Próbálj meg valakit úgy szeretni, hogy közben azon igyekszel, hogy pár pillanatra elfelejtsd, hogy ne marjon szét a hiány érzése. Hazudnék magamnak, ha azt hinném, ez egy pillanatra is sikerült. Csak azért alszok napközbe is többször el, hátha látom Őt álmaimba, hátha érezhetem, hogy átölel. Arról nem beszélve, hogy Axe tusfürdővel mosok hajat, az itt felejtet ruháit hordom...bármi, csak egy kicsit kapjak belőle. Jajj én bolond fejem! Tudom, hogy ez már nem egészen normális. De ezerszer is legyek bolond, őrült, beteg csak velem legyen. Itt a tavaszi szünet, s Te nem ölelsz kedvesem. Lassan a hetedik hétvége közelít, hogy nem felejtesz nálam több ruhadarabot.
Sokszor elönt a kétely. Abban biztos vagyok, hogy szeretlek és nem akarlak elveszíteni! Mikor összejöttünk azt mondtad, csak élvezzük ki, ami most van és ne érdekeljen mi lesz később. Ezt úgy nevelted belém, mint a legszentebb imát. De most mind a jelen, mind a jövő odaveszett. A múltban pedig nincs maradásom. Valósággal lebegek. Lebegek millió ködfelhő közt a "lehet, talán, meglátjuk, nem tudom"-mokkal. Nem tudok mibe kapaszkodni! Nem akarok veled jövőt tervezni és álmodozni! Hisz Te magad szoktattál le erről! Csak egy biztos pont kéne. Világéletemben a bizonytalanságot utáltam a legjobban. Én tűzelemű vagyok, maga a tűz...vagy égek vagy nem. Nem elégedek meg a parázzsal. Egyszerűen ilyen vagyok a legbensőmig. Bármi jobb lenne ennél a bizonytalanságnál. Bár tudnám ki vagy valójában...
