Szavak

A szavak néha csak úgy jönnek, mint a hívatlan vendégek. Megjátszod, hogy örülsz nekik, de már bánod, hogy beengedted őket. Bánod, hogy kimondtad. Sok minden befolyásolhatja a szavaink milyenségét. Én már sokszor mondtam ki olyat, ami nem az enyém volt. Egyszerűen nem tartoztak hozzám. Csak úgy jöttek a semmiből és arcon vágták azt akit szeretek. Én ezt nem értem. Miért bántjuk azt, akit szeretünk? 
Igyekszem azzá válni, aki mindig is szerettem volna, jó emberré. Ezért 110% pörgetem magam a munkában, s próbálok mindenki életébe örömet csempészni. Aztán ott vannak azok a szavak, amiket nem kellett volna kimondani, hisz butaság. De már ott vannak, és ez nem olyan, mint egy film, amit visszatekerhetsz. Mindennek megvan az oka és a következményeket jó felnőttként vállalni kell. Még akkor is, ha ez nagyon ijesztő. 
Sajnálom, hogy elszálltam, és ismeretség nélkül ítélkeztem. Nagy hiba volt a részemről. Remélem a hirtelen indulatból, átgondolatlanságból született szavaknál fontosabbak az őszinték. 

Rémálmok

Hideg és kegyetlen az éjszaka. Eljátszom, hogy jó egyedül lenni kicsit, pet rescuse meg sorozatok. Tudom, hogy nem jössz. Úgy várlak, mint gyermek a Télapót, mint valami jóságos csodát, a biztonságot. De te nem jössz. Egy idő után már nem akarok küzdeni. Az éjszaka kegyetlen. Hagyom, hogy elvigyen a véres képű férfi.
Egyedül vagyok. Csak magamra számíthatok igazán. Újra erősnek kell lennem egyedül. Nem szabad többé hinnem gyerekes álmokban. Elengedem ezeket az álmokat, mint a léggömböt. Nem kellenek többé! Csak kárt okoztak! Csak hátráltattak és bántottak! Jobb lesz így.

Hogyan legyek a párod?

Van, hogy előre elképzelem milyen lesz a kapcsolatom. Miket fogunk csinálni, mikkel fogom meglepni, mire mit fogok mondani. Persze a kapcsolat sosem lesz ilyen. Mert nem kapok virágot, ha tudja, hogy nem szeretem a virágokat. Pedig jól esne ha kapnék, hogy aztán haragudhassak rá, hogy ilyen felesleges dolgokra költi a pénzt. Ilyenek vagyunk, mi nők. 
Miért nem alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt elterveztük? Pedig mindent beleadunk és mégsem. Ezért elkezdjük a párunkat hibáztatni. Három hónap után, már oszladozik a rózsaszín felhő, és felszínre kerülnek a problémák. 
Mindenki a maga módján szeret. A párunk szeret minket a maga módján, de nem a mi módunkon. Ha ezt nem ismerjük fel, bizonytalanok leszünk, és folyton feltesszük a kérdést: szeretsz? E mellé társulnak a buta gondolatok: De ha szeretne, nem csinálná ezt és ezt! Vagy, ha szeretne érdekelné, hogy ez nekem milyen! 
Hogyan fogalmazzuk meg magunkban a szeretetet? Ha a szeretet számunkra egy érzés, akkor azt egy adott pillanatban lehet érezni. Az érzések folyton változnak. Viszont, ha a szeretetet úgy határozzuk meg, mint szükségletet, amelyet valahogy ki kell elégíteni, akkor könnyebben megértjük a folyamatokat. Szükségem van rá, hogy szeressenek. Jó, de hogyan? Mitől elégül ki ez a szükségleted, mit tegyen a másik? Hoppá! Igen, el kell mondani neki, mert ő szeret a maga módján, de nem biztos, hogy te ettől szeretettnek érzed magad. Pl.: Ha a férfinak az a szeretet, hogy lenyírja a füvet, segít a ház körül és reggel megfőzi a kávét, a nőt ez nem fogja meghatni, ha neki meg az a szeretet, ha megölelik, kedves dolgokat mondanak neki, vagy simogatják. Ha a nő nem jelzi, a férfi felé, hogy szeretné, ha többet érintené meg stb. , akkor először mély önutálatba kezd. "Ennyit sem érdemlek! Pedig nem szeretnék sokat! Miért nem veszi észre magától? Ha figyelne rám, rájönne!" 
Ilyenkor a kapcsolat már nagy válságban van! Bántjuk önmagunkat és párunkat is, pedig csak el kellene mondanunk mire van szükségünk, hogy szeretve érezzük magunkat és boldogok legyünk.  
Őszintén szeretek? Ha megkérem valamire a párom (szeretet szükségletem kielégítése kép), pl.: megkérem, hogy masszírozzon meg, és ő elutasít azzal, hogy: "Ne haragudj Drágám, de nagyon fáradt vagyok, nem lehetne inkább holnap?" Ha ezen bevágjuk mert rosszul esik, és nincs is kedvünk már vele lenni egy légtérbe, akkor nem kérést tettünk fel, hanem parancsoltunk! Kérés mögött szeretet van, ami magában hordozza a megértést. A parancs még ha kérésnek is hangzik, ha nem teljesül nagy érzelmi vihart kavar. Bánt minket, és dühösek leszünk, ha nem teljesül a kívánságunk. 
Az elvárások megölik a kapcsolatot! Legyünk őszinték, mondjuk el mire van szükségünk! Ha szeretnénk valamit, kérjük azt szeretettel! 
Így a gondok is elillannak! Ne feledjük, egy kapcsolaton mindig dolgozni kell! A szerelem önmagában nem elég! 

Mi a probléma a kapcsolatomban?

Mi a probléma a kapcsolatomban? Két nap múlva leszünk tíz hónaposak. Tíz hónap kellett, hogy rájöjjek, hol van a probléma. Akárhányszor olyasmit csinált, mint az exeim, velük azonosítottam. Elöntött a rettegés, hogy vele is az lesz, és az ellenállás egyre csak nőtt bennem. "Én ezt nem akarom! Még egyszer nem tudnám végig csinálni!"  Van két nagy sebhely a szívemen, amit két férfi okozott. Az ami velük volt, néhol démonként kísért. "Nem és nem!" 
Sokat bűntettem Csé.-t olyasmiért, amit nem ő okozott. Csúnya dolgokat mondtam neki, ha úgy éreztem nem foglalkozik velem. "Szarsz a fejemre! Csak magaddal foglalkozol!" 
Sokat tanultam előző kapcsolataimból. A legutolsóból talán a legfontosabbat, hogy ne áldozzam fel önmagam egy kapcsolatért sem. Csé-vel is ezt csináltam. Hajtottam magam, mindent próbáltam beleadni. Erőmön felül teljesítettem, akkor is adtam, amikor már kérnem kellett volna. Csak az volt a fontos, hogy teljesítsem az álmait, és ezért mindent megtettem (úgy érzem), csakúgy, mint előző kapcsolataimban. Hiába tudtam, hogy nem élhetem más életét, és, hogy ezek az ő harcaik. Így szeretek. S közben elhanyagoltam magam, az életem. Ára volt ezeknek az áldozatoknak. Ezért vagyok mérhetetlenül önző. Mert úgy adtam szeretet, hogy közben feláldoztam magam, és mindig vártam a viszonzást. Persze nem nyíltan. Csak titkon reméltem. "Majd ha ez meg ez lesz..., Meg, biztos ő is ..., Még ezt kibírod...., Majd észreveszi...., Ezért ne bántsd..." 
Úristen, mennyit kínoztam magam! Belepusztultam! 
Apró dolgokra vágytam/vágyok. Sosem voltak nagy igényeim. Néha egy kedves sms-s. Vagy legyen olyan alkalom is, amikor nem nekem kell kitalálni, hogy mit csináljunk. Ne mindig én kezdeményezzek. Jó, ha néha átölel és puszit nyom a homlokomra.   
És itt jön a nagy kopp! Pár napja, pontosabban hétfőn érkeztem haza Németországból (később beszámolok, miért voltam ott). Úgy volt, hogy Csével együtt jövünk haza busszal Szegedről. Mikor hívott, még a Budapesti vonaton ültem. Elaludt az este, és nem állított ébresztőt. Később fog odaérni hozzánk. 
Eldurrant az agyam.  A szokásos érzés lett úrrá rajtam, újabb önsanyargatás. "Nekem sokkal fontosabb ő. Nem is tudnék rendesen aludni az izgalomtól, annyira várnám, hogy újra láthassam. Ő meg elalszik, szarik az egészre! Ha olyan fontos lennék...bla bla" -gondoltam. 
Később este kifakadtam. Úgy éreztem mindent beleadok, mégsem működik. Pedig annyira szeretném, ha ez a mese valóra válna, és tényleg ő lenne az igazi. De már nem merek bízni, mert mindig eltervezünk valamit, aztán valami miatt nem jön össze. Sírtam. Tudtam, hogy ő is kiakadt. 
Csak játsszuk a  mártírt, aztán amikor nem úgy van valami, ahogy elképzeltük, kettétörjük a saját gerincünket. Bántjuk magunkat, iszonyat szenvedünk és mindezért a másikat okoljuk. Még meg is büntetjük. És ezt hívjuk szerelemnek? Azután látjuk, hogy ez a másiknak is fáj, legalább annyira szenved, mint mi magunk, amiért bántjuk magunkat. Erős férfiak, bárcsak megmutatnák néha, hogy nekik is tud fájni. Mert mi nők sokszor megfeledkezünk erről.  Azt hisszük csak mi vagyunk az áldozatok, csak nekünk rossz, pasiknak meg semmi baja.... Pedig, ha egy férfi közel enged magához, rájössz mekkorát tévedtél!  
Úristen Amanda! Nem vagy normális! Senki nem kérte, hogy tedd tönkre magad, azért, hogy valaki másnak jobb legyen. Nem lesz a párodnak jobb, attól, hogy látja, ahogy kínzod magad! Kibaszott adok-kapok játék! Vak vagy! Miért nem értékeled azt, amid van?? 
Van egy ember, aki azt mondja, hogy Te jelented számára a világot. És ezt ki is fejezi a maga módján!  Ő így szeret. Egyféleképp. A maga módján, de azon belül ezernyi módon. 
Én vagyok az, aki miatt a problémák vannak! Mindet Én teremtettem a butaságommal! Kínoztam magam és ezért bántottam Mr. P-ét, Mr. C-ét, és most Csé-t. Elmondhatatlanul sajnálom! Ez úton kérek bocsánatot Tőletek és Magamtól is. 
Az elméletek mindig megvannak, talán még a gyakorlatban is használod őket... Viszont lehet, hogy éveknek kell eltelnie, hogy meg is értsd őket. 
"Nem az a fontos, hogy a pohár félig tele van, vagy félig üres. Légy hálás, amiért van egy poharad, és van benne valami." 
        

Pofon

Csak vagyunk. Vagyunk és megnyugszunk ebben a létezéstudatban. Áhítjuk a mindenséget, karjainkba zárnánk mindent. Minden az enyém! Erre a gondolatra hirtelen kacagnom kell. Nevetséges. 
Hirtelen csend. Újabb cikk az ebola gyilkos járványról, és halottak, halottak mindenhol. Messze innen. Nem itt. Pofon vág az Élet. "Szégyelld magad!" -mondja. Nem szid tovább, látja, hogy ez nekem is fáj. 
Hálás vagyok, hogy nekem nem kell végignéznem, ahogy meghal a családom. Igen, ez fáj. Belül mar valami felfoghatatlan együttérzés. S közben haragszom, és gyűlölködök..., mert a gyógyszeriparnak túl sok pénz lett volna "feleslegesen" ellenszert találni. Elég a karantén. Az Élet már újra emelné a kezét, de végül nem üt meg. Tudom miért. Mert attól, hogy én gyűlölködök, nem gyógyul meg senki, nem történnek csodák. Nem ébrednek fel az emberek. Nem változik meg a világ. Szeretni kell! Szeretni, akkor is, ha nagyon fáj! Csak így változik valami... itt.