Kezdődik az év

Holnap beköltözök a koliba. Tudom, hogy nagyon fogok hiányozni, de pár napig nem leszek. :)
És kb ennyi.

Cupp

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BLOGOCSKA!

Ezúton szeretnék BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNNI a Blogomnak!!!!
Két évvel ez előtt, augusztus 22-én hoztalak létre, érzéseim, vágyaim, gondolataim kifejezésére.
Szeretném megköszönni, a rendszeres olvasóknak, hogy vették a fáradtságot a regisztráláshoz!!! Továbbá köszönöm a sok sok megjegyzést, amit firkálmányaimhoz írtatok, és a bátorító e-maileket!!!
A blognak is sokat köszönhetek. Rajta keresztül ismertem meg néhány jó barátot is, köztük Pudingot is! :D (L)
Hamar eltelt ez a két év. Voltak jó napok, rossz napok, optimista és elveszett hangulatok.
De minden érzés az élet része.

Még egyszer köszönet MINDENKINEK!!!!

További szép napoooooooooooooooooot!!!

Hibáiból tanul az ember

Vannak bizonytalan heterok, akik bizonytalanságukkal már sok leszbikus lányon tapostak már keresztül. Ha szándékosan, ha nem.
Egyik nap téged akar megcsókol, másik nap meggondolja magát. Aztán ha elég buta vagy, (mint pl.: én) akkor engeded neki, hogy ezt megcsinálhassa veled még egyszer. Hiába telt el annyi idő, még mindig gyengéd szálakat kötsz hozzá, és beveszed, hogy megváltozott, hogy komolyan gondolja. És itt a hiba, hogy nem. Nem.
Azt tanácsolom minden meleg srácnak és leszbikus nőnek, hogy hagyják a heterokat. Egy éjszakás kalandnak esetleg, de komolyabb szándékkal semmiképp nem szabad velük kezdeni.
Általában mindig két pofon kell, hogy az arcod egyik fele se maradjon hiányba. Így már nem mész vissza kérni még egyet. Vagyis ha kétszer átbasztak, harmadjára a normális ember már nem engedi. :) Ez egy lecke. Nekem is mondták a barátaim, hogy ne. Heteroval és biszexuálissal nem érdemes kezdeni, mert pofára esel. Jó diák voltam, megtanultam. És örülök, hogy most, mint később.

Körforgás

Vannak emberek, akik fölött eljár az idő, még sem változnak. Van aki mindig is gonosz volt veled, és már nem is várnál el mást. Kérdés az, hogy meglehet e változtatni a gonosz embereket?
Az elmélet az mondja: meg persze, semmi sem lehetetlen. Ahogy sokan a kómából is felébrednek, egy gonosz embert is fel lehet ébreszteni.
Először szembe kell állítani tetteivel. Rá kell ébreszteni, hogyha nem változtat, sokat veszíthet.
A gyakorlatban pedig egész más a helyzet. Hogy mondod meg akárkinek is (aki közel áll hozzád), hogy teljes szívedből gyűlölöd amiért annyit bántott, és reméled, hogy az élet majd megbünteti mindenért. Viszont, ha nem teszel semmit, akkor tovább fog bántani. Hiába nincs már hatalma feletted, érzelmileg nem zavar már, attól még egy tüske marad a tenyeredben. És ez a tüske sok rossz emléket fog idézni, ha az illető már el is hunyt.
Bosszúnak nevezhetnénk azt, hogy valaki megvárja, amíg a lelki korbácsolója gyenge pillanatába esik, és akkor támad rá, amikor a legtehetetlenebb. Megoldás lenne az efféle kegyetlenség, mintha csak valaki rátaposna egy picike bogárra ami a hátára van fordulva és hiába kapálózik nem tud visszafordulni?
De hisz ő is ezt tette velem. Akkor bántott, amikor a legsebezhetőbb voltam. Jogomban áll ugyanezt megtenni vele? Az eszem azt mondja: természetesen nem. Mert akkor az ő szintjére süllyednél. De a szívem, úgy kacagna, ha látná ugyanúgy szenvedni saját mocskában.
Én is gonosz ember vagyok, amiért azt szeretném, hogy ne bántson többé?
És ha az is lennék, miért érdekelne?
Akkor lenne a legnagyobb hatalmam fölötte, ha megbocsájtanék neki. Erre ugyanúgy képtelen vagyok, mint ő arra hogy megváltozzon.
Ki vagy mi fogja megszakítani ezt a körforgást?

Alkoholos mámor

"Arról álmodozom, hogy a karjaimba tartom, édes szavakat súgok a fülébe. Aztán megcsókolom a vállát, a nyakát, az ajkait. Olyan ez mint a tökéletes hazugság. Mindketten tudjuk, hogy nincs közös jövőnk, de a csók mégis oly szenvedélyes és magával ragadó. Nem lehet harcolni ellene. Úgy vigyázok rá, mintha csak lágy szellő lenne egy forró augusztusi napon. Megjegyzem az összes pillanatot, jól a fejembe vésem illatát, mert tudom, ha vége nyárnak, már csak fagyos szelek fognak süvíteni. Nem akarom elengedni, úgy ragaszkodom hozzá mint csecsemő az anyjához. Ő minden táplálékom az életető ambróziám, nektárom. Úgy érzem ha elengedné kezem, azzal egy egész darabot tépnének ki belőlem.

Sosem gondoltam volna. Váratlan volt, de megtörtént. Az a csók nekem igazi volt, még ha neki csak egy alkoholos mámor. Úgy szeretnék vigyázni rá, megóvni mindent rossztól…

De hiába minden, szétmarcangol idebent a fájdalom, felébredek, vérzek, vérzek…meghalok."

Előfordulhat bárkivel, hogy az alkoholtól megrészegülve csókolóznak legkedvesebb barátjukkal. Jó helyzetben vagyunk, ha mindkettőnknek ez csak egy véletlen, érzésektől mentes csók. Ám ha ez nem így van, szörnyen bántó tud lenni. Mert további érzelmek fejlődhetnek ki belőle. Mintha csak egy aprócska magból óriási fa nőne ki. Ilyen helyzetben két választásunk van. Elfelejtjük a történteket, és megőrizzük a barátságot. Vagy véglegesen véget vetünk a barátságnak. Én az első lehetőséget választom.

És mindenkinek tanácsolom, hogy ne engedje, hogy az alkohol befolyásolja. Még ha akkor épp jó ötletnek is tűnik....

Ez van bizony

Sose éreztem magam igazán élőnek. Nem ismerem azt az embert akit a tükörben látok. Az életnek mindig emlékeztetnie kell rá, hogy vagyok. Olyan mintha csak valakinek a gondolatában léteznék, de nem tudja, hogy igazából is megteremtett, és az életem ott van az ő tudatában. Minden hamis, mű, kitalált. Fikció. Nem is itt vagyok. Nem is vagyok. Hogyan halhatnék meg, ha sosem éltem. Ha még azt is elvették tőlem amim volt. A nagy mester a kitalálom, ír mellém néha barátokat, hogy ne érezzem magam egyedül, de legtöbbször csak szenvedést ír ami őt is fojtogatja. Ő Isten. Ő teremtett meg, és csupán az ő tudatában élek.
Neki aztán tudnia kell, hogy egyszer minden könyv véget ér.
A Föld nem létezik. Nem létezik semmi. Mi csak gondolatok vagyunk, elképzelések. Gyakran fantáziálsz uram, mi lenne ha alapon, betegségekkel ostorozod az embereket. Engem miért hagysz ki a sorból? Miért nem árasztod el a testem férgekkel amik felzabálják szerveimet? Miért játszol? Eltörölhetnél mindent, csak egy gondolat.

Emlékeztető 1.

Így gondolkoztam 2009. áprilisában:
"Igen én hiszek abban, hogy ha hiszel benne, bármit elérhetsz. Talán túl optimistának tűnök fölég a mai világban, nem mondom, hogy mindig az vagyok, nekem is vannak mélypontjaim. Én is szenvedtem már nagyon sokat, és voltam a depresszió és pesszimizmus legmélyebb bugyraiba. De az élet rövid. És én nem érek rá szomorkodni. Időpazarlás az egész. Ha állandóan csak siránkoznék, nem jutnák semmire se, össze kell kapnod magad és átugrani az akadályokat, ha nem megy, próbáld újra, nem adhatod fel.
Igen, talán hinni a legnehezebb, hinni abba, hogy képesek vagyunk rá, mert ha azt hajtogatjuk úgy se fog menni, akkor nem is. És akkor felesleges a sok erőfeszítés. Csak lazulj el, és élvezd az életet. Ilyen egyszerű. Ha mosolyogni van kedved, mosolyogj. Nincsenek szabályok! Ez a Te életed azt csinálsz, amit csak akarsz. Csak akkor érheted el a célodat, ha hiszed, hogy képes vagy rá. Attól, mert elsőre nem sikerült, se másodjára, se harmadjára, az még nem jelenti azt, hogy nem vagy képes rá. Szerinted a fák feladták? Szerintem nem, pedig mennyi hosszú éveket kell nekik egy helyben állniuk, és mégis virágoznak tavasszal." - Msn beszélgetés Pudinggal.

60km után már nem olyan vicces!

Van bennem valami. De még saját magam elől is rejtegetem, oly hatalmas és rettenetes.
Általában minden feladok, ha úgy érzem veszélyben a büszkeségem, vagy bármiféle lelki sérelem érhet, ha nem érzem magam biztonságba. Pont ezért szeretek annyira biciklizni. Mert egyszerűen olyan nincs, hogy visszafordulsz. Megállhatsz, de amíg vissza nem ülsz a kibaszott biciklire nem haladsz sehova. És akkor mi lesz? Ott ragadsz az isten háta mögött a kietlen földúton, vagy az elhagyatott aszfalton? Nem jön senki, nincs segítség csak magadra számíthatsz.
Talán az élet is ilyen. Mert igazából senki sem segíthet, csak te magadon, mert muszáj tovább hajtanod. De azért egy itt egy kis jó tanács (mert én tudom): HA NEM AKAROD, HOGY FÁJJON A POPÓD, NE TEKERJ 60KM-T!!!!!!!