Bocsánat!

Elnézéseteket kérem az előbbi bejegyzésért! Kissé kiborultam, és valahogy ki kellett adnom.
A mi kis világunk tele van csodákkal. És felzaklatott az a tudat, hogy végig kell néznem, ahogyan ezek szépen lassan eltűnnek. Mondták, hogy én már úgy sem fogom az megélni, hogy ezek eltűnnek. De a gyerekem? Vagy az unokám? Vagy annak a gyermeke? És a reinkarnáció? Tanulni születik le lelkünk a földre. És ha megtanultad a leckét meghalsz. És majd újra leszületsz ha szükség van rád...
És legalább is ebben hiszek. Időm nagy részét azzal töltőm, hogy próbálok rájönni, hogy miért is vagyok itt, és mit is kell tennem? Mit kell megtanulnom? Merre induljak?
Mesevilágba kalauzol a TV, és megszokott mozdulatok...
Bábokként mozgunk, és aki minket mozgat: saját magunk.