Nem nevezném magam depressziósnak. Csupán testileg és lelkileg fáradt vagyok. És értelmetlennek látok minden küzdelmet. Az, hogy lelkiekben nincs minden rendben, rosszullétekben mutatkozott. Az orvos kiírt két hétre, van időm összekaparni magam. Az elméleti dolgokat értem, csak a gyakorlati részéhez nem tudom, hogy lássak hozzá. Merről? Mennyit? Meddig? Mit?
Egyáltalán nem értem, miért kell iskolába járni, meg az emberek miért élik monoton kis mindennapjaikat a munkába.
Mindenki tudja, hogy nagy álmodozó vagyok. És, hogy ez a bűvös jelmondattal indítom: "De ezt most tényleg megcsinálom!"
Most is indíthatnék így. De úgy mint eddig, elszállna ez a mondat a fellegekbe és kész.
Ennyi mégis belefér:
Bejárni az egész világot. Megismerni más kultúrákat. Épp annyit dolgozni ami a kajára meg továbbutazáshoz kell. Kötetlenül szabadon, mint a hippik. És végül letelepedni egy olyan helyen, ahol úgy érzem megváltás lenne az élet, és nem gyötrelmes harc.
TENNI KÉNE VALAMIT!
Az én lelkem is koldusként könyörög az életért, a szeretetért.
Én próbálok változni. De a környezetem állandó hatással van rám, és a mocsok újra rám ragad.
Annyit sikerült már elérnem, hogy a múltam nagy részét feldolgoztam, és tovább léptem.
Szép Világ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése