Zárás-Kuka-Marad-Selejt

De nehéz az iskola táska! Túl sok dolog mar belülről, túl sok a teher a vállamon. Életem motorja már "bepöccent" csak nincs, aki nyomja a gázt. Nekem kellene! De merre? És mit és kit vihetek magammal erre az útra? Régi barátokat, akik már elfeledtek és még szülinapomkor is leráztak? A színpadi világom széttiprását? A megalázottságot? Hogy, jó voltam mindre, és mindenkiért tűzbe ugrottam, amikor kellett? Utána meg eldobtak, mint egy elhasznált rongyot... Jó voltam barátnak, szeretőnek, lelki szemetesnek s most mehetek? Mit csomagoljak el, és mit dobjak ki? Legyek Én is olyan, mint Ti...egy szánalmas pillanatomban eldobjalak Titeket? Örökre? Vagy tán itt van a helyetek az én vállamon sírni, rajtam röhögni, az Én szívemet marcangolni?! Tudom, Ti nem tettétek sosem, de megsiratom szép emlékeim, meggyászolom múltam boldog pillanatait...és elengedlek Titeket, akár egy papír csónakot a Tiszán. 
Itt a hétvége! Itt az ideje, hogy önmagamban és környezetemben is rendet tegyek! 
S, ha Te is kedves Barátom, Emlékem, Pillanatom, Mosolyom, Fájdalmam, Reményem a kukában végeznétek, kitaszítva, elítélve, összetörve... Azért a köszönöm mindenképp jár... Köszönöm, hogy voltatok Nekem!