Búcsúm Tőle

Nap mint nap halnak meg emberek. Én ezt elfogadom. Elfogadom, hogy meghalt a legjobb barátom. És tudom, hogy nem szeretné, ha szomorkodnék miatta. Ünnepelnem kéne azt, hogy élt, és nem azon siránkoznom, hogy meghalt. Nehéz elfogadnom, hogy ő nincs többé. De hát meghalt. Engem meg itt hagyott megrohadni...
Meddig büntet az élet még? Már kaptam nem egy csattanós pofont...,vagy talán annyira makacs gyerek lennék, hogy egyből se tanultam?!
Annyira kíváncsi vagyok arra, hogy mit kéne tennem. Hogy mit is kéne tennem a világban, vagy a következő pillanatban. Mit gondoljak? Mit érezzek? Mert nem tudom. Üres vagyok. Csak a gyász és a fájdalom tölti be az űrt. Magamba keseredtem. Várom a csodát. Vagy várok egy kis lelki erőt, ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, és élni tudjak. Optimizmusom most nem segít rajtam. Minden sötét, és hideg. Bennem van a vágy az élet iránt, de bennem van az akarat is, a halál után. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből....