Életem legszebb fejezete

Még átölelnek a régi szép emlékek, amiket egykor együtt éltünk meg. Ha szomorú vagyok, szívem dallamára ringatnak el és adnak újabb és újabb reményt, amit a holnapba töltök, mintha az egy üres dobozka volna, amit rendszeresen fel kell tölteni. Nem tudok csak reményekből és álmokból élni. Túl sok lett az "Én" a kapcsolatunkban. Nem "Mi" vagyunk, hanem Én és Te. De inkább csak Én vagyok, így egyedül egy kapcsolatnak hívott maszlagban, amit néhány vékony érzelmi cérnaszál tart össze. Régóta nem vagyok boldog. Te sem vagy az. Mégsem tudsz elengedni. Néha úgy érzem gyermekien ragaszkodsz hozzám. Olyanokat mondasz, mint, hogy: Nem tudnál nélkülem élni. Meg: Én vagyok az életed értelme. Pedig ez nem igaz! Nem vagyok létezésed hajtómotorja, akárhogy is szeretnéd. Csupán egy fejezet vagyok az életedben, ami felráz. Hahó! Ideje élned! S Te is csupán egy fejezet vagy az életemben, ami megállít, lecsendesít. 
Elképesztő mi történt másfél év alatt. Egykor nagy, mindent elsöprő hurrikánok dúltak bennem, megrészegültem az illatodtól és egész testembe remegtem egyetlen csókodtól. Most mosoly vagy a szám szélén, barátom vagy. Szeretlek, mint kavics az iszapot. Egyszerűen beléd ragadtam, de szívem már hív, érzem mennem kell. 
Nem állítom, hogy nem fogsz hiányozni vagy, hogy egyszerűen tovább tudok rajtad lépni, mintha sosem lettél volna számomra senki. Szeretném, ha szeretettel válnánk el, és tartanánk a kapcsolatot. Ígérem, hogy nem tűnök el! Kérlek Te se tedd! Tudni akarom, hogy jól vagy e, boldog vagy e? Szeretnék segíteni, átölelni, együtt nevetni, örülni egymás sikerének. Részemről most ez minden amit adni tudok, a mérték nélküli szeretet, ami csak kijöhet belőlem.