18 éves lettem.

Tizennyolc éves lettem. Ez is csak egy szám, mint az összes többi. Nekem a világot jelenti. Kislányként…., mikor minden nap megalázva tértem haza a kisvárosi iskolából. Hosszú évekig csak a Magány volt a barátom, mert ezt érdemlik a különcök, a falusiak. Valahogy engem nem érdekelt milyen márkájú cipő van a lábamon, nem volt fontos, hogy a büfében édességet tudjak venni. Édesanyám kemény asszony. Maximalista s belőlem is azt nevelt. Hajnalba kelt, hogy szendvicset csináljon nekem minden reggel, és azt mennyei teát öntötte a kulacsomba. Olyat, még az Istenek sem ittak soha. Aztán elment dolgozni, estefele, mikor hazaért takarított, megfőzte a vacsorát, mesét olvasott három gyerekének, aztán elpakolt utánuk. Minden nap így kezdődött, és mindennap be is vitte a vacsorát férjének, aki a Tv elé tért megpihenni kemény fizikai munka után. Elégedett voltam ezzel az élettel. De ez az undorító közeg sorokba akart kényszeríteni…  S bizony volt, amikor nem tudtam ellenállni. És nekem is lett drága converse pulcsim. Nem hordtam sokat. Legtöbb esetben, mivel egyébként is akaratos és elszánt kislány voltam, ellent tudtam állni. Tűrtem több, mint hat évig. A szüleim arra tanítottak, hogy nem szabad verekedni. Sokáig nem ütöttem vissza.

Apám meglett ember, kinek apja maga is, olyan volt egykor, mint a füst. Jót nem adott, néha fojtott, és sötétségbe tartotta a szeretetre éhes lelket. S, hogy apám nem kapta meg azt mire vágyott, nekem sem tudta megadni. Emlékszem minden egyes szavára. Hányszor ordította, hogy kövér disznó vagyok, meg semmirekellő. Ezt a szó „semmirekellő”, már tíz évesen azzal azonosítottam, hogy kárnak élek. Anyám azt, hitte hülyéskedek, mikor vöröslő csíkokat látott a csuklómon. Csináltam. Kezdetben, nem értettem, csak lestem a nagyoktól. Aztán már élveztem. S volt, mikor komolyan gondoltam.

Így teltek az évek a fejem felett. Kívülállóként, a nagyok közt leltem meg a helyem. Emiatt csak még jobban kiközösítettek, de már nem érdekelt. Nem tudom, pontosan hány éjszakát sírtam át azért, hogy tizennégy éves legyek, hogy komolyabban vegyenek, s ne csak egy szaros gyereket lássanak bennem, aki semmit sem tud az életről. Tizennégy éves koromban sem változott semmi, se tizenhat évesen. És most? Most félek. Nem a változástól, hanem attól az érzéstől, ami végigkísérte az életem. Hogy nem fogom megélni a felnőttkort. 2012. december 19.-én betöltöttem a tizennyolcat. A világvégét pedig mára 2012. december 21.-ére jósolták. Nem magam miatt aggódok. Mindent megkaptam az élettől, amit csak kaphattam. Boldog, elégedett életem volt, még ha az élet olykor meg is gyötört.

Mindennél jobban szeretem a családom. És félek, hogy nem tudom őket megvédeni.

Ott ültek, majdnem mindenki, a pin-pong asztalra terített pompázatos vacsora mellett. Csicsás finom ételek és finom bor vett körül. A szalvétán télapó és egy hóember szánkózott. Torta is volt, nagy habos, tele gyümölccsel, amit szeretek. Engem ünnepeltek. Körbenéztem, és próbáltam megjegyezni a pillanatot, hogy itt vannak velem és együtt örülünk. Mert úgy megijedtem, hogy nem lesz több ilyen.  Azt, hitték a meghatottságtól sírok. Kicsit attól is…, de legfőképp az érzések miatt. Remélem, tudják, hogy szeretem őket.

Voltam harcos, harcoltam, minden ellen, amit rossznak éreztem. Voltam gyenge, eltiport kis virág. Volt, hogy összeomlottam. S volt, hogy egy halál után „születtem újjá”. Mikor legjobb barátom meghalt….és újra a Halállal cimboráltam. Sokszor kerestem értelmét az életnek. Mi végre teremtettem, mi a sorsom, miért vagyok a Földön, ebben a családban. Türelmetlen is voltam, mindenakaró. Aztán megértettem. Hogy az életem nem az enyém, hanem mindenkié. Mindenkiért kell élnem, nem magamért. És, hogy a miértre a válasz a szeretet.

A szeretet a legnagyobb erő, az a fajta tiszta fény, ami megvéd a társadalom és a kapzsiság mocskától, ami nem enged teret az Egómnak.

Tizennyolc éves vagyok. Köszönök mindent. Hálás vagyok. Megtaláltam az utam, megnyugodtam. Már nem számít, miért bántanak…, mert ők csak bábok. A társadalom, az egójuk, a pénz bábjai. Elveszett csodák.

Tudom, mit kell tennem. Adj erőt, hozzá Uram, hogy kíméletesen tudjak élni, és ne engedd, hogy az Egóm hatalmába kerítsen. Mind emberek vagyunk. Ezen a lecsupaszított szinten, mindenki egyenlő, s Én mindenkit szeretek. Csak ezt tudom adni. S, ha majd az emberiség elméje ledobja rabláncait, visszatérnek igazi valójukhoz, s az ember szó nem a pusztítást fogja jelenteni…. Akkor mindenki megérti, az élet az a csoda, ami csak kölcsönben a Tiéd, s, ha Te mégis másnak adtad…Isten vagy.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BLOG!

Utólag is boldog 4. születésnapot Blogocskám! Jó érzés, hogy itt mindig "kimondhatom", amit gondolok, vagy filozofálhatok az élet dolgain, addig, amíg rá nem jövök a megoldásra. Az írás az Én megmentőm! Köszönöm, hogy vagy! :) 

Utolsó vallomás

Utolsó vallomás

Nem akartam mást,

Mint vallomást tenni.

Szeretlek, hagy bizonyítsam

Ezernyi módon.

Rím nélkül, de őszintén.

Nem érdekel a múlt,

Csak, ami most van.

Amit most érzek.

S mily esztelen e lépés,

Bár tudnám, mégis miért?

Tudom, hibáztam.

Mert rettegtem,

Csak Te tudod igazán mennyire.

És ím itt az eredmény elveszítettelek.

Adok még egy esélyt az álmaimnak,

És a megérzéseimnek, hogy talán

Te lehetsz az igazi.

Nézz ki bárhogy, tégy bármit,

Elfogadom. Csak egyre kérlek,

Mindig légy hozzám őszinte.

Ó mily szánalmas visszanyalizásnak

Tűnnek szavaim…

Nem érdekel ki mit hisz, szeretlek

És bár szerelmes embernek sosem volt esze.

Megbántottál. Megbántottalak.

Fogadd bocsánatom.

Ha szeretnéd, érted megváltozom.

Boldogságot, örömöt szeretnék

Neked adni…és bár néha nehéz,

Melletted mindig kitartani.

S, ha mindez elkésett.

Ha már nem szeretsz, nem kellek,

Kérlek, mondd meg, s nem hívlak többet.

Még a számod is kitörlöm, óvás képen.

S, ha azt hinnéd, mindez álca, vagy hazugság

Csupán hamis csacskaság…

Ezzel áldozom érted az egyetlen dolgot

Mi lényegem, a büszkeségem. 

Én

Embernek születtem, de nem az önzőség bölcséjében ringattak. Nem azért vagyok itt, hogy pusztítsak. Képes vagyok a semmiből boldogságot építeni, képes vagyok a rosszból jót faragni és szebbé tenni a mát, a holnapot. Nem magamért vagyok, hanem mindenkiért. 

Őszinte vallomás -vers

Őszinte vallomás

Csak még most legyek erős,

Ennyit várok magamtól.

Értsd meg, hiányzol!

Bár Én is hiányoznék neked…

Nem szőnék ábrándokat,

Hogy újra magadhoz ölelsz.

Egyszer voltunk Mi.

Ellöktél magadtól,

Remélve valami újat,

Tán szebbet is.

Most nélküled próbálom

Elképzelni életem.

S újra menekülök.

Emlékek, ölelő karok elől.

Hívnálak, hogy elmeséljem

Sivár kis napjaim, de nem lehet.

Hiányzol szerelmem.

Tudom, nem kellek.

Érzem hazugság volt,

Minden szó.

Nem értem, mit rontottam el.

Csak szeretlek, és nagyon hiányzol. 

Baszódj meg! -mindenkinek jár

Különös dolgok ezek az emberi kapcsolatok. Elkezdeni és befejezni is nehéz. Ha már a befejezésnél tartunk legegyszerűbb mód a hirtelen eltűnés. Mégis úgy vagyok vele, hogy egy "baszódj meg!" -et mindenki megérdemelne. Ezt még indoknak is lebírnám nyelni...
Csak, hogy mindenki gyáva! Aki meg nem, az bunkónak van titulálva. Ennyi. 

Tökéletes Férfi vs. Tökéletes Nő

Részegek voltunk. Az egyik barátommal, művészlelkekhez hívem filozofálni kezdtünk, ami abban merült ki végül, hogy elkezdtük az én lelkemet boncolgatni. Egyszerű indok volt az egészre, mélyről jövő emberi kíváncsiság. Furfangos srác ez az Áron, alig várta, hogy meghazudtoljam önmagam, ezzel bizonyítva, hogy az érveim csak önáltatások, és mind hazudunk önmagunknak, egy bizonyos kép mutatása érdekében. Így okozva káoszt megszokott kis életemben, és így indítson el új úton, amit köznyelvem VÁLTOZÁSNAK hívunk. 
A kérdés a következő: Ha a számodra tökéletes nő és férfi állna előtted, melyiket választanád? 
Kis gondolkozás után így feleltem: A nőt választanám, mert az én tökéletes nőmben megvan az is, ami a tökéletes férfimba. Viszont ez fordítva lehetetlen. 
- Elfogadom a válaszod, ha jól megtudod érvelni. 


Nos az érvelés lemaradt, ezért írom le most nektek. És, ha végül mégis meghazudtolom magam, hát vége az önáltatásnak, és bekövetkezik a változás. 
Nehéz igazából megmagyarázni, mert a tökéletes érvhez, szükséges, hogy leírjam a számomra tökéletes  nőt és férfit. Viszont ezen nem igazán gondolkoztam még, bármily meglepő. Mindig annak a híve voltam, hogyha megfog benne valami és vonzódok hozzá, megpróbálom. Legfeljebb átcseszik újra a fejem. Vannak a világban szörnyűbb dolgok is. 


Tökéletes:
Akik számomra tökéletesek, a maguk világukban egyáltalán ne legyenek azok. Lehetnek kissé ügyetlenek, mint én, hogy lassan 18 éves vagyok, és még mindig nem tudok kenyeret vágni magamnak. Ha lenne valamilyen lelki, családi, egészségügyi problémájuk... igazi lovagnak érezhetném magam, és bármit megtennék, hogy jobb legyen a helyzet. Így jó érzéssel tudnék zárni minden napot, hogy tettem valami jót, és hasznosnak érezném magam. Rajongva szeret valamit, sportot, művészetet, akármit, amiért megszállottan rajong. Ezen keresztül érvényesülhetne a kedvességem kimutatása, és könnyű eszköz lenne ez a csábításhoz. De a lényeg leginkább, hogy úgy csodálhatom Őt, nem mint Istent, vagy bálványt..., csak, mint az élet aprócska csodáját, kincsét. 
Jó lenne talán együtt alkotni valamit, lehet ez egy festmény, vagy egy szervezet, csoport megalakítása.  
Fontos még persze a beteges humor és mindenféle bolondozás. 
Legyen türelmes, higgadt, hátha mellette Én is megtanulnék azzá válni. Az elméje független a mai világtól, nem ámítja magát a média hazug világával, nem hisz el akármit..., tiszteli az életet, amit kapott, de bátran nekivág kalandoknak, mert nem fél kiélvezni annak örömeit...


Tehát a számomra tökéletes ember, az, aki, olyan, amilyenné Én válni szeretnék. Ez úgymond egy keret, vagy foglalat..., és mégis a számomra tökéletes Nőben vagy Férfiban, ezek csak ritkán mutatkoznak meg, vagy egyáltalán nem. De elég ezek közül egy dolog, hogy felkeltse az érdeklődésemet. 
Igen talán itt az ellentmondás, hogy leírtam most egy tökéletest, de mégsem akarom, hogy a számomra tökéletes Nő vagy Férfi teljesen ilyen legyen. Mivel pont, attól tökéletesek számomra, hogy nem tökéletesek. :D 


Mégis, hogy választhatom akkor a Nőt?
 Egyrészt szeretem a kihívásokat. Azt hiszem, mindenki érti mire gondolok. :D Egy nő sosem ringatna álomvilágba. Ellentétben egy férfival, az egész csupán álomnak tűnne, hogy mindezek után, megtaláltam számomra a tökéletes férfit. Ez olyan abszurd..., nem mert nem hiszek benne... Mert egyszer már elhittem, és végén tényleg kipukkant a buborék. Meglepődnék, ha az élet ennyire kedvezne nekem, és ezúttal nem szivatna meg. Lehet a disney tehet tényleg róla..., a herceg image , hogy eljön és megvéd mindentől...
Ez az én tökéletes Nőmben is meglenne bizonyos formában, hisz az igazit meglelni, mindig álomszerű és ijesztő. Viszont, ha mégis elhagyna a tökéletes Nő, és szeretett valaha is..., olyan végletesen kegyetlen lenne, nem tartana sose bizonytalanságban és olyan indokkal hajítana el, hogy eszembe se jutna többet rágondolni. Végletesen törne össze úgy, hogy közben megkímél több hónapnyi, esetleg évnyi szenvedéstől. Erre még a tökéletes férfim sem lenne képes. Ahhoz túl jószívű lenne. De egy nő... :) Azt mondják a nők sokkal kegyetlenebb gyilkosok, mint a férfiak.


Nos, tudnék még élni efféle érvekkel, de Áron úgy is bele tud kötni már ebbe az egybe is, így kár pazarolni a papír lapot. :D 

József Attila - Talán eltűnök hirtelen (Latinovits Zoltán)

Petőfi Sándor: Miért vagyok én még a világon... (kedvenc költőm és verse)

Mért vagyok én még a világon, ha már
Átéltem minden szenvedéseket?
Végeztem pályám... mert hiszen az ember,
Hogy szenvedjen, csak azért született.
Mért vagyok én még a világon, hisz már
Láttam mindent, mi látható van itt;
Látám a jónak örökös bukását
S a rosznak örök diadalmait.

Hallottam már az éhezők nyögését
S dorbézolási kurjantásokat,
Hallottam már a csalogányt dalolni
És csörömpölni a rabláncokat.
Tudom, hogy így volt ezredév előtt s hogy
Ezred multán is ekkép lenni fog...
Mindent tudok, mindent hallottam, láttam,
Hát mért élek még? mért meg nem halok?

Vagy tán valólag a világ nem ilyen?
Ily szomorúnak én látom csupán?
Én látom így csak, keresztülnézvén a
Kétségbesésnek sötét fátyolán?
Mindegy... elég, hogy én kétségbeestem,
Elég, hogy én elkárhozott vagyok,
Hogy engem éles, égő körmeikkel
Tépnek, szaggatnak a rosz angyalok!

Szakadj meg, szívem! hagyj el engem, élet!
Fogadj öledbe, mély öledbe, föld!
Borúlj reám, sír! és te, fergeteg, jőj,
Hogy rólam a sírhalmot elsöpörd!
Söpörd el s szórd ki összeporlott csontom,
S szórd el csontommal hírem-nevemet...
Ne tudja senki se, hogy egykor ilyen
Megátkozott teremtmény létezett!

Hogy vagy?

Hogy vagy? Egészen egyszerűnek tűnik a kérdés. Mégis lassan két hónapja keresem rá a megfelelő választ. Volt az életemben egy ember, akivel képzeletben leéltem az egész életem és a gondolat, hogy valóssá válhat kezdetben megijesztett. Tudtam, hogy nem lenne szabad. S mégis elhittem. Én voltam a világ legboldogabb embere és kész lettem volna bármit megtenni azért, hogy a párom is a világon a legboldogabb legyen. Aztán, ahogy mondani szokták hiba került a rendszerben. Azt hiszem sosem fogom megérteni miért, mert reális, értelmes választ sosem kaptam rá. Nem hiszem, hogy Én bármikor ilyen durva lettem volna vele, vagy efféle közönnyel néztem volna rá. Az álombuborék kipukkadt. Az embert, akit tiszta szívemből szerettem meggyilkolta egy kegyetlen szörnyeteg és meggyilkolt engem is a jövőmmel együtt. Nehéz gyászolni a boldogságot. Nehéz elfogadni, hogy egyik hétről a másikra nem szeret azaz ember, akivel elképzelted az életed. Nem kellesz neki, és csak a sarokba hajít akár egy elhasznált rongydarabot nevetségesen béna kifogásokkal. Szerintem Ő maga sem tudja vagy érti miért. Még saját magát megismerni is gyáva, hogy tudna  bárkit is szeretni? Egy egész életet gyászolok. 

Hogy vagy? Mindez érettségi előtt történt. Zöldfülű voltam ezen a téren. Egyetlen támogató szó nélkül, stressztől megviselten ültem a gép elé. Meglepő, de sikerült. 

Hogy vagy? Egyre rosszabb a helyzet itthon. Tatám már abszolút nem ismer meg. Néha Editnek vagy Évának hív. Szerinte 28-30 éves vagyok, és azért lakok az "ő házában", hogy őt kiszolgáljam. Egész nap azt hallgatom, hogy nyögdécsel, a halálért rimánkodik. Ha folyton segítek neki, akkor én vagyok a "mindenes" vagy a "segítség". Ha egy kedvesen próbálom rábeszélni, hogy legközelebb ne hugyálja össze a fél házat, mert nem olyan jó utána takarítani, nekem támad és lehord mindennek. 

Hogy vagy? Az utolsó hónapokban mindent megtettem a matematika tantárgy érdekében. A házijaimat mindig megcsináltam. Megjegyzem ez nagy számnak számít nálam. :D Folyton jelentkeztem, próbáltam aktív lenni az órán. Utolsó dolgozatok 4-es lett. A tanárnő, akinek tanítási módszere inkább egyetemre illene, mivel szakszavas kifejezéseivel és rohanó írásával lehetetlenség volt bármit is felfogni abból amit tanít. Javító dolgozatai háromszor olyan nehezek voltak mint az eredetiek, és még arra is ugyanúgy beírta az egyest. Utolsó hónapokban már nem is adott javítási lehetőséget. A lényeg, hogy meghúzott. Nem vagyok matek zseni. Humán ember vagyok, és lehet egy kalap szar, de minden tőlem telhetőt megtettem. Külön tanárhoz is jártam stb. A vicc, hogy a legalja kulturálatlan segggdókat, akit egy hangversenyt nem tudnak végigülni tisztességesen, ahol csak a fejükből kéne kinézni, egész éveben szivatták az összes tanárt, az ilyen puskázós tajparasztokat meg átengedte. Gratulálok nekik! :D 

Hogy vagy? Ez pedig szóbeli érettségi előtt történt. Még meg is érteném, ha sok kis rossz dolog történik velem, és összegyűlik. De sok nagy rossz...

Röviden fogalmazva, az társam, akiért bármit megtettem volna másfél év után elhagyott, méghozzá érettségi előtt, amikor legjobban kellett volna néhány bíztató szó, itthon ülni és hallgatni a siránkozást dúsította örömeimet. Mivel a barátaim többsége telibeszart és azóta sem hívnak vissza, muszáj volt itthon maradnom. Tanultam. Az egész éves munkámért sosem kaptam elismerést, és még a végén így is megkaptam, hogy egy nagydarab szar vagyok aki semmit sem ér. Mindezt szóbeli érettségi előtt. 

Hogy vagy? Nos tudnék még mit mesélni, de mit érnék el vele? :) Nem maradt semmim. Remélem, most boldog vagy. :) Mindez után, mosolyogj, mert senki nem akar szánakozó tekintetek céltáblája lenni. Én sem.

 Hogy vagy? Most már jól. :)

A Dal

Ott volt az Ő a zavaros kis mosolyával. Haja sárga falevelekként hullott vállára. Ez a puha biztonság ölelte körbe hófehér arcát. És csak mosolygott. Nem volt benne semmi különös. Egyszerű lány, egyszerű ruhákban. Mégis olyan volt számomra, mint a felkavart víz. Zavaros és kese-kusza. Nem értettem sosem, honnan van az az örökös ragyogás a szemében. Lopta tán valakitől? Vagy Isten adta neki szeretete jeléül?

Gyermeteg kacaj zengte be a folyosót. Akkor valami erős érzés kerített hatalmában, mint amikor az elhaladó kamionok megrázzák a ház falait, mint mikor a szél meghajlásra kényszeríti a lombokat és millió szín és pompa árassza el a világot, mikor megszólal az a dal. A tudat, hogy Ő kell nekem, oly édesen mart belém, akár a kígyó, aki csak szeretetre vágyik, ezért mardos engem. Ijesztő ez a forró vágy, mit az előtt csak a filmekből ismertem. S most mégis úgy rettegek, háború, tűzvész és orkán söpri szét a tudatom. Nem tudom! Nem tudom, mit tegyek! Úgy félek… Bárcsak értenéd.

A halált megszépítően gyönyörű ez a dal. Ha lehetne, egész életemben csak ezt hallgatnám, míg akkor is szólna bennem, ha már vén vagyok és süket.

Elemészt a kétség, fogsz e egyszer is gondolni rám tiszta szívvel? Leszek e királyfi, vagy csak egy távoli emlék a múltból, kit megszántál, ezért néztél úgy rám?

Olyan keserű lett a dal. Szétzilált tudatom végleg elveszett. Ím ez lett belőlem.  Dühöngő remete… Bár értenéd, hogy ez a dal már sosem fog így szólni senkinek. Csak neked. Bár értenéd, hogy tán bolond vagyok, de érted egészen elégek, és hamumból is vörös rózsát formálok neked. 




Köszönöm, hogy átérezhettem az érzéseid Cs. :) 

Filmajánló

Ez egy dokumentum film, ami talán a lelketlen emberekben is érzelmeket kelthetnek ... Amit a filmben láthattok...azzal Én mindennap szembesülök...átérzem. Mindenkivel szeretném megnézetni, aki valaha kinevetett vagy megalázott amiért nem álltam be a húsfogyasztók soraiba.

http://video.google.com/videoplay?docid=-3481883898572254535

Titkos ösvény

Régóta vártam egy érzést, amely oly szelíden csábít majd el, mint egy újdonsült szerető. Ez az érzés, az élet mámorának öröme adott ismét "tollat" a kezembe.

Egész lelkemet elönti a béke. Igen, végre ráléptem az Én utamra. TUDOM, mit kell csinálnom. Vége kóbor kutya éveimnek. Türelmetlen voltam, de még mennyire. 8 éves korom óta kerestem nyughatatlanul a válaszokat a kérdéseimre. Egyszerű az egész, nem kerestem tovább, belefáradtam. Csak folytam az eseményekkel, és próbáltam követni a belső hangomat. Mindig is megvolt a képességem arra, hogy cselekedjek. Talán Én magam sem akartam elhinni, vagy csak a felnőtt világ ködfátyla relytegette előlem a tudást. Vagy talán csak nem voltam még kész rá.

Megalakítottam Szeged Diákönkormányzatán belül egy környezetvédelmi csoportot "ZÖKECS" -Zöld Kezdeményezési Csoport. A gyűlések SZMK Gábor Dénes Tagintézményben keddenként 14:20-16:00-ig. Aktivista csoport vagyunk, rengeteg tervünk van: pl: szemétszedés, faültetés, dokumentációs film készítés, előadások más iskolákban. Bárki jöhet akár tagnak, vagy csak kisegítőnek, aki inkább csak aktív dolgokban venne részt. Szóval, akinek fontos még a jövő: Szeged, Gábor Dénes aula 14:20-ig, ha késel portás bácsitól kérdezed meg a termet.

Otthon is folyton tevékenykedek újrahasznosítással, valamint a párommal természeti energia felhasználó házi gépeket tervezgetünk, mini szélerőmű, sör és napkollektor alakjában. :)

Igaz, hogy gyógypedagógus szeretnék lenni. Számomra csak az a fontos, hogy segítsek másokon. És főleg a Földön, hisz itt élek. Ebben a két dologban tudok igazán kiteljesedni. Beleadom a szívem a lelkem , kreativitásom, energiám, hitem és valamennyi megmaradt optimizmusom. A lángom tehát újra ég. Boldog vagyok, kiegyensúlyozott. Már mindent értek. Köszönöm, hogy élhetek.

(Facebook-on a csoportról találtok több információt ZÖKECS néven. :) )