Pszichológia órák

Az Én arcomon is ott van az a fintor, amikor eszembe jut, hogy hétfőn hat pszichológia óra vár rám. A tanár úr érdemi jellemvonásai erősen vetélkednek személyiségi vonásaival. Igazi pszichológussal van dolgunk. Egyrészt tisztelem és csodálom a tudásáért és amiért jól tanít. Még ha követhetetlen is, de legalább szórakoztató ez a fajta agytömés. Néha feláll az asztalra és onnan mondja emelkedett hangsúlyban a tudnivalót, hátha felülről könnyebben esnek a szavak a fejünkbe, mint szemből ordítva. Erőlködését látva sokszor érzek bűntudatot, amiért nem tudom a kérdéseire a választ. Mire a tanár úr rám szól: 
DEHOGYNEM TUDJA, GONDOLKOZZON! 
Ekkor érzem igazán, hogy pang az ürességtől az agyam. Fogadkozásokba kezdek, amiket nagy felkiáltójelek követnek a füzetembe, hogy ezt és ezt na meg ezt is át kellene nézni. Megoldás szinte mindig Freud. Vagy legalábbis, ha belőle indulok ki, általában visszatudom vezetni az anyagot, amíg rá nem jövök a megoldásra. 
Néha olyanok vagyunk, mint a robotok. Csak is parancsra szólalunk meg. Nem tudom mit érezhet, amikor még az ágytól ráncos arcunk, bamba semmit mondó szemünkbe néz és várja, hogy legalább egy igen-t vagy egy nem-et reagáljunk a kérdésére. 
A mi viszonyunk olyan kutya macska játéknak felel meg. Néha túléljük egymást. Van, hogy jókat nevetünk, még néha éneklünk is. Ám mindig ott van az kölcsönös piszkálódás. 
Némelyikünk olyan lehet számára, mint a Da Vinci-kód. Mert, valakit folyton kihív a folyosóra, leginkább szünetek alatt, kérdezgetni ezt-azt. Analizálgat. Ez a mánia kezd mindenkire egyre frusztrálóbban hatni, még ha emellett szórakoztató is, amikor egy újabb áldozaton van a sor. Tökéletesen kihasználja alap emberi természetemet, a kíváncsiságot. Érdekel, mit akar kérdezni, mit fog reagálni a válaszomra...hátha tanulok belőle valamit stb. De leginkább mi köze van hozzá, hogy érzem magam stb stb? Lehet ez csak ilyen kamasz lázadás, de legszívesebben elküldeném a picsába, amikor a lelki világomba turkál. 
És ha már az analizálgatásnál tartunk... Feltűnt, hogy ilyen-olyan módon, hol félhalkan, hol teljesen természetes tényközléssel, de szinte minden előadásába belecsempészi a korát. Senki nem nézné ki belőle, hogy ilyen fiatal, lehet ezért? 
A tananyag részletes, érthető, habár sokszor saját szemszögének hódol. Amit bármikor megcáfolhatnánk, ha tudnánk. Egy pszichológussal azonban soha ne állj le vitatkozni! Mert nem lehet igazad vele szemben. Még ha nem is tudja megmásítani az elméleted, csak nyugodt hangon annyit mond: Jól van. Aztán törheted a fejed akármeddig, hogy mégis mi van jól?! Épp ez az, hogy semmi sincs jól! Akkor most mi van? 

Változni kell

Néha, viszont elég sokszor megfeledkezem arról, hogy élek. Sok sok perc telik el hasztalanul. Nem is emlékszem, mi történt pár napja, vagy a múlt héten. 
Csak azt tudom, hogy holnap reggel korán kell kelnem, elfogadhatóan kell kinéznem. Fel kell szállnom a 6:25-ös buszra, aztán át kell szállnom egy másikra 7:00-kor. Az iskolához vezető úton megint nem lesz kedvem reggelit venni. Kb a második pszichológia óra után rászánom magam, hogy elbattyogjak a boltig. Iskola után, újra busz, újra átszállás, újra busz és már otthon is vagyok. Hétfő révén nem fogom (ha kibírom) bekapcsolni a netbookom! Rengeteg dolgom lenne, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy lefekszek aludni, csak, hogy ne kelljen gondolkodnom. Már megint negatív vagyok. Pedig örülnöm kellene. Megközelíthetném a tényeket szebb oldalról is... 
Viszont az nem kötelező. Így inkább nem teszem. Nincs kedvem.

Hála az égnek

Van, hogy az álmok nem akkor teljesülnek, ha kitartóan küzdünk értük, hanem ha már lemondtunk róluk. Makacsságomból kifolyólag könnyen feladok mindent, ha úgy látom vesztésre állok. Persze reménykedni mindig lehet. Abba, tudtommal még nem halt bele senki. 
Lehet az élet bármilyen küzdelmes...okkal szenvedünk és tanulunk belőle, hogy aztán valakinek átadhassuk ezt a tudást, megóvhassuk, s ő cserébe puha csókot leheljen megtépázott lelkünk ezernyi sebére. Ezért az egyért biztosan megéri. Mi lehet az életben nagyobb jutalom, mint, a tudat, hogy valaki mellettünk áll, bármi is történjék?! Az, hogy nem vagyok egyedül. Soha nem is voltam és soha nem is leszek. Csupán értékelnem kell önmagam és a környezetemben lévő embereket s persze állatokat. Mert van, hogy a kutyám hamarabb észreveszi rajtam, ha bánt valami, mint a családom. 
Sok fontos ember van az életemben. Igaz barátok, akikre felnézek. Egy hadsereg sem tudná őket legyőzni, és egy mosollyal eltudnák irányítani az egész világot. Nincs olyan értékű szó, mely felérne keresztlányomhoz vagy kereszt-szüleimhez. És a lista még hosszú. 
A lényeg, hogy jöhet bármi...valaki vagy valami mindig megment saját magamtól. Igaz, tiszta szívből jövő hálát érzek. Köszönök mindent! Köszönöm Élet!