blabla

Vannak gondolatok, amik csótányként szaladgálnak a szívemen, olykor bele-bele harapnak. Ilyen csótány a nem szeretnek meg az egyedül vagyok. Mostanában már nem igazán lepődök meg semmin. A legrosszabb hírek is inkább mosolyra kényszerítenek, mint sírásra. Lehetséges, hogy elfogyott a könnyem?! S mégis bántom magam, ne legyek már ennyire drámai. S megint mosolygok. Semmi voltam, semmi lettem...mondjátok meg, annak akit érdekel, hogy szeretet nélkül meghaltam.

In my soul... than my heart...

Mi-csoda öröm

Mi-csoda öröm

Egy darabig jó leszek még,

Aztán majd meglátjuk,

Hogy mennyit érek,

És hogyha buktam a tétet,

Majd közli, hogy vége.

Legyünk csak barátok,

Annak talán jó leszek,

A kutyám is megdöglött,

De még játszhatsz vele!

Micsoda öröm!

Hát örülj csak és kussolj!

Micsoda öröm!

Jótanács pasiknak és csajoknak

A flörtölés legtöbbször kimondatlan kedveskedés. De ezen kívül, megkérnék mindent lányt és nőt, hagyjanak fel a jelek fejtegetésével! Férfi és Nő között nincs egységes jelrendszer! A pasik nem tudnak a létezéséről, vagy alapból nem értik, nem veszik az adást! Testbeszéd, kis árulkodó jelek, kombinálgatás...az összes nő csinálja. Én is. De itt az ideje, hogy legyőzzem! Ha akar valamit a pasi kimondja, ha nem meri így járt! Csajok fejezzük be az udvarlást meg seggnyalást, meg azt a rengeteg módszert, hogy kicsikarjunk néhány kedves szót meg egy ölelést párunkból! Elég volt! 
Már említettem, hogy a probléma ott van, hogy generációk óta a pasik úgy vannak nevelve, hogy ne mutassák ki az érzéseiket. Mert az nem férfias bla bla... Mi nők meg csak erre vágyunk. Ennyi a nagy titok! Nem kell érzelgősnek lenni, meg csöpögni a nyálromantikától szó sincs ilyesmiről..., de attól, hogy azt mondod szeretlek, (a legtöbb férfi elég jól használja ezt a varázsszót) és nincs mögötte semmiféle történés.... Nos az még nem jelent semmit.  A szavak csak szavak. Vagy, hogy szokás mondani: Bárki mondhat bármit. Vagy: Messziről jött ember bármit mondhat.
Azzal sem teljesen értek egyet, hogy csak a férfi dolga az udvarlás. A szeretet kimutatása mindkét fél részéről fontos, és nem csak a kapcsolat elején, amikor még minden annyira klappol, izgalmas, és szép. Viszont azt veszem észre teljesen megborultak a normák. A nők keménykötésű pasikká váltak, akik lenyelnek meg eltűrnek mindent és küzdenek a pasikért, folyton kedveskednek, holott sokszor érdekesebb a számítógép vagy a tv, mint ők. 
De a nők részén is van felróni való! Ne szórakozzatok már! Felelőtlenek vagyunk/vagytok, mert szíveket zúzunk össze kis játékaink során. Szeretettek már bele olyan emberbe, akit összetörtek még régebben és olyan szinten magába van zárkózva, hogy senkit sem enged közel, meg semmit sem mutat ki? Aztán ott van a sok hiszti. Miért kell gyötörni a másikat, meg ezek a nevetséges bosszúállások, ha te is akkor én is... Nincsenek jelek. Tudom, hogy azt szeretnétek, ha maguktól jutnátok eszükbe, maguktól jutna eszükbe meglepni titeket, vagy aranyos jóéjt sms-t írni ...bármi, bármilyen kis apróság...nem kell pénzbe kerüljön..., csak ne a csaj találja ki mindig hova menjetek, meg mit csináljatok. Legyetek magabiztosabbak és csináljatok valami olyat ami mindkettőtöknek tetszik, ne hagyjátok a nőkre mindig a döntést! Ez minden kincset megér, higgyétek el! Én már akkor csodálatosan érzem magam, ha a párom magától elkezd mesélni egy sztorit. 
Na de visszakanyarodva a nőkhöz. Ha szeretnétek valamit, mondjátok el a pasinak, vagy nőnek. Nem fogja kitalálni soha! Tudom, hogy jólesne, mert ez azt jelentené, hogy figyel rád és szeret...DE PASI VILÁGBA NINCS OLYAN, HOGY EZ AZT EZ MEG AMAZT JELENTI! Ezt sajnos el kell fogadni. Most feltehetnénk a kérdést, hogy akkor a pasik sosem adnak szeretet maguktól, csak ha megmondom hogyan szeressenek? Igen ez fájdalmas része..., de nem így kell felfogni. Szeretnek ők a maguk módján. Néha ott lobog az Én fejem fölött is a kérdés: Csak ennyi? Mikor Én annyi mindent feláldoztam meg megtettem érte..., és újra jön a kombinálgatás, ha igazán szeretne akkor nem lenne ilyen, nem tenné ezt stb... 
Nagyon nehéz mindent elfogadni, olyannak amilyen. Nincs a dolgok mögött mögöttes tartalom. Nyilván a becsapás az más. De úgy általában véve pasi világban... 
Csajok hagytuk, hogy a kedves de nyuszi pasik átvegyék a mi szerepünket! 
Összefoglalva: 
Drága férfiak! Legyetek magabiztosabbak, figyelmesebbek! Megéri, mert nem lesz hiszti, meg folytonos veszekedés! Ha nem tudtok udvarolni, apukát kérdezzétek meg, vagy nézzetek pár régi filmet, hogy anno, mi volt a módi! Jah és persze a legfontosabb a szeretet fogadjátok hálával, és Ti is merjetek szeretet adni! (Ettől lesztek igazán férfiak!) 
Drága hölgyek! Elég volt a hisztiből, a sok sírásból, meg panaszkodásból! Tessék felállni a földről! Jó lenne végre nőként viselkednétek és nem úgy mint egy olcsó ribanc, aki négykézláb jön ki a kocsmából! És leszarom, hogy ez a divat, meg 13 évesen már miket műveltek! Tessék nézni néhány régi filmet, ahol a nőkben még volt tartás meg méltóság! Nem attól leszel vonzó, hogy éhezteted magad, hogy gebe-vékony legyél, meg fotózod a melleid facebook-ra! Így nem leszel, majd csak egy dugnivaló játékszer azoknak a pasiknak a listáján, akit pont a magadfajták törtek össze! A saját érdeketekben hagyjatok fel a jelek keresésével, meg kombinálgatásokkal, utalásokkal! Mondjátok meg, ha szeretnétek valamit, és tegyetek is érte!
Remélem tudtam valakinek segíteni!

Könnyek

Vajon hány éjszakát sírtam át kislányként azért ami most van? A könnyek azok a sós cseppek, melyek összekötik az idő fogaskerekét. Mindig komolyan kell venni. Nincs jelentéktelen könny, ahogy jelentéktelen emberek sincsenek. 
Azt hiszem javíthatatlan álmodozó vagyok. Ami nem azt jelenti, hogy nagy víziók közt élek. Az Én álmom a valóság. Mert ha egyszer megláttam egy csodát, megízleltem, megcsodáltam...milyen fenséges és gyönyörű tud lenni az élet. Azután folyton csak ezeket a pillanatokat, dolgokat, embereket, érzéseket keresem. Ez hajt előre rendíthetetlenül. Azt hiszem ez maga a boldogság is. Nem tudni mikor, de egyszer visszajön. Tudom, hogy létezik, hisz találkoztam már vele. S mi létezik, az mindig lesz, vagy itt vagy ott. És ez megnyugtat. 
Kissé bután hangzik, de megéri most szenvedni. Gyötörjön és gyűlöljön hát mindenki! Átkozzátok a napot, mikor megszülettem, s tegyetek meg mindent, hogy Én is hasonlóképp gyűlöljem magam! Az utcán köpjetek le és, ha van bátorságotok üssetek, ahol csak értek!!! Könyörgöm, hogy most bántsatok!!!! 
Mert tudom, hogy úgyis eljön. Eljön Ő! Ujjával letörli a könnyem, s mosolyt csal arcomra.

Semmi lettem

Már csak idő kérdése, és megint eldobnak, mint egy elhasznált rongyot. Olyan ez mint várni a kivégzést, tudod, hogy megfogsz halni, de valahol mindig reménykedsz, hogy egy kicsit később, vagy az utolsó pillanatban felmentenek az ítélet alól. El kéne fogadnom? Vagy azért küzdjek, amiről Te már lemondtál?

Csak Rád várok, csak Téged akarlak....

Azt hittem Én leszek az egyik legszebb dolog az életedben, mely boldoggá tesz, és nagy ÉLETharcost nevel belőled. Minél több lett a szeretet, Te úgy távolodtál. S most Én vagyok azaz idegen az életedben, akit el kell viselned, de még te magad sem tudod meddig...És ha eltűnnék, talán észre se vennéd, vagy megköszönnéd, hogy nem kellett mondanod semmit.

"Szakadj meg, szívem! hagyj el engem, élet!
Fogadj öledbe, mély öledbe, föld!
Borúlj reám, sír! és te, fergeteg, jőj,
Hogy rólam a sírhalmot elsöpörd!
Söpörd el s szórd ki összeporlott csontom,
S szórd el csontommal hírem-nevemet...
Ne tudja senki se, hogy egykor ilyen
Megátkozott teremtmény létezett! " (P.S.)

Buta kislány

Rájöttem hol van a probléma. Nehéz volt, de leesett és jó nagyot is koppant. Annyira buta voltam, hogy folyton mindenért Őt hibáztattam és sajnos, sokat is büntettem érte. Olyasmiért amiről nem tehet. S most már belátom tényleg nem tehet. Végiggondoltam sivár kis életem, benyitottam lelkem összes kis szobájába. Úgy éreztem, hogy Én sosem ismertem lehetetlen, mertem kockáztatni és.... Ez így is volt, de nem bátorságból! Csupán gyávaságból! Ahhoz, hogy eltudjak menekülni és elbújni a kis sarkomba, ahol nem bánthat senki, előbb kockáztatnom kellett. És bármit megtettem, annak az elhatározásnak az érdekében, hogy "soha többé nem bánthat senki". 
Ritkán találkozunk..., de ha együtt vagyunk megszépül a világ, és "valami ragyog bennem". Ezért vagyok veled. De ha a rohanó idő elválaszt minket, belül keserűvé válok, újra repedezni kezd a föld a talpam alatt, újra elveszek és ezért dühös leszek magamra és rád is. Ebben a sötétségben is csak Téged akarlak! És szétmarcangol a tudat, nem lehet. Nem lehet.... NEM LEHET! 
Ilyenkor minden rosszul esik..., minden szó, amit kicsit más hangsúllyal mondasz, minden mozdulatod, ami nem szándékos, még az is ha felhívsz, vagy a neten mellettem vagy, de nem mondasz semmit. 
Egymásra várunk. Ha Te nem akkor Én sem, és ez fordítva is. Aztán végül valamelyikünk megtörik..., feladja, s engedelmeskedik az érzéseknek, de hisz szeretlek! És nem érdekel, hogy "elfelejtettél"! 
Minden együtt töltött perc, főleg amik csak kettesben történtek...leírhatatlanok. Csodálatosak. És ezek hiányoznak a legjobban! 
Tudom, hogy elfogsz menni, a busz nemsokára indul és máris könnyek szöknek a szemembe. Beteges lenne ez az érzelmi függés? 

"Ha belegondolok úgy igazán, nem kell, hogy hozzám szólj. Csak érezzem a tested melegét, illatodat a bőrömön. Elhallgatnám a szuszogásod egész éjjel és nappal is csak lesnélek figyelmesen. Eljátszanék egy két hajtincseddel, vagy felfedezném lélekvázad ezernyi titkát. Ha itt lennél minden más lenne. Megnyugodnék. Nem könnyeznék. Dallamos ütemeket játszana szívem neked. Egy világ kelne életre bennem, melyben Te vagy a főszereplő. Egy olyan világ ahol, nincs szenvedés és szomorúság. Hol örökre boldogok lehetünk. Hol mindig csak Téged várlak. S tudom, ha majd itt leszel, nem fogom annyira megbecsülni a pillanatot, mert Én is csak ember vagyok. Csak akkor szeretlek igazán, mikor nem szeretlek, csak akkor hiányzol igazán mikor velem vagy, és ha nem vagy itt úgy még inkább csak elveszek. Elveszek saját magamban egészen messze a valóságtól, de még ebben a kételyben is csak rád várok, csak téged akarlak. Mindenem a Tiéd, ha neked az kell! De mindennek ára van. S mi a legdrágább e földön az nem más, mint a szeretet. "

"Nem akarlak ennyire szeretni! Sokkal, de sokkal mélyebben élem meg ezt az egészet. Nem azért mert lány vagyok, meg érzékenyebb! Fél voltam, de veled egésszé váltam. És mikor magamra hagysz, újra kitépődsz belőlem. Újra és újra, és csak egy hatalmas vérző seb leszek egész testemben és lelkemben. És ez olyan fizikai fájdalommal tölt el, hogy könnyezek. És ez az, amit sosem fogsz megérteni, még Te magad át nem érzed. Bolondnak érzem magam, hogy bőgök mint egy dedós, ha elmész, hiába tudom, hogy másnap látlak. De nem sírnék, ha tényleg nem éreznék ekkora fájdalmat."

Ha tudom, mikor találkozunk legközelebb megnyugszok. De nem lehet tudni, mit hoz a jövő, folyton bizonytalanságban élünk. Az a baj, hogy nagyon keveset vagyunk együtt. És miután együtt voltunk, minden szép volt és tökéletes, megteltem szeretettel..., nem tudom elviselni ezt a SEMMIT, hogy nem tudunk mást mint veszekedni és bántani egymást! 

Legyünk többet együtt! De hogyan? Elballagtam. Már iskolai szünetek se jutnak. 

Nem bírom ki nélküled, nem érted?! És akkor azt mondtad, hogy így kiírtok belőled minden érzést. Talán már nem is szeretsz. 

Meghalok...meghalok.

Van ez így

A Boldogság épphogy csak odaköszönt az utca túloldaláról. Fejével még biccentett is felém, mosolygott. Aztán továbbment.

Érettségi és szerelem

Tudom, hogy nehéz lenne most bármit mondani, azon kívül, hiszel bennem és a sikeremben, meg hogy szurkolsz. Sokféle érzelem dúl bennem. Félelem, beletörődöttség, boldogság, keserűség. Lehettem volna jobb is, több is. Csinálhattam volna sokkal jobban. Sosem voltam ura az időnek. Csak ölelj magadhoz szorosan, adj egy puszit a buksimra…és mikor kijövök, azon az ajtón Téged lássalak meg először, titokzatos mosollyal az arcodon, mintha Te már tudnád az eredményt. Bár tudnád mennyire nehéz lemondani rólad, főleg ezekben az időkben, ezekben a pillanatokban, mikor a legjobban lenne szükségem rád.  Persze tudom, hogy gondolatban mindig velem vagy, vagy így vagy úgy… Akkor miért is vagyok ennyire telhetetlen és önző? Jobban szeretlek, mint azt hinnéd, és félemberként nehéz bármit is tenni. Nem gondolok nagy jövőkre, mégis olykor magával ragad az érzés, bárcsak velem maradnál örökre.