Buta kislány

Rájöttem hol van a probléma. Nehéz volt, de leesett és jó nagyot is koppant. Annyira buta voltam, hogy folyton mindenért Őt hibáztattam és sajnos, sokat is büntettem érte. Olyasmiért amiről nem tehet. S most már belátom tényleg nem tehet. Végiggondoltam sivár kis életem, benyitottam lelkem összes kis szobájába. Úgy éreztem, hogy Én sosem ismertem lehetetlen, mertem kockáztatni és.... Ez így is volt, de nem bátorságból! Csupán gyávaságból! Ahhoz, hogy eltudjak menekülni és elbújni a kis sarkomba, ahol nem bánthat senki, előbb kockáztatnom kellett. És bármit megtettem, annak az elhatározásnak az érdekében, hogy "soha többé nem bánthat senki". 
Ritkán találkozunk..., de ha együtt vagyunk megszépül a világ, és "valami ragyog bennem". Ezért vagyok veled. De ha a rohanó idő elválaszt minket, belül keserűvé válok, újra repedezni kezd a föld a talpam alatt, újra elveszek és ezért dühös leszek magamra és rád is. Ebben a sötétségben is csak Téged akarlak! És szétmarcangol a tudat, nem lehet. Nem lehet.... NEM LEHET! 
Ilyenkor minden rosszul esik..., minden szó, amit kicsit más hangsúllyal mondasz, minden mozdulatod, ami nem szándékos, még az is ha felhívsz, vagy a neten mellettem vagy, de nem mondasz semmit. 
Egymásra várunk. Ha Te nem akkor Én sem, és ez fordítva is. Aztán végül valamelyikünk megtörik..., feladja, s engedelmeskedik az érzéseknek, de hisz szeretlek! És nem érdekel, hogy "elfelejtettél"! 
Minden együtt töltött perc, főleg amik csak kettesben történtek...leírhatatlanok. Csodálatosak. És ezek hiányoznak a legjobban! 
Tudom, hogy elfogsz menni, a busz nemsokára indul és máris könnyek szöknek a szemembe. Beteges lenne ez az érzelmi függés? 

"Ha belegondolok úgy igazán, nem kell, hogy hozzám szólj. Csak érezzem a tested melegét, illatodat a bőrömön. Elhallgatnám a szuszogásod egész éjjel és nappal is csak lesnélek figyelmesen. Eljátszanék egy két hajtincseddel, vagy felfedezném lélekvázad ezernyi titkát. Ha itt lennél minden más lenne. Megnyugodnék. Nem könnyeznék. Dallamos ütemeket játszana szívem neked. Egy világ kelne életre bennem, melyben Te vagy a főszereplő. Egy olyan világ ahol, nincs szenvedés és szomorúság. Hol örökre boldogok lehetünk. Hol mindig csak Téged várlak. S tudom, ha majd itt leszel, nem fogom annyira megbecsülni a pillanatot, mert Én is csak ember vagyok. Csak akkor szeretlek igazán, mikor nem szeretlek, csak akkor hiányzol igazán mikor velem vagy, és ha nem vagy itt úgy még inkább csak elveszek. Elveszek saját magamban egészen messze a valóságtól, de még ebben a kételyben is csak rád várok, csak téged akarlak. Mindenem a Tiéd, ha neked az kell! De mindennek ára van. S mi a legdrágább e földön az nem más, mint a szeretet. "

"Nem akarlak ennyire szeretni! Sokkal, de sokkal mélyebben élem meg ezt az egészet. Nem azért mert lány vagyok, meg érzékenyebb! Fél voltam, de veled egésszé váltam. És mikor magamra hagysz, újra kitépődsz belőlem. Újra és újra, és csak egy hatalmas vérző seb leszek egész testemben és lelkemben. És ez olyan fizikai fájdalommal tölt el, hogy könnyezek. És ez az, amit sosem fogsz megérteni, még Te magad át nem érzed. Bolondnak érzem magam, hogy bőgök mint egy dedós, ha elmész, hiába tudom, hogy másnap látlak. De nem sírnék, ha tényleg nem éreznék ekkora fájdalmat."

Ha tudom, mikor találkozunk legközelebb megnyugszok. De nem lehet tudni, mit hoz a jövő, folyton bizonytalanságban élünk. Az a baj, hogy nagyon keveset vagyunk együtt. És miután együtt voltunk, minden szép volt és tökéletes, megteltem szeretettel..., nem tudom elviselni ezt a SEMMIT, hogy nem tudunk mást mint veszekedni és bántani egymást! 

Legyünk többet együtt! De hogyan? Elballagtam. Már iskolai szünetek se jutnak. 

Nem bírom ki nélküled, nem érted?! És akkor azt mondtad, hogy így kiírtok belőled minden érzést. Talán már nem is szeretsz. 

Meghalok...meghalok.