes pár számunkra, a nagy Ő, aki megfelel minden ideálképünknek és elvárásunknak. Hanem az, aki újra és újra meghódít és mi újra és újra az ujjunk köré csavarjuk. És folyton harcolunk azért a szóért, hogy Mi. És, ha fáj is, őszinték leszünk egymáshoz mindig. Nem futamodunk meg a problémák elől, hanem megoldjuk őket, együtt. 

Azt hiszem többnyire emiatt nem vagyok boldog. A saját magam által kreált probléma miatt, amik az elvárásaim. A megoldás az, hogy hagyom a dolgokat megtörténni, nem adok nekik kontúrvonalat. Az éltemnek ezt a részét nem irányíthatom. 

TéCsé

Egy dallammal kevesebbet ver a szívem amióta elmentél. Nem állíthatom, hogy magányosnak érzem magam, mert az emléked még mindig szorosan átölel. Az illatod is bármikor magamba szippanthatom, s megszorongathatom itt felejtett ruhadarabjaid. Butaság lenne azt kérnem tőled, hogy maradj mindig velem, mikor ily módon elvagyok halmozva ittléted nyomaival. Ez valahogy megvigasztal, mert tudom, hogy visszajössz. Ha nem is miattam, legalább a szándékosan itt felejtett holmik miatt. És akkor lesz egy újabb  esélyem elmondani, hogy maradj  mindig önmagad!

Nem kérek a szerepekből, ócska kis trükkökből! Ne játszd nekem a szépet, ha épp csúnya akarsz lenni! Nem kell a hamis mosoly! Kiabálj, ha ahhoz van kedved... Kövesd az álmodat, velem vagy nélkülem! Sose legyek több senkinél a szemedben! Ne hazudj magadnak, ne ámítsd a világot! Légy aki vagy és lenni szeretnél, ne érdekeljen mit mondanak mások! Sose félj kimondani az igazat, akkor sem, ha tudod eltiporsz vele! Önzőségből sose félts az élettől, hagyd, hogy a magam kárán tanuljak! Mindig vigyázz nagyon magadra! Engedd meg, hogy szeresselek, s engedj el, ha el kell mennem! Mosollyal az arcodon emlékezz rám, minden más csak üvegszilánk...

Pszichológia órák

Az Én arcomon is ott van az a fintor, amikor eszembe jut, hogy hétfőn hat pszichológia óra vár rám. A tanár úr érdemi jellemvonásai erősen vetélkednek személyiségi vonásaival. Igazi pszichológussal van dolgunk. Egyrészt tisztelem és csodálom a tudásáért és amiért jól tanít. Még ha követhetetlen is, de legalább szórakoztató ez a fajta agytömés. Néha feláll az asztalra és onnan mondja emelkedett hangsúlyban a tudnivalót, hátha felülről könnyebben esnek a szavak a fejünkbe, mint szemből ordítva. Erőlködését látva sokszor érzek bűntudatot, amiért nem tudom a kérdéseire a választ. Mire a tanár úr rám szól: 
DEHOGYNEM TUDJA, GONDOLKOZZON! 
Ekkor érzem igazán, hogy pang az ürességtől az agyam. Fogadkozásokba kezdek, amiket nagy felkiáltójelek követnek a füzetembe, hogy ezt és ezt na meg ezt is át kellene nézni. Megoldás szinte mindig Freud. Vagy legalábbis, ha belőle indulok ki, általában visszatudom vezetni az anyagot, amíg rá nem jövök a megoldásra. 
Néha olyanok vagyunk, mint a robotok. Csak is parancsra szólalunk meg. Nem tudom mit érezhet, amikor még az ágytól ráncos arcunk, bamba semmit mondó szemünkbe néz és várja, hogy legalább egy igen-t vagy egy nem-et reagáljunk a kérdésére. 
A mi viszonyunk olyan kutya macska játéknak felel meg. Néha túléljük egymást. Van, hogy jókat nevetünk, még néha éneklünk is. Ám mindig ott van az kölcsönös piszkálódás. 
Némelyikünk olyan lehet számára, mint a Da Vinci-kód. Mert, valakit folyton kihív a folyosóra, leginkább szünetek alatt, kérdezgetni ezt-azt. Analizálgat. Ez a mánia kezd mindenkire egyre frusztrálóbban hatni, még ha emellett szórakoztató is, amikor egy újabb áldozaton van a sor. Tökéletesen kihasználja alap emberi természetemet, a kíváncsiságot. Érdekel, mit akar kérdezni, mit fog reagálni a válaszomra...hátha tanulok belőle valamit stb. De leginkább mi köze van hozzá, hogy érzem magam stb stb? Lehet ez csak ilyen kamasz lázadás, de legszívesebben elküldeném a picsába, amikor a lelki világomba turkál. 
És ha már az analizálgatásnál tartunk... Feltűnt, hogy ilyen-olyan módon, hol félhalkan, hol teljesen természetes tényközléssel, de szinte minden előadásába belecsempészi a korát. Senki nem nézné ki belőle, hogy ilyen fiatal, lehet ezért? 
A tananyag részletes, érthető, habár sokszor saját szemszögének hódol. Amit bármikor megcáfolhatnánk, ha tudnánk. Egy pszichológussal azonban soha ne állj le vitatkozni! Mert nem lehet igazad vele szemben. Még ha nem is tudja megmásítani az elméleted, csak nyugodt hangon annyit mond: Jól van. Aztán törheted a fejed akármeddig, hogy mégis mi van jól?! Épp ez az, hogy semmi sincs jól! Akkor most mi van? 

Változni kell

Néha, viszont elég sokszor megfeledkezem arról, hogy élek. Sok sok perc telik el hasztalanul. Nem is emlékszem, mi történt pár napja, vagy a múlt héten. 
Csak azt tudom, hogy holnap reggel korán kell kelnem, elfogadhatóan kell kinéznem. Fel kell szállnom a 6:25-ös buszra, aztán át kell szállnom egy másikra 7:00-kor. Az iskolához vezető úton megint nem lesz kedvem reggelit venni. Kb a második pszichológia óra után rászánom magam, hogy elbattyogjak a boltig. Iskola után, újra busz, újra átszállás, újra busz és már otthon is vagyok. Hétfő révén nem fogom (ha kibírom) bekapcsolni a netbookom! Rengeteg dolgom lenne, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy lefekszek aludni, csak, hogy ne kelljen gondolkodnom. Már megint negatív vagyok. Pedig örülnöm kellene. Megközelíthetném a tényeket szebb oldalról is... 
Viszont az nem kötelező. Így inkább nem teszem. Nincs kedvem.

Hála az égnek

Van, hogy az álmok nem akkor teljesülnek, ha kitartóan küzdünk értük, hanem ha már lemondtunk róluk. Makacsságomból kifolyólag könnyen feladok mindent, ha úgy látom vesztésre állok. Persze reménykedni mindig lehet. Abba, tudtommal még nem halt bele senki. 
Lehet az élet bármilyen küzdelmes...okkal szenvedünk és tanulunk belőle, hogy aztán valakinek átadhassuk ezt a tudást, megóvhassuk, s ő cserébe puha csókot leheljen megtépázott lelkünk ezernyi sebére. Ezért az egyért biztosan megéri. Mi lehet az életben nagyobb jutalom, mint, a tudat, hogy valaki mellettünk áll, bármi is történjék?! Az, hogy nem vagyok egyedül. Soha nem is voltam és soha nem is leszek. Csupán értékelnem kell önmagam és a környezetemben lévő embereket s persze állatokat. Mert van, hogy a kutyám hamarabb észreveszi rajtam, ha bánt valami, mint a családom. 
Sok fontos ember van az életemben. Igaz barátok, akikre felnézek. Egy hadsereg sem tudná őket legyőzni, és egy mosollyal eltudnák irányítani az egész világot. Nincs olyan értékű szó, mely felérne keresztlányomhoz vagy kereszt-szüleimhez. És a lista még hosszú. 
A lényeg, hogy jöhet bármi...valaki vagy valami mindig megment saját magamtól. Igaz, tiszta szívből jövő hálát érzek. Köszönök mindent! Köszönöm Élet! 

Nevetséges küzdelmek

Ugyanazt a játékot játszom évek óta. Folyton jön valami akadály, amikor bizonyítanom kellene. A dolgomat kellene végeznem. De az érzelmi világom mindig elvonja a figyelmem. És ezek mellett az érzések mellett a kötelezettségek is nevetséges időpocsékolásnak tűnnek. Mennyivel fontosabb, hogy vidáman éljem meg ezt a napot, mint egy házi dolgozat. Lehet holnap meghalok, és akkor kit érdekel kész van e? Mennyi mindenről maradok le amíg alszok, dolgozok, az iskola padjait koptatom, olyan tudásért, amiről öt vagy tíz év múlva fogalmam sem lesz. Nem tudom mikor leszek hajlandó lemondani az érzések mámoráról, azért, hogy olyasmit tegyek, aminek nem látom értelmét. Túl komolyan venném az életet, vagy inkább túl lazán?  
Ha jól tanulok és elvégzem az iskolát, esetleg lesz jó állásom, amit szeretek is. Meló, háztartás, talán férj meg gyerekek, meló, számlák, meló, szex, viták... Mennyire nem akarom ezt. El sem hiszem. 

Ez egy régi mese, de nekem még mindig gyönyörűm.

A szív olyan dolog, amit nem elég megszerezni. Folyton küzdeni kell érte! A kapcsolatok elején minden olyan varázslatosan jó. Miért? Mert, akkor még mindkét fél tesz azért, hogy a másik jól érezze magát. Fontos nekik, hogy minden kimondott kedvesség vagy gesztus célt érjen és ne falhoz vágott tányér legyen. Figyelnek egymásra és egyből észreveszik, ha valami baj van. Onnantól kezdve bármit megtesz a másik fél, hogy jobb kedve legyen szerelmének. S nem rátesz egy lapáttal, hogy vádaskodásba kezd, hogy csak saját problémájával törődik, és nevetséges rivalizálásba, hogy túlnője saját gondjával párja problémáját.
Amit pár év eltelte után könnyen elfelejt az ember, hogy nem elég egyszer meghódítani kedvesünket. Tudnunk kell adni valamit, ahhoz, hogy kapassunk. Mind negatív, mind pozitív értelemben.
Lehet ez is ilyen gyermeki dolog, de én még mindig erősen hiszek abban, hogy bármit meglehet beszélni. Viszont utána cselekedni is kell ám! Nem a másikra mutogatva, "Ő se..."- bla bla
Mindkét félnek önmagában kell keresni a hibát. S minél hamarabb változtatni azon, nem csak kapcsolata túlélése kedvéért, önmagáért. Ami a legeslegfontosabb, hogy egyéniségünket azaz önmagunkat soha ne áldozzuk fel egy kapcsolatért sem! Ha szeretnek, szeressenek, azért aki vagyok, nem egy beidomított/ benevelt lábtörlő én miatt, aki minden nap álarcot kényszerül húzni, ha párja szemébe néz.
Sokszor a szavak nem elegendőek. Nem gyógyítanak oly hatékonyan lelki sebeket, mint a tettek. Viszont annál nagyobb sebeket tudnak okozni, ha elhisszük őket egy stresszes nap után párunknak.
Nem lenne olyan bonyolult, leülni és rákérdezni, mi miért volt..., mégis egyszerűbb hinni a látszatnak, amelyek leigazolják téveszméinket, mik szétmarnak legbelül és egyre távolabb sodornak szerelmünktől.
Egy jól működő kapcsolat sokszor kemény melónak tűnik, de, hol szeretet és őszinteség van, ott a lehetetlen is csak egy szó. 

Őszintén élni

Eddig úgy éltem, hogy fontos akartam lenni. Nagy tetteket akartam véghez vinni, amikben csak Én láttam a nagyságot. Mindig valaki más szerettem volna lenni, mint ami. Vékonyabb, kedvesebb, hasznosabb. 
Folyton ismételgetem magamnak, hogy nem kell megfelelnem senkinek. Ez megnyugtat és enyhíti a rám nehezedett nyomást, ami minden nappal egyre nehezebb. 
Csernus doki döbbentett rá, hogy amíg nem vagyok őszinte önmagamhoz műéletet élek. Minden napra egy maszk, apró kis cselekkel kitérni a "Hogy vagy? Mizujs?" kérdések elől és még csodálkozok, hogy senki nem veszi észre, hogy minden pillanatban meghalok kicsit, amíg ezt a szerepet játszom. 
Meg kell kérdeznem magamtól, hogy hogy vagyok, mit szeretnék? Mert őszintén nem tudom. Belekavarodtam már a szerepjátékba. 
Szóval nem kell úgy tennem, hogy szeretem amit csinálok...Micsoda megkönnyebbülés. S, hogy ehhez mit szól majd a világ... Ha elhiszed mások véleményét, máris csapdába estél. Gondolatok nem mindig felelnek meg a valóságnak. A szavak nem értékállóak. Még a tettek is megkopnak az idő múlásával, más emberként visszatekintve. Az életben csak az fontos, mennyit éltél őszintén.. Minden más időpocsékolás és kabaré. 

Valóra vált félelmek

Ebben a hónapban a legtöbb félelmem valóra vált. Azok is amelyektől egész életemben rettegtem. Megkönnyebbültem. Mégis dühös vagyok. Dühös vagyok, mert senki nem akar osztozni az érzéseimen. Tudja egyáltalán a családom vagy a barátaim, hogy mik történtek velem? 

Újra és újra a szemem előtt vannak a képek. És nem tudok szabadulni az érzéstől amelyet magukkal hoznak. 

Nem kell szánalom, nem kell a figyelem. Dühös vagyok mert senki nem értheti igazán, és senkit nem érdekel igazán. És ez, ez az ami kettéválaszt legbelül. Egyedül vagyok a fájdalmammal. 

Ezek nem olyan dolgok, amiket csak elrak az ember egy fiókba a lelke legmélyén és már tovább is lépett. Ez azaz igazi jobb horog amivel az Élet a padlóra küld. Átértékelődnek a dolgok. Megváltozik minden. 

Nagyon megijedtem. Nem attól, hogy meghalok. Az valahogy eszembe se jutott... 

Azon a napon nem csak a motor tört össze..., bennem is összetört valami. Visszahozhatatlanul. Lelkem egy darabja ott maradt az esőben a betonon. 

Amikor a paraszt üti le a királynőt

A sakkban a királynő a legfontosabb bábu. A paraszt pedig a legkevésbé értékes. A királynő, aki fontos, legyen most az Ego-m. A paraszt, akiről azt gondoljuk kevésbé értékes pedig az Én tudatom. 
A királynő minden helyzetben fontos akar lenni, tehát elkezd megfelelni az elvárásoknak. Én is szeretnék vékony lenni, jó jegyeket kapni, párt találni stb stb. Ezek fontos dolgoknak tűnnek, amikért áldozatokat kellene hoznom. 
Viszont, ott van a paraszt. Kivan téve az előítéleteknek, társadalmi elnyomásnak, és befolyásnak. Ő egy kevésbé értékes bábú. Ámbár a paraszt azaz az Én tudat, tudja azt is, hogyha jól lép, akkor leütheti a királynőt. Nem kell mássá válnia valaki kedvéért. Egyszerűen nem hiszi el azt magáról, amit a környezete sugall. Mindenre van megfordítás. Vékony szeretnék lenni. Sok vékony lány szeretne olyan lenni mint én. Jó jegyeket szeretnék kapni. Nem a jegytől függ a tudásom. Szeretnék párt találni. A párom önmagamért szeressen és ne egy magamra erőszakolt megjátszott karakterért. 
Vágyaim elérése során, sosem szabad lealacsonyítanom magam, feláldoznom egyéniségemet. Mert az elért cél nem fog okozni igazi sikerélményt, ha közben leromboltam belső világom. Csak akkor üthetem le a királynőt, ha nem hiszem el, hogy egy értéktelen ember vagyok és nem akarom másnak mutatni magam, mint ami valójában Én vagyok. És csakis Én lehetek. 
Ezt most önvigasztalásképp írtam le. Márpedig, hogy teljesen normális, hogy vannak érzéseim és nem kell úgy tennem, mint akinek nincsenek. Mert ez is csak Én vagyok. 

Mi figyel kit, ki figyel mit? KI FIGYEL KIT??

Míg a kamerák megfigyelnek a csodavilágnak berendezett bevásárló központok polcai közt, eltűnődtem, vajon ez lehet e a Mennyország?. Mindent félkész állapotban, műanyagba zárva, gyűjthető matricával ajándékba megkaphatok. 
Mostantól a boltba se kell elmennem. Nyugodtan nézhetem tovább a tv-t. Elég, ha interneten megrendelem mit is szeretnék majd a tányéromra tenni, és valami jól fizetett rabszolga házhoz hozza nekem egy műanyag zacskóban. Hisz már Talma is így csinálja. 
S még van pofánk panaszkodni?! Olyan csodálatos világban élünk, ahol pénz többet ér az emberi kapcsolatoknál. Mostantól nem kell köszönnünk sem eltűrnünk a szegény pénztáros savanyú ábrázatát. 
Amíg a barátaim a telefonjaikat nyomkodják, elgondolkodom, hogy a kamerákon kívül ki figyel még rám? 

Ha kiírnám facebook-ra, biztos több értelmet nyernének az érzéseim, vagy gondolataim. Valaki biztosan elolvassa. Viszont, ha nem lenne facebook, nem lennének sem érzéseim se gondolataim. Nem írna senki rám, hogy "Szia! Mizujs?". Nem hívnának fel, mert sok a hívásadó. Vagy arról már mindenki megfeledkezett? Írna e valaki egy levelet, olyan borítékos fajtát amin bélyeg van? 
Ez csak egy gondolatmenet. Mégis számomra elég valóságos. Egyúttal meg is halhatunk, úgyis fontosabb mindenkinek, hogy szintet lépjen a candy crash-ben, vagy lényegtelen dolgokról fecsegjen, másokat megalázzon, másokon röhögjön. 
Valami kezd eltűnni. Ez csak engem zavar? 

Szingli királyfi bérelhető szeretetért

Mi nők mennyit abajgatunk, hogy nincs egy normális pasi sem. Mert a normálisnak hitt egyedekről is mindig ismétlem mindig kiderül, hogy irtózatos nagy seggfejek, vagy jobb esetben melegek. 
Viszont a jófiúk nem kellenek. Nem azért mert ilyen kis kinyalt seggű anyuci apuci pici kis klón majma lenne, hanem mert nincs bennük kihívás. A rossz fiúk, vagy másképpen címeres seggfejek, azokban van. Lehet erőlködni bőven, hogy valami érzést vagy kedvest szót kicsikarjunk belőlük. Ebben látjuk sikerélményeinket, és fontosnak érezhetjük magunkat pár hónapig. Csak, hogy jön a váltás kis szívem, újabb erős lelkületű nőszemély, aki majd eleget udvarol az érzelmi nyomoréknak, mikor mi már belefáradtunk. És a végén, még Te leszel a ribanc. 
Egy érzelmesebb srác már buzis? Most ez komoly? Ha kapunk egy verset, fejvesztve menekülünk, mert ez aztán az ijesztő. Húha itt van valaki, aki kimutatja az érzéseit, amiért egész eddig rinyáltam... És futás. És csodálkozunk, hogy nem értenek Minket? 
Annyi rendes pasit ismerek, egy kezemen nem tudnám megszámolni. Helyesek, kedvesek, jó a humoruk, férfiasak, figyelmesek. Igazi királyfiak. Mi kell még? És mégis mind egyedülálló. Ezek a pasik is csak egy értelmes nőt szeretnének, aki a mellkasukon alszik és néha kedveskedik egy ágyba reggelivel. Nem szégyenli a testét előttük és őszintén elmondja, ha bántja valami. 
Elvárások visszavesz, szeretet padlógáz! 

Mi az ASMR?

Vannak időszakaim, amikor rémálmok gyötörnek, keveset tudok aludni. Ez kihat mindennapjaimra, gondolkozásomra, emberi kapcsolataimra. Youtube-n kerestem valamiféle nyugtató, meditációs zenét, ami segítene a békés alvásban. Így akadtam rá az ASMR videókra. 
"Az ASMR (Autonomous Sensory Meridian Response) egy olyan neurológiai jelenség, melynek a kutatása még kezdetleges stádiumban van. Ebből kifolyólag feltételezéseink sem lehetnek arról, hogy hány embert érint. 
A külföldi beszámolók általában a koponya hátsó részén egyfajta zsibbadó, bizsergő, simogató érzésként írják le az ASMR-t. Ez a test többi részére (vállak, hát, gerinc, sőt akár a test egészére) is kiterjedhet. Sokan egyfajta 'agyi orgazmus'-hoz hasonlítják az élményt, de ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy alapesetben nincsenek szexuális vonzatai az ASMR-nek. Az érzés általában a tarkó illetve a koponya hátsó részéről indul.
Különlegessége, hogy tényleges fizikai behatás nélkül is bekövetkezhet: pusztán bizonyos hangok vagy látványok eredményeképp." (www.facebook.com/pages/Magyar-ASMR-Közösség) 

Tetszik, ez a megfogalmazás, hogy agyi orgazmus. Suttogás, vagy bizonyos hangok olyan érzést keltenek, mint amikor egy jó alapos relaxációs masszázst kapunk. Csak ezt az ingeráradatot az agyunkkal érzékeljük, és ez az egész testünkből kellemes bizsergést vált ki, mint amikor a fodrász masszírozza be a sampont hajunkba. 

Elsőre nagyon furcsának hathat. A legtöbb videó szinte interaktívnak mondható. Az ASMR mesterek vagy hangközvetítők egészen közelről veszik fel magukat, mintha csak velünk szemben ülnének és minket masszíroznának stb. Valakire nem hat. Pontosan Én sem tudom még, mi ez az egész. Lehet egy új őrűlt hóbort, mindenesetre nagyon jó! Én is elgondolkoztam rajta, hogy csinálni kellene ilyen videókat. Amik elkényeztetik fülünket, agyunkat, minden porcikánkat.
 Az Én egyik kedvenc ASMR videóm

Fizimiskás emberek

Vannak, akik, azt hiszik, nem tehetnek meg bizonyos dolgokat. Vannak, akik pedig bármilyen rossz helyzetet előnnyé tudnak kovácsolni. Hátrányos helyzetű emberek úgy egészítik ki kevéske segélyüket, hogy kilencven százalékos kártyájukkal velünk utaznak bárhova. Ezreket spórolhatunk a jegyeken, mint kísérő, ha cserébe némi pénzzel támogatjuk utazó ismeretlen ismerőseinket. Így lesz a hátrányból előny. Még ebben a világban is. 
Szeretnék még szót emelni, azokért a hajléktalanokért, akik az utcákat róva gyűjtik össze eltékozolt fiatalságunk nyomait, pet és alumínium dobozokat. Bizonyos hipermarketekbe gépek veszik át a pet palackot 1Ft-ért az alumínium dobozt 2Ft-ért. Nem az a borzasztó, hogy felszedik, inkább tiszteletre méltó, hogy nem kéregetnek. Inkább az, hogy eldobjuk. Könnyelműségünkből valaki kenyeret vesz. 
A sétálóterek rémei, a szórólapozók. Tudom, hogy környezet szennyezés. Mégis, mindig elveszem azt a kis papírkát, hogy titanicot hajtogassak belőle, vagy jegyzeteket írjak rá. Sosem tudhatom, mikor kerülök olyan helyzetbe, hogy szórólapokat kell osztogatnom jó esetben 540Ft órabérért. Miért fáradtság kinyújtani a kezünket és elvenni egy papír lapot, ha az másnak sokat jelent? Ugyanígy vagyok a facebook-os szavazásokkal, két kattintás, de az a két kattintás valakinek megváltoztathatja életét. 
Rossz nélkül jó sincs. Viszont a rosszból bármikor lehet jó, ahogy a jóból is rossz. A többi már csak rajtunk áll. Hogy eléggé akarom e. S mi nekem most rossz, gyötrelmek gyötrelme, azért más egy életen át imádkozik.

Meg tudok felelni minden elvárásnak?

Ahhoz, hogy értékelni tudjam magam és másokat, el kell hinnem, hogy nem vagyok a társadalom szemete. Hogy önállóan gondolkozó, érző lény vagyok, nem pedig egy beidomított rabszolga. Toleráns és alázatos maradok, ha elhiszem, hogy más vagyok? De hiszen mindenki más, csak vannak, akik nem akarnak azok lenni. Ezért büntessem magam? Maradjak önző és tudatlan? Egy gép? 

Valóságos börtön

Amanda elhitt mindent, amit mondtak vagy mutattak neki. Saját véleményét is valóságként könyvelte el. Folytonos stresszben és félelemben élt. A körülmények miatt nem volt elégedett? Vagy mert, azt hitte, nincs lehetősége változtatni? 
Valótlan dolgokat értékelt, mint a pénz. Még önmagánál is fontosabb volt. Mert hamis szabadságérzetet adott, és ez úgy hatott állati ösztöneire akár a drog. 
Nem tisztelte az Éltet. Nem értékelte magát annyira, hogy ne kőolaj alapú sminkkel rejtse el valós arcát, és ne mérgezze saját levegőjét kéjes füstfelhővel. A média kinevelte belőle az empátiát. Megakart felelni mindenféle szabálynak, amit a norma és a társadalom követelt. Legyen diplomád, jogsid, munkád. 
Az emberi kapcsolatok leamortizálódtak a kihasználás és egymáson élősködés szintjére. Csak egy jól megfontolt üzlettel a szívében fogad barátjának bárki. Az önzetlen szeretet fogalma az utolsókat rúgja. Ám mielőtt kilehelhette volna lelkét, Amanda elgondolkodott. Eddig nem érdekelte semmi. Az sem, hogy nap, mint nap szenvednek és halnak meg gondolkodó, érző élőlények, az állatok. Mert egy falat kegyetlenség, egy kis rántott halál, vagy egy halom tetem összedarálva finom. Ezeknek a hatásoknak élt leginkább. Nem kereste az értelmét a miérteknek. Pedig az ilyen fajta "táplálék" nem jó sem a testnek, sem a léleknek. Mert nincs benne jóság, sem szeretet, csupán kín és szenvedés. 
Arra a következtetésre jutott, hogy Ő csupán egy rabszolga. Hogy vágyait és gondolatait belé nevelték.És olyan dolgokat állítottak be helyesnek, amit értelmes ember ösztönösen helytelenítene. Az iskola leszoktatta a gondolkozásról, elfogadásra és beletörődésre kényszerítette. Nem voltak magyarázatok, csak, amit egy magasabb hatalom állított. És a jó diáknak örömmel kellett fogadnia ezt a tudást. Ezt a képességet a hallgatásra és beletörődésre. Életébe tényként véste bele, hogy nincs esélye változtatni, csak úgy ha elfogadja helyzetét. Sosem buzdították vágyai, céljai elérésére, belső hangja követésére. Az oktatásnak nem a tudás az elemi lényege, hanem az engedelmesség. Légy jó mind halálig. Legyél jó diák, hogy később, jó munkaerő lehess. Legyen pénzed és képzelt szabadságod. Fizess adót és közben folyamatosan mérgezd a tested és a lelked, halál alapú élelmiszerrel, drogokkal, és vegyszerekkel. Így a gyógyszeripar is kiszívhatja belőled az utolsó oxigént is, amiért fizettél. Vagy a stressz öl meg, vagy a mérgek, esetleg egy "véletlen" vírus. Nem számít, mi az ok. Nem számítanak a miértek. Csakis az idő. 
Túl sokan vagyunk. 

Közelítő Ősz

Hirtelen vakító fény tűnt fel a sötétben, aztán olyan gyorsan száguldott el mellettem, hogy megremegtem. A Nyár volt az. Elment. Csak néhány mosolygós emléket hagyott gondosan kiválogatva a többi közül, és egy újabb pici heget a bőrömön, amiről igazából egy darázs tehet. Tudom, nem valami sok, de be kell érnem ennyivel. Nem lehetek telhetetlen. Még emlékszem arra, milyen volt amikor szerettek. Felnyüszítek, akár az út szélén "felejtett" kiskutya. Tudom mire van szükségem. Vagy inkább kire...
Most nagyon tudnék szeretni valakit. Pár kedves szóért meg egy ölelésért odaadnám nem túl értékes, meggyötört szívem egy kirakós darabkáját. 
Újra felütötte a fejét bennem egy vírus. Egy gondolat. Vajon ki ez a lány, aki vissza néz rám a tükörből? És újra elbizonytalanodtam. Nem itt kellene lennem, nem ezt kellene csinálnom! Nyüszítek. 
Mar a kétség. Tökéletesen elveszett vagyok és közben határozott, akár a ma született törvény. Valaki más szeretnék lenni. Jelenteni szeretnék valamit valakinek. Jobb akarok lenni. Közben önző is vagyok. Bárcsak tudnék feltétel nélkül szeretni... 
Bárcsak ne Én lennék. 

Gondolkozz, érezz, legyél vegetáriánus!

Te sokkal többet tehetsz a világbékéért, mint 1000 politikus!!!!!

Azt szeretnénk, hogy ez a bolygó minden lakosával közösen, egy harmonikus étkezés következtében vegetáriánussá tegye a világot. Ez megváltoztatná minden ember életét, hiszen ha kevesebb szenvedés érné az állatokat, akkor a Természet Törvényeinek a visszahatásai is nagyon lecsökkennének. Ez a változás hozza meg azt az eredményt, hogy egy örömteli bolygón élhessünk.

Amíg az emberek az ételeik által a testüket és szellemüket a bűn és a halál információjával tápláljak, addig nem is várható más a cselekvéseikben, mint az erőszak, a könyörületmentesség és minden élet semmibevétele.

Minden, ami bemegy a szájon táplálékként, az ki is jön a szavakban, cselekvésekben és érzésekben. Amit esznek az emberek, azok befolyásolják a test és az elme helyzetét. Amit az elme kigondol, az nyilvánul meg a vágyakban, aztán megnyilvánul a szavakban, majd végül a mindennapi élet cselekvéseiben.

Meg kell tanulnia mindenkinek, hogy, a halál és félelem információit hordozó élelmek, melyek a holt tetemek fogyasztásából származnak, csak a betegségek, és a testi és lelki szenvedések megalapozói.

Az emberi élet sokkal magasztosabb, mint sem, hogy azon a szinten maradjon, amit a kannibalizmusnak azon megnyilvánulása képvisel, hogy megölt állatok tetemeit fogyassza.

Változtatni kell mindenkinek e téren is a saját életén, hogy ne kelljen majd az eljövendő nemzedékeknek szemlesütve gondolni az őseik emlékeire, hogy milyen szörnyűségesen bántak Isten, állat testben lévő teremtményeivel.

Légy vegetáriánus, tedd boldoggá az életed, de másokét is!

(Forrás: http://govindaszvami.vrinda.hu ) 

A nők tragédiája a férfiak gyávasága

Drága hölgyek, ne csodálkozzatok, hogy minden döntés rátok van hagyva, amikor állandóan hisztiztek és veszekedést szítotok, ha valami nem úgy van, ahogy Ti azt elképzeltétek. A legtöbb férfinak már nincs kedve bele menni a játékba és bocsánatot kérni olyasmiért, amiről nem tehetnek. Csupán a Ti fejetekben létezik a probléma, amiatt mert túl kombináltok mindent, félreértelmezitek a testbeszédet és mindennek fontos jelentést társítotok. Ezzel még egy bátor férfinak is nehéz szembe szállni. Mondhatnánk úgy is, hogy tökéletesen kasztráltuk a férfiakat, így ne is csodálkozzunk, ha félénk nyuszikákat kapunk csak. Egy vita fejében nem fogják vállalni a véleményüket és nem hoznak döntéseket..., inkább megdugnak, csak hogy elhallgassunk. 

Mostanában csak ezzel a két véglettel találkozom a nyuszi pasikkal, meg beképzelt bunkókkal.

Hát kérdem Én, nincs egy normális férfi sem a vidéken?! :D Vagy normális nő, aki ne tenné tönkre a maradék értelmes pasit, akinek van intelligenciája, tudja mi az udvarlás és nem csak megdugni akar??

Kedves Nyúl Urak! Kapjátok már össze magatokat! Ha kell valami tegyetek érte, ha csak kellene várjatok rá. Arra viszont ne várjatok, hogy nők fognak nektek udvarolni, meg mindenféle női trükkel kedves szavakat kicsalni belőletek. Ó nem..., a nyuszi és a bunkó pasik ideje lejárt! 

Hétfőn történnek a csodák

Az első kísérletem arra, hogy hétfőn nem kapcsolom be a laptopom, nem sikerült. Estefele bekapcsoltam és persze magyarázkodnom kellett a barátaimnak. De nem akartam büntetni magam. Úgy fogtam fel, hogy ez a folyamat része és a félsiker is több a semminél. A következő alkalommal pedig sikerült is. Aznap láttam három hullócsillagot. Persze elfelejtettem kívánni. Este gyertyafénynél olvastam, utána papírt ragadtam és elkezdtem rettentő mód agyalni. Listákat készítettem, hogy mikről kell lemondjak annak érdekében, amilyen ember szeretnék lenni és, hogy hogyan szeretnék élni a jövőben. Hirtelen elleptek a karácsonyi ötletek is. Néha egészen szörnyű tudok lenni. Alig tudtam elaludni, úgy felpörögtem a tervezgetésben meg az álmodozásban. A túlgondolások ellenére jó kis hétfő volt. Köszönöm. 
Egyre kevesebbet nyomkodom ezt a bűvös masinát, remélem sikerül felébredni a kockakómából. 
Csodás hétfőt mindenkinek minden héten!

Harcosok vagyunk

Nem a kudarc beismerése vagy elfogadása az, ami a tüskét helyezi önérzetünkbe, hanem az a kis belső hang, amely azt mondja: "Vesztes vagy!". 
Van amiről, a legtöbben megfeledkezünk. Azt hisszük egyszerű, hétköznapi emberek vagyunk. Pedig akinek álmai vannak, az igazi harcos. Harcosok vagyunk. Ezt az egyet sosem szabadna elfelednünk! Akkor sem, ha épp dolgozatot írunk vagy megfőzzük az ebédet. Életünkben a lényegtelennek tűnő dolgok vezetnek el a nagy dolgokhoz. A harcos bátor, tudja, hogy amit tesz, az akkor, abban a pillanatban a legtöbb, ami tőle telhető. Nem a nagy pillanatokban kell megmutatnunk erőnket, hanem folyvást küzdeni kell! Lehet, hogy nagy a közönség, mégis csak magunknak kell bizonyítanunk! Mások véleménye addig számít, amíg azok támogatnak, feltöltenek, segítenek! A rossz szavaknak, csak akkor van hatásuk, ha elhiszed őket. Márpedig a harcos, tudja mi a jó és a rossz. Ne bántsd magad, és ne hagyd, hogy mások bántsanak, mert egy nagy pillanatban nem tudtál az lenni, aki szerettél volna...győztes. 
Nincs olyan, aki csak a győzelmet ismerné, azért meg kell dolgozni! Ettől olyan mámorító! Nem mások dicsérete és elismerése miatt! Ne mások által akarj többnek látszani..., bárki ölthet dicső maszkot! 
Akarj küzdeni, élvezd ki az út minden pillanatát, azért, hogy amikor eléred a célod...az az egyszerű kis mosoly valakinek a világot jelentse. "Te légy a változás, amit a világban látni szeretnél." 
Minden Harcosnak üzenem, SOHA NE ADD FEL! 

Szabad hétfő

Úgy döntöttem, hogy érzékeltessem magammal, hogy mennyire megfelelek az általam gyakorta használt "kocka" szónak hétfőnként nem fogom bekapcsolni a laptopom. A telefonom meg gombhiányos repedt képernyőjű, kb egy zene fér rá, az is csengőhangom, de még működik és ez a fontos! --> Tehát telefonról sem tudok netezni. 
Kocka számomra az az ember, akinek már függőséget okoz az internet vagy a számítógépes játékok vagy bármi más, amiért be kell indítani ezt a masinát. (Aki nem tudná, kocka forma a régebbi monitorok formájára utal.) Azért választottam a hétfőt, mert olyasmik terjengenek róla, hogy az egy szar nap. Munka, iskola, témazárók, számlabefizetések stb... Szeretném elérni azt, hogy hétfő legyen az új kedvenc napom. Az a nap, amikor nem fogok billentyűkhöz meg az egérpadhoz érni. Csak egy napról van szó. Mégis tudom, hogy ez egy igazi kihívás. Később beszámolok, hogyan is telnek a hétfők, és, hogy mit tanultam ebből az egészből. 

Lélekszilánk

Üvegszilánk vagyok. Része valami tenger csillogásnak, sima mindenkori szabálynak, melyben a vétek a legszebb. Üvegszilánk vagyok. Mint egy marék földre hullott csillag, úgy ragyogok a durva betonon. Emléke vagyok a hasznosnak s értéke a biztos tudatnak, hogy valaha léteztem. Üvegszilánk vagyok. Hevít a nap melege és egészen megteltem már a betonszagtól a föld javával. S csak ragyogok. Nem leszek több soha senkinek. Ilyenkor véres sebeket karcolok a szélbe. Kedvem lenne ordítani. Üvegszilánk vagyok. Mindene annak, ami lehettem és mi vagyok. S MI voltam...? Azt már én sem tudom. 

Társkereső oldal rémei

Elérkezettnek látom az időt, hogy megírjam, mi a probléma a társkereső oldalakkal. 
Az alap elképzelés szinte tökéletes, nem egy ismerősömnek sikerült. Bátyám 4 éve van együtt barátnőjével, akivel most már együtt is él. Nekem is származott már egy két rövidebb kapcsolatom ilyen internetes cseverészésből. 
WARNING! Csak a személyes tapasztalataim és látószögemet kívánom megosztani elsősorban az Urakkal!
Kedves férfi egyedek vagy Ti az erősebbik nem, ha ez jobban tetszik... :P !
Tanács képekhez: 
- Nagyon kevés pasinak áll jól ha félmeztelenül pózol, meg izmozik a profil képén... kb 10-ből talán van egy akire azt mondom hűha, és érzem, hogy ugrálnak a hormonjaim. 
- Nincs semmi baj a mackósabb alkattal, de soha ne fotózzátok magatokat alulról!!!! Az orrszőr meg a toka látványa megöli az összes esélyt. Ez még a soványokra is igaz! Kiszúrja a szemem a gigátok! 
- Szerintem a legtöbb csajnak nincs különösebb problémája a cigivel, de miért kell azzal fotózkodni?
- Myvipes képek...neeee!
- Party kép a haverokkal, és melyik vagy te?! 
- Utcán álló drága kocsik mellett pózolni....nem!
- Alap öltözködési szabály, hacsak nem vagy hippi...mintásat a mintással nem!
- A sötét meg mindenféle trükkös képekből nem lehet kivenni semmit. Vállald Önmagad! 
- Sokan utálnak fotózkodni, de legalább ne vágj olyan fejet, mint  Voldemort!
Tanács szövegekhez: 
- Legalább próbálj meg kulturáltnak látszani!
- A humor mindig nyerő! 
- Szia! Hogy vagy? --> Uncsi! 
- Kérlek ne kérdezd meg, hogy tényleg úgy van, ahogy azt az adatlapomon megadtam!
- Van pasid? - kérdés számomra érthetetlen. Vannak olyanok akik a párjuk mellett ismerkednek csak úgy?! Ha rosszul érzi magát a kapcsolatban akkor szakítson! 
Tanács egyéb dolgokhoz: 
- Nem hiszem, hogy sok embert érdekelne két szó után az intim méreted! 
- Nem számít a kor. Igaz de az élethelyzet igen! Pl: Egy olyan személy aki még tanul és végzettséget is szeretne, nem fog gyereket szülni egy harminc-akárhány éves elvált férfinak.
- Ne bizonygasd, hogy más vagy, mint a többi, bizonyítsd be! 

Azt hiszem így elsőre mindent kiadtam magamból. Elnézést, ha bárkit is megbántottam! Segítő szándék vezérelt. Ismeritek a hitvallásom, ha nem vagytok magabiztosak nem fog menni a csajozás! A nyúlbélák ideje lejárt! Sosem késő edzeni kicsit, fodrász és egykét új ruhadarab csodákat művel! 
Ha kell valami tegyél érte, ha csak kellene várjál rá! 

Szakítás után

Szakítás után minden változik. A szebb napok még szebbnek tűnnek, a csókok és ölelések helyén plüssmaci fekszik mozdulatlanul és hagyja, hogy addig szorítsuk amíg erőnkből telik. 
Legtöbben a szakítást csalódásként éljük meg és ebből következik a "Nem kell senki, mindenki hagyjon békén!" szindróma. Még azokat is képesek vagyunk ilyenkor ellökni magunktól, akik csak megvigasztalni és szeretni akarnak. 
Azért csalódunk, mert ez a valaki, nem volt képes vagy nem volt hajlandó teljesíteni az álmainkat? Ráraktunk egy hatalmas terhet, és mosolyogva néztük végig, mint küszködik. Nem a párunk dolga boldoggá tenni, és küzdeni az álmainkért! Ez mindenkinek egyéni dolga! Sosem élhetjük más életét. 
Az ember társas lény. Egyedül csak a maga világában teljes, de ha valaki más világával együtt teljesedik ki az maga a csoda. De a párunk sosem teremtő és befogadó egyszerre. 
Vannak akik magukban keresik a hibát és ebbe egészen belebetegednek. "Mit rontottam el? A másik lány szebb és vékonyabb! Valami baj van velem?"  Az önbizalom hiányos szomorú emberek nem ragyognak. Amíg nem változtatnak a kisugárzásukon nem lesz békés boldog párkapcsolatuk. 
Miután vége lett a másfél éves kapcsolatomnak azzal az emberrel, akivel az egész életemet el tudtam képzelni, azt mondták, hogy egy szakítás olyan, mintha az illető meghalt volna. Időt kell hagynunk magunknak. Gyászoljuk meg a kapcsolatot. 
A szent könyv (JI-KING)  így szól: 
"Valami felbomlik benned-körülötted. Nem a te hibád.-ez a törvény. Lehet, hogy egy ideig jó volt, de lejárt az ideje. Mi a teendő? Hagyni kell! Ami túlhaladott, az se nem szép, se nem hasznos, se nem jó már. Azt hagyni kell elmúlni. Egy régi struktúra lebomlik azért, hogy helyet adjon az újnak. Hagyd, hogy ez a folyamat magától megtörténjen. Ne tégy se érte, se ellene semmit. Fejtsd le a helyzetről a látszatok "héját", tépd le magadról a régi, túlélt jelmezt. Nemcsak környezeted- te is változol! Benned is meghal s újjászületik valaki, aki nem óhajtja már a régi szerepet játszani. 
A múlton nem rágódni kell, hanem le kell zárni. "
Tehát sírhatunk, degeszre zabálhatjuk magunkat, sorozatok boldog mesevilágába menekülhetünk, éjszakánként szoríthatjuk plüssállatkáinkat, leihatjuk magunkat...mindeközben mindenkit, aki jó hozzánk ellökve magunktól könyöröghetünk egy kis figyelemért és szeretetért. 
Keresd a jót! Mit tanultál a kapcsolatból? S a tapasztalat tudása által legyél több, bölcsebb, kissé megfontoltabb. De ne hagyd magad elveszni sötét kis világban. Rakj rendet magadban. Most kezdődik az Élet! Kitartás Barátaim! A reménynek mindig van eredménye, még ha időbe is telik! 

Érzékenyebb Én

Ahogy telnek az évek, egyre több embertől hallom vissza, hogy érzékeny lettem. Túlságosan megőrölt volna az Élet, vagy már nem hat a leszarom tabletta? Elfáradtam volna, vagy csak komolyabban veszem az emberi kapcsolataimat, mint azok valójában csak néhány nevetés meg "Mizujs? Semmi."? 
Nem érzem magam gyengének. Megváltoztam? Úgy, hogy észre se vettem. Vannak dolgok, amik már nem igazán tudnak meghatni, könnyebben mondok NEM-et, és fordítok hátat. Fontosabb lett az, hogy ne érezzem magam felesleges szarnak, mint másokért küzdjek. 
Igen, azt hiszem, kevesebbet időzök azon, hogy elgondolkozok, hogyan is kéne lereagálnom egy bizonyos dolgot, mint pl amikor valaki megbánt. Nincs időm erre...mások miatt szenvedni. És, ha emiatt érzékenyebb lettem, legyen. Nem jelenti azt, hogy hisztis lennék, vagy folyton megsértődök minden apróságon. Csak már nem érdekelnek ezek a játékok. 

Varázsember

Megsajnált az Isten, gondoltam, mikor betoppant az életemben egy Varázsember. Azért hívom így, mert a nem ismerem, ő sem engem. Mégis akkor és azt mondta, amire épp szükségem volt. Konkrét volt, de ha bornak határoznám meg (Így Tokajról hazaérve.) akkor félszáraznak tippelném. Édes, de a tapasztalati elkeserítik. Ismeretlenül ígért nekem szeretet. Én meg csak ámultam, csak bámultam rajta, hogy létezik ilyen ember. A saját ínyem szerint kevert jóság és keserűség, szeretet és harag, béke és lázadás. Az mondta, hogy olyan vagyok, mint Ő. Még második beszélgetésre is túl sok volt a közös vonás. 
Mintha csak megtáncoltatta volna a lelkem egy forgószél, jött s már ment is tovább. Még mindig szeretem az Én kis csodámat, hiába gyötörtük fél éven át egymást, az összetört szív nem enged. És még mindig olyan érzés fog el, ha rá gondolok, hogy ez egy boldog gyötrődés. 
Még gyászolok. Nem rendezhetek bált. Köszönök mindent!

My illusion, my mistake

"Tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. És néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér, és becsönget hozzád. És ezek után, bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol, visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai egyszer visszaállnak, és a zavaros idők, azok az esztendők, amik így elmentek, lassan kezdenek elmosódni! " ---Holiday film

Nem a párom dolga boldoggá tenni!

Nemrégiben megtanultam egy nagyon fontos dolgot, amit most szeretnék veletek is megosztani. Katie Bryon döbbentett rá a négy kérdéses munka kapcsán. 
Nem kellene párkapcsolatunktól várni boldogságunkat és sikereinket. Ahogy Ő mondta a pasi csak a bónusz. Kissé furán hangozhat elsőre. De sosem az a fontos, hogy a másik jól érezze magát és ezért folyton a kedvére teszünk, aztán várnánk valami viszonzást cserébe, ami gyakran elmarad. Ezért bántjuk párunkat, de legfőképp magunkat. Az nem önzőség, ha a saját életedben saját magad a legfontosabb. Abban az értelemben, hogy először magaddal legyen tökéletes kapcsolatod, önmagaddal legyél boldog, és csak érezd jól magad. Ehhez nem kell másik energiáját szívni pióca módra. A párkapcsolat legyen a cseresznye a torta tetején. Mióta így próbálom látni a dolgokat, nem sírok és nem bántom magam. Nem gondolom azt, hogy szánalmas vagyok, amiért mindent megteszek páromért amit csak tudok, és nem várom a jutalom falatkát (szeretet), mint valami kiskutya. Nélküle kell boldognak és elégedettnek lennem, és mikor felhív, vagy magához húz, miközben puszit ad a buksimra, az olyan mint a hetedik mennyország. Nem az ő dolga boldoggá tenni! Ő csak a boldogságom boldogsága. :P

Rossz döntéseink a szebb jövőért

Senkit sem hibáztatható azért, ami velem történik. A döntések mindig Én hozom meg. Vannak kényszerítő erejű hatások, de a döntés végül mindig az enyém. Ez egy rendkívüli védekező mód. Nem merünk szembe nézni önmagunkkal és azt mondani : Igen ez vagyok Én és tudom, hogy hibáztam. Tanultam belőle és legközelebb jobb döntést hozok. 
Mert, ha megbánnánk rossz döntéseinket, azzal magunkat bántjuk. Rossz ember vagyok, egy béna lúzer, nem lesz belőlem senki. És ez olyan láncfolyamatot indít be, ami kihat egész életedre. Pedig lehet az egész egy olyan apróságon múlik, minthogy bevallod a barátnődnek, hogy elfelejtetted a névnapját, és a bocsánatát kéred. A testünk és lelkünk mindig védekezik, még önmagunkkal szemben is. Az agyunk megállás nélkül kutat, hogy megóvjon bennünket. Nem te vagy a hibás, azért tetted ezt és azt mert... 
Tudni kell megbocsájtani magunknak és másoknak. Minden rossz dolog szükséges ahhoz, hogy jó dolgok történjenek. Nincs egyik a másik nélkül. Így ha a rossz dolgokat hálával fogadod, mert tudod, csak ez visz előre a jó dolgok felé. Megköszönöm a tapasztalatot és továbblépek.Elengedem. Nem bántom miatta magam, sem másokat. A következő pillanat rám vár.

Vihar utáni csend

Az a vihar, mi úgy tombolt bennem, mint annak idején a Katrina hurrikán mostanra elcsendesült. Fehér köd szál fel, mely elfedi a pusztítás nyomait. Véres törmeléktengerből egy kis virág nyílik és biztatásképp rám mosolyog. Hiába a ködfüggöny az emlékek nem engednek. Letépem a kis virágot...Szeret. Nem szeret. - tépkedem le egyenként a szirmait. Hazudnék, ha azt állítanám nem érdekel, mi lesz az utolsó szirom. Kissé fura érzés fogott el, mintha tudnám, érezném legbelül, hogy a hazugság is igaz, s mi igaz, az is hazugság. Ilyenek a napjaim mostanában. Szeretet és Gyűlölet kéz a kézben.
Sokszor megkérdezem magamtól, hogy ki lennék ezek nélkül a gondolatok nélkül? Mi lenne, ha nem így érezném? Szándékosan keresem a Fájdalmat? Mit akarok? Mit szeretnék az Életben? A kérdések egyre csak sokasodnak, szaporodnak, mint az üvegszilánkok minden egyes koppanás után. 
Meg kell felelnem mindenkinek? Azt is mondhatnám, hogyha nem tetszik, mi lényegem, akkor törölj ki az Életedből... Másokért élni. Csak ez szeretném. Nem mások Életét élni, hanem másokért. "Mi más? Ki más? Más vagy Te is. Más, mint Én!" Nem leszek soha több senkinél, ahogy kevesebb sem. Ezért ne is várjátok soha, hogy elhiggyem, vesztes vagyok. Mert abban pillanatban, hogy valamit elhiszek, amit mások mondanak, azzá válok.
A lelkemben lévő kisgyerekek ugrálnak a törmelékeken. Kacarásznak. De buta vagy, hogy olyasmitől félsz, ami nem létezik!

blabla

Vannak gondolatok, amik csótányként szaladgálnak a szívemen, olykor bele-bele harapnak. Ilyen csótány a nem szeretnek meg az egyedül vagyok. Mostanában már nem igazán lepődök meg semmin. A legrosszabb hírek is inkább mosolyra kényszerítenek, mint sírásra. Lehetséges, hogy elfogyott a könnyem?! S mégis bántom magam, ne legyek már ennyire drámai. S megint mosolygok. Semmi voltam, semmi lettem...mondjátok meg, annak akit érdekel, hogy szeretet nélkül meghaltam.

In my soul... than my heart...

Mi-csoda öröm

Mi-csoda öröm

Egy darabig jó leszek még,

Aztán majd meglátjuk,

Hogy mennyit érek,

És hogyha buktam a tétet,

Majd közli, hogy vége.

Legyünk csak barátok,

Annak talán jó leszek,

A kutyám is megdöglött,

De még játszhatsz vele!

Micsoda öröm!

Hát örülj csak és kussolj!

Micsoda öröm!

Jótanács pasiknak és csajoknak

A flörtölés legtöbbször kimondatlan kedveskedés. De ezen kívül, megkérnék mindent lányt és nőt, hagyjanak fel a jelek fejtegetésével! Férfi és Nő között nincs egységes jelrendszer! A pasik nem tudnak a létezéséről, vagy alapból nem értik, nem veszik az adást! Testbeszéd, kis árulkodó jelek, kombinálgatás...az összes nő csinálja. Én is. De itt az ideje, hogy legyőzzem! Ha akar valamit a pasi kimondja, ha nem meri így járt! Csajok fejezzük be az udvarlást meg seggnyalást, meg azt a rengeteg módszert, hogy kicsikarjunk néhány kedves szót meg egy ölelést párunkból! Elég volt! 
Már említettem, hogy a probléma ott van, hogy generációk óta a pasik úgy vannak nevelve, hogy ne mutassák ki az érzéseiket. Mert az nem férfias bla bla... Mi nők meg csak erre vágyunk. Ennyi a nagy titok! Nem kell érzelgősnek lenni, meg csöpögni a nyálromantikától szó sincs ilyesmiről..., de attól, hogy azt mondod szeretlek, (a legtöbb férfi elég jól használja ezt a varázsszót) és nincs mögötte semmiféle történés.... Nos az még nem jelent semmit.  A szavak csak szavak. Vagy, hogy szokás mondani: Bárki mondhat bármit. Vagy: Messziről jött ember bármit mondhat.
Azzal sem teljesen értek egyet, hogy csak a férfi dolga az udvarlás. A szeretet kimutatása mindkét fél részéről fontos, és nem csak a kapcsolat elején, amikor még minden annyira klappol, izgalmas, és szép. Viszont azt veszem észre teljesen megborultak a normák. A nők keménykötésű pasikká váltak, akik lenyelnek meg eltűrnek mindent és küzdenek a pasikért, folyton kedveskednek, holott sokszor érdekesebb a számítógép vagy a tv, mint ők. 
De a nők részén is van felróni való! Ne szórakozzatok már! Felelőtlenek vagyunk/vagytok, mert szíveket zúzunk össze kis játékaink során. Szeretettek már bele olyan emberbe, akit összetörtek még régebben és olyan szinten magába van zárkózva, hogy senkit sem enged közel, meg semmit sem mutat ki? Aztán ott van a sok hiszti. Miért kell gyötörni a másikat, meg ezek a nevetséges bosszúállások, ha te is akkor én is... Nincsenek jelek. Tudom, hogy azt szeretnétek, ha maguktól jutnátok eszükbe, maguktól jutna eszükbe meglepni titeket, vagy aranyos jóéjt sms-t írni ...bármi, bármilyen kis apróság...nem kell pénzbe kerüljön..., csak ne a csaj találja ki mindig hova menjetek, meg mit csináljatok. Legyetek magabiztosabbak és csináljatok valami olyat ami mindkettőtöknek tetszik, ne hagyjátok a nőkre mindig a döntést! Ez minden kincset megér, higgyétek el! Én már akkor csodálatosan érzem magam, ha a párom magától elkezd mesélni egy sztorit. 
Na de visszakanyarodva a nőkhöz. Ha szeretnétek valamit, mondjátok el a pasinak, vagy nőnek. Nem fogja kitalálni soha! Tudom, hogy jólesne, mert ez azt jelentené, hogy figyel rád és szeret...DE PASI VILÁGBA NINCS OLYAN, HOGY EZ AZT EZ MEG AMAZT JELENTI! Ezt sajnos el kell fogadni. Most feltehetnénk a kérdést, hogy akkor a pasik sosem adnak szeretet maguktól, csak ha megmondom hogyan szeressenek? Igen ez fájdalmas része..., de nem így kell felfogni. Szeretnek ők a maguk módján. Néha ott lobog az Én fejem fölött is a kérdés: Csak ennyi? Mikor Én annyi mindent feláldoztam meg megtettem érte..., és újra jön a kombinálgatás, ha igazán szeretne akkor nem lenne ilyen, nem tenné ezt stb... 
Nagyon nehéz mindent elfogadni, olyannak amilyen. Nincs a dolgok mögött mögöttes tartalom. Nyilván a becsapás az más. De úgy általában véve pasi világban... 
Csajok hagytuk, hogy a kedves de nyuszi pasik átvegyék a mi szerepünket! 
Összefoglalva: 
Drága férfiak! Legyetek magabiztosabbak, figyelmesebbek! Megéri, mert nem lesz hiszti, meg folytonos veszekedés! Ha nem tudtok udvarolni, apukát kérdezzétek meg, vagy nézzetek pár régi filmet, hogy anno, mi volt a módi! Jah és persze a legfontosabb a szeretet fogadjátok hálával, és Ti is merjetek szeretet adni! (Ettől lesztek igazán férfiak!) 
Drága hölgyek! Elég volt a hisztiből, a sok sírásból, meg panaszkodásból! Tessék felállni a földről! Jó lenne végre nőként viselkednétek és nem úgy mint egy olcsó ribanc, aki négykézláb jön ki a kocsmából! És leszarom, hogy ez a divat, meg 13 évesen már miket műveltek! Tessék nézni néhány régi filmet, ahol a nőkben még volt tartás meg méltóság! Nem attól leszel vonzó, hogy éhezteted magad, hogy gebe-vékony legyél, meg fotózod a melleid facebook-ra! Így nem leszel, majd csak egy dugnivaló játékszer azoknak a pasiknak a listáján, akit pont a magadfajták törtek össze! A saját érdeketekben hagyjatok fel a jelek keresésével, meg kombinálgatásokkal, utalásokkal! Mondjátok meg, ha szeretnétek valamit, és tegyetek is érte!
Remélem tudtam valakinek segíteni!

Könnyek

Vajon hány éjszakát sírtam át kislányként azért ami most van? A könnyek azok a sós cseppek, melyek összekötik az idő fogaskerekét. Mindig komolyan kell venni. Nincs jelentéktelen könny, ahogy jelentéktelen emberek sincsenek. 
Azt hiszem javíthatatlan álmodozó vagyok. Ami nem azt jelenti, hogy nagy víziók közt élek. Az Én álmom a valóság. Mert ha egyszer megláttam egy csodát, megízleltem, megcsodáltam...milyen fenséges és gyönyörű tud lenni az élet. Azután folyton csak ezeket a pillanatokat, dolgokat, embereket, érzéseket keresem. Ez hajt előre rendíthetetlenül. Azt hiszem ez maga a boldogság is. Nem tudni mikor, de egyszer visszajön. Tudom, hogy létezik, hisz találkoztam már vele. S mi létezik, az mindig lesz, vagy itt vagy ott. És ez megnyugtat. 
Kissé bután hangzik, de megéri most szenvedni. Gyötörjön és gyűlöljön hát mindenki! Átkozzátok a napot, mikor megszülettem, s tegyetek meg mindent, hogy Én is hasonlóképp gyűlöljem magam! Az utcán köpjetek le és, ha van bátorságotok üssetek, ahol csak értek!!! Könyörgöm, hogy most bántsatok!!!! 
Mert tudom, hogy úgyis eljön. Eljön Ő! Ujjával letörli a könnyem, s mosolyt csal arcomra.

Semmi lettem

Már csak idő kérdése, és megint eldobnak, mint egy elhasznált rongyot. Olyan ez mint várni a kivégzést, tudod, hogy megfogsz halni, de valahol mindig reménykedsz, hogy egy kicsit később, vagy az utolsó pillanatban felmentenek az ítélet alól. El kéne fogadnom? Vagy azért küzdjek, amiről Te már lemondtál?

Csak Rád várok, csak Téged akarlak....

Azt hittem Én leszek az egyik legszebb dolog az életedben, mely boldoggá tesz, és nagy ÉLETharcost nevel belőled. Minél több lett a szeretet, Te úgy távolodtál. S most Én vagyok azaz idegen az életedben, akit el kell viselned, de még te magad sem tudod meddig...És ha eltűnnék, talán észre se vennéd, vagy megköszönnéd, hogy nem kellett mondanod semmit.

"Szakadj meg, szívem! hagyj el engem, élet!
Fogadj öledbe, mély öledbe, föld!
Borúlj reám, sír! és te, fergeteg, jőj,
Hogy rólam a sírhalmot elsöpörd!
Söpörd el s szórd ki összeporlott csontom,
S szórd el csontommal hírem-nevemet...
Ne tudja senki se, hogy egykor ilyen
Megátkozott teremtmény létezett! " (P.S.)

Buta kislány

Rájöttem hol van a probléma. Nehéz volt, de leesett és jó nagyot is koppant. Annyira buta voltam, hogy folyton mindenért Őt hibáztattam és sajnos, sokat is büntettem érte. Olyasmiért amiről nem tehet. S most már belátom tényleg nem tehet. Végiggondoltam sivár kis életem, benyitottam lelkem összes kis szobájába. Úgy éreztem, hogy Én sosem ismertem lehetetlen, mertem kockáztatni és.... Ez így is volt, de nem bátorságból! Csupán gyávaságból! Ahhoz, hogy eltudjak menekülni és elbújni a kis sarkomba, ahol nem bánthat senki, előbb kockáztatnom kellett. És bármit megtettem, annak az elhatározásnak az érdekében, hogy "soha többé nem bánthat senki". 
Ritkán találkozunk..., de ha együtt vagyunk megszépül a világ, és "valami ragyog bennem". Ezért vagyok veled. De ha a rohanó idő elválaszt minket, belül keserűvé válok, újra repedezni kezd a föld a talpam alatt, újra elveszek és ezért dühös leszek magamra és rád is. Ebben a sötétségben is csak Téged akarlak! És szétmarcangol a tudat, nem lehet. Nem lehet.... NEM LEHET! 
Ilyenkor minden rosszul esik..., minden szó, amit kicsit más hangsúllyal mondasz, minden mozdulatod, ami nem szándékos, még az is ha felhívsz, vagy a neten mellettem vagy, de nem mondasz semmit. 
Egymásra várunk. Ha Te nem akkor Én sem, és ez fordítva is. Aztán végül valamelyikünk megtörik..., feladja, s engedelmeskedik az érzéseknek, de hisz szeretlek! És nem érdekel, hogy "elfelejtettél"! 
Minden együtt töltött perc, főleg amik csak kettesben történtek...leírhatatlanok. Csodálatosak. És ezek hiányoznak a legjobban! 
Tudom, hogy elfogsz menni, a busz nemsokára indul és máris könnyek szöknek a szemembe. Beteges lenne ez az érzelmi függés? 

"Ha belegondolok úgy igazán, nem kell, hogy hozzám szólj. Csak érezzem a tested melegét, illatodat a bőrömön. Elhallgatnám a szuszogásod egész éjjel és nappal is csak lesnélek figyelmesen. Eljátszanék egy két hajtincseddel, vagy felfedezném lélekvázad ezernyi titkát. Ha itt lennél minden más lenne. Megnyugodnék. Nem könnyeznék. Dallamos ütemeket játszana szívem neked. Egy világ kelne életre bennem, melyben Te vagy a főszereplő. Egy olyan világ ahol, nincs szenvedés és szomorúság. Hol örökre boldogok lehetünk. Hol mindig csak Téged várlak. S tudom, ha majd itt leszel, nem fogom annyira megbecsülni a pillanatot, mert Én is csak ember vagyok. Csak akkor szeretlek igazán, mikor nem szeretlek, csak akkor hiányzol igazán mikor velem vagy, és ha nem vagy itt úgy még inkább csak elveszek. Elveszek saját magamban egészen messze a valóságtól, de még ebben a kételyben is csak rád várok, csak téged akarlak. Mindenem a Tiéd, ha neked az kell! De mindennek ára van. S mi a legdrágább e földön az nem más, mint a szeretet. "

"Nem akarlak ennyire szeretni! Sokkal, de sokkal mélyebben élem meg ezt az egészet. Nem azért mert lány vagyok, meg érzékenyebb! Fél voltam, de veled egésszé váltam. És mikor magamra hagysz, újra kitépődsz belőlem. Újra és újra, és csak egy hatalmas vérző seb leszek egész testemben és lelkemben. És ez olyan fizikai fájdalommal tölt el, hogy könnyezek. És ez az, amit sosem fogsz megérteni, még Te magad át nem érzed. Bolondnak érzem magam, hogy bőgök mint egy dedós, ha elmész, hiába tudom, hogy másnap látlak. De nem sírnék, ha tényleg nem éreznék ekkora fájdalmat."

Ha tudom, mikor találkozunk legközelebb megnyugszok. De nem lehet tudni, mit hoz a jövő, folyton bizonytalanságban élünk. Az a baj, hogy nagyon keveset vagyunk együtt. És miután együtt voltunk, minden szép volt és tökéletes, megteltem szeretettel..., nem tudom elviselni ezt a SEMMIT, hogy nem tudunk mást mint veszekedni és bántani egymást! 

Legyünk többet együtt! De hogyan? Elballagtam. Már iskolai szünetek se jutnak. 

Nem bírom ki nélküled, nem érted?! És akkor azt mondtad, hogy így kiírtok belőled minden érzést. Talán már nem is szeretsz. 

Meghalok...meghalok.

Van ez így

A Boldogság épphogy csak odaköszönt az utca túloldaláról. Fejével még biccentett is felém, mosolygott. Aztán továbbment.

Érettségi és szerelem

Tudom, hogy nehéz lenne most bármit mondani, azon kívül, hiszel bennem és a sikeremben, meg hogy szurkolsz. Sokféle érzelem dúl bennem. Félelem, beletörődöttség, boldogság, keserűség. Lehettem volna jobb is, több is. Csinálhattam volna sokkal jobban. Sosem voltam ura az időnek. Csak ölelj magadhoz szorosan, adj egy puszit a buksimra…és mikor kijövök, azon az ajtón Téged lássalak meg először, titokzatos mosollyal az arcodon, mintha Te már tudnád az eredményt. Bár tudnád mennyire nehéz lemondani rólad, főleg ezekben az időkben, ezekben a pillanatokban, mikor a legjobban lenne szükségem rád.  Persze tudom, hogy gondolatban mindig velem vagy, vagy így vagy úgy… Akkor miért is vagyok ennyire telhetetlen és önző? Jobban szeretlek, mint azt hinnéd, és félemberként nehéz bármit is tenni. Nem gondolok nagy jövőkre, mégis olykor magával ragad az érzés, bárcsak velem maradnál örökre.