Hogy vagy?

Hogy vagy? Egészen egyszerűnek tűnik a kérdés. Mégis lassan két hónapja keresem rá a megfelelő választ. Volt az életemben egy ember, akivel képzeletben leéltem az egész életem és a gondolat, hogy valóssá válhat kezdetben megijesztett. Tudtam, hogy nem lenne szabad. S mégis elhittem. Én voltam a világ legboldogabb embere és kész lettem volna bármit megtenni azért, hogy a párom is a világon a legboldogabb legyen. Aztán, ahogy mondani szokták hiba került a rendszerben. Azt hiszem sosem fogom megérteni miért, mert reális, értelmes választ sosem kaptam rá. Nem hiszem, hogy Én bármikor ilyen durva lettem volna vele, vagy efféle közönnyel néztem volna rá. Az álombuborék kipukkadt. Az embert, akit tiszta szívemből szerettem meggyilkolta egy kegyetlen szörnyeteg és meggyilkolt engem is a jövőmmel együtt. Nehéz gyászolni a boldogságot. Nehéz elfogadni, hogy egyik hétről a másikra nem szeret azaz ember, akivel elképzelted az életed. Nem kellesz neki, és csak a sarokba hajít akár egy elhasznált rongydarabot nevetségesen béna kifogásokkal. Szerintem Ő maga sem tudja vagy érti miért. Még saját magát megismerni is gyáva, hogy tudna  bárkit is szeretni? Egy egész életet gyászolok. 

Hogy vagy? Mindez érettségi előtt történt. Zöldfülű voltam ezen a téren. Egyetlen támogató szó nélkül, stressztől megviselten ültem a gép elé. Meglepő, de sikerült. 

Hogy vagy? Egyre rosszabb a helyzet itthon. Tatám már abszolút nem ismer meg. Néha Editnek vagy Évának hív. Szerinte 28-30 éves vagyok, és azért lakok az "ő házában", hogy őt kiszolgáljam. Egész nap azt hallgatom, hogy nyögdécsel, a halálért rimánkodik. Ha folyton segítek neki, akkor én vagyok a "mindenes" vagy a "segítség". Ha egy kedvesen próbálom rábeszélni, hogy legközelebb ne hugyálja össze a fél házat, mert nem olyan jó utána takarítani, nekem támad és lehord mindennek. 

Hogy vagy? Az utolsó hónapokban mindent megtettem a matematika tantárgy érdekében. A házijaimat mindig megcsináltam. Megjegyzem ez nagy számnak számít nálam. :D Folyton jelentkeztem, próbáltam aktív lenni az órán. Utolsó dolgozatok 4-es lett. A tanárnő, akinek tanítási módszere inkább egyetemre illene, mivel szakszavas kifejezéseivel és rohanó írásával lehetetlenség volt bármit is felfogni abból amit tanít. Javító dolgozatai háromszor olyan nehezek voltak mint az eredetiek, és még arra is ugyanúgy beírta az egyest. Utolsó hónapokban már nem is adott javítási lehetőséget. A lényeg, hogy meghúzott. Nem vagyok matek zseni. Humán ember vagyok, és lehet egy kalap szar, de minden tőlem telhetőt megtettem. Külön tanárhoz is jártam stb. A vicc, hogy a legalja kulturálatlan segggdókat, akit egy hangversenyt nem tudnak végigülni tisztességesen, ahol csak a fejükből kéne kinézni, egész éveben szivatták az összes tanárt, az ilyen puskázós tajparasztokat meg átengedte. Gratulálok nekik! :D 

Hogy vagy? Ez pedig szóbeli érettségi előtt történt. Még meg is érteném, ha sok kis rossz dolog történik velem, és összegyűlik. De sok nagy rossz...

Röviden fogalmazva, az társam, akiért bármit megtettem volna másfél év után elhagyott, méghozzá érettségi előtt, amikor legjobban kellett volna néhány bíztató szó, itthon ülni és hallgatni a siránkozást dúsította örömeimet. Mivel a barátaim többsége telibeszart és azóta sem hívnak vissza, muszáj volt itthon maradnom. Tanultam. Az egész éves munkámért sosem kaptam elismerést, és még a végén így is megkaptam, hogy egy nagydarab szar vagyok aki semmit sem ér. Mindezt szóbeli érettségi előtt. 

Hogy vagy? Nos tudnék még mit mesélni, de mit érnék el vele? :) Nem maradt semmim. Remélem, most boldog vagy. :) Mindez után, mosolyogj, mert senki nem akar szánakozó tekintetek céltáblája lenni. Én sem.

 Hogy vagy? Most már jól. :)

A Dal

Ott volt az Ő a zavaros kis mosolyával. Haja sárga falevelekként hullott vállára. Ez a puha biztonság ölelte körbe hófehér arcát. És csak mosolygott. Nem volt benne semmi különös. Egyszerű lány, egyszerű ruhákban. Mégis olyan volt számomra, mint a felkavart víz. Zavaros és kese-kusza. Nem értettem sosem, honnan van az az örökös ragyogás a szemében. Lopta tán valakitől? Vagy Isten adta neki szeretete jeléül?

Gyermeteg kacaj zengte be a folyosót. Akkor valami erős érzés kerített hatalmában, mint amikor az elhaladó kamionok megrázzák a ház falait, mint mikor a szél meghajlásra kényszeríti a lombokat és millió szín és pompa árassza el a világot, mikor megszólal az a dal. A tudat, hogy Ő kell nekem, oly édesen mart belém, akár a kígyó, aki csak szeretetre vágyik, ezért mardos engem. Ijesztő ez a forró vágy, mit az előtt csak a filmekből ismertem. S most mégis úgy rettegek, háború, tűzvész és orkán söpri szét a tudatom. Nem tudom! Nem tudom, mit tegyek! Úgy félek… Bárcsak értenéd.

A halált megszépítően gyönyörű ez a dal. Ha lehetne, egész életemben csak ezt hallgatnám, míg akkor is szólna bennem, ha már vén vagyok és süket.

Elemészt a kétség, fogsz e egyszer is gondolni rám tiszta szívvel? Leszek e királyfi, vagy csak egy távoli emlék a múltból, kit megszántál, ezért néztél úgy rám?

Olyan keserű lett a dal. Szétzilált tudatom végleg elveszett. Ím ez lett belőlem.  Dühöngő remete… Bár értenéd, hogy ez a dal már sosem fog így szólni senkinek. Csak neked. Bár értenéd, hogy tán bolond vagyok, de érted egészen elégek, és hamumból is vörös rózsát formálok neked. 




Köszönöm, hogy átérezhettem az érzéseid Cs. :)