Ahogy telnek az évek, egyre több embertől hallom vissza, hogy érzékeny lettem. Túlságosan megőrölt volna az Élet, vagy már nem hat a leszarom tabletta? Elfáradtam volna, vagy csak komolyabban veszem az emberi kapcsolataimat, mint azok valójában csak néhány nevetés meg "Mizujs? Semmi."?
Nem érzem magam gyengének. Megváltoztam? Úgy, hogy észre se vettem. Vannak dolgok, amik már nem igazán tudnak meghatni, könnyebben mondok NEM-et, és fordítok hátat. Fontosabb lett az, hogy ne érezzem magam felesleges szarnak, mint másokért küzdjek.
Igen, azt hiszem, kevesebbet időzök azon, hogy elgondolkozok, hogyan is kéne lereagálnom egy bizonyos dolgot, mint pl amikor valaki megbánt. Nincs időm erre...mások miatt szenvedni. És, ha emiatt érzékenyebb lettem, legyen. Nem jelenti azt, hogy hisztis lennék, vagy folyton megsértődök minden apróságon. Csak már nem érdekelnek ezek a játékok.
Megsajnált az Isten, gondoltam, mikor betoppant az életemben egy Varázsember. Azért hívom így, mert a nem ismerem, ő sem engem. Mégis akkor és azt mondta, amire épp szükségem volt. Konkrét volt, de ha bornak határoznám meg (Így Tokajról hazaérve.) akkor félszáraznak tippelném. Édes, de a tapasztalati elkeserítik. Ismeretlenül ígért nekem szeretet. Én meg csak ámultam, csak bámultam rajta, hogy létezik ilyen ember. A saját ínyem szerint kevert jóság és keserűség, szeretet és harag, béke és lázadás. Az mondta, hogy olyan vagyok, mint Ő. Még második beszélgetésre is túl sok volt a közös vonás.
Mintha csak megtáncoltatta volna a lelkem egy forgószél, jött s már ment is tovább. Még mindig szeretem az Én kis csodámat, hiába gyötörtük fél éven át egymást, az összetört szív nem enged. És még mindig olyan érzés fog el, ha rá gondolok, hogy ez egy boldog gyötrődés.
Még gyászolok. Nem rendezhetek bált. Köszönök mindent!
"Tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed
magad, amennyire csak lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken,
amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát,
vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a
barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit
rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogy hihetted
akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. És néha még meg is győzöd
magad arról, hogy észhez tér, és becsönget hozzád. És ezek után,
bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel
találkozol, visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai egyszer
visszaállnak, és a zavaros idők, azok az esztendők, amik így elmentek,
lassan kezdenek elmosódni! " ---Holiday film
Nemrégiben megtanultam egy nagyon fontos dolgot, amit most szeretnék veletek is megosztani. Katie Bryon döbbentett rá a négy kérdéses munka kapcsán.
Nem kellene párkapcsolatunktól várni boldogságunkat és sikereinket. Ahogy Ő mondta a pasi csak a bónusz. Kissé furán hangozhat elsőre. De sosem az a fontos, hogy a másik jól érezze magát és ezért folyton a kedvére teszünk, aztán várnánk valami viszonzást cserébe, ami gyakran elmarad. Ezért bántjuk párunkat, de legfőképp magunkat. Az nem önzőség, ha a saját életedben saját magad a legfontosabb. Abban az értelemben, hogy először magaddal legyen tökéletes kapcsolatod, önmagaddal legyél boldog, és csak érezd jól magad. Ehhez nem kell másik energiáját szívni pióca módra. A párkapcsolat legyen a cseresznye a torta tetején. Mióta így próbálom látni a dolgokat, nem sírok és nem bántom magam. Nem gondolom azt, hogy szánalmas vagyok, amiért mindent megteszek páromért amit csak tudok, és nem várom a jutalom falatkát (szeretet), mint valami kiskutya. Nélküle kell boldognak és elégedettnek lennem, és mikor felhív, vagy magához húz, miközben puszit ad a buksimra, az olyan mint a hetedik mennyország. Nem az ő dolga boldoggá tenni! Ő csak a boldogságom boldogsága. :P
Senkit sem hibáztatható azért, ami velem történik. A döntések mindig Én hozom meg. Vannak kényszerítő erejű hatások, de a döntés végül mindig az enyém. Ez egy rendkívüli védekező mód. Nem merünk szembe nézni önmagunkkal és azt mondani : Igen ez vagyok Én és tudom, hogy hibáztam. Tanultam belőle és legközelebb jobb döntést hozok.
Mert, ha megbánnánk rossz döntéseinket, azzal magunkat bántjuk. Rossz ember vagyok, egy béna lúzer, nem lesz belőlem senki. És ez olyan láncfolyamatot indít be, ami kihat egész életedre. Pedig lehet az egész egy olyan apróságon múlik, minthogy bevallod a barátnődnek, hogy elfelejtetted a névnapját, és a bocsánatát kéred. A testünk és lelkünk mindig védekezik, még önmagunkkal szemben is. Az agyunk megállás nélkül kutat, hogy megóvjon bennünket. Nem te vagy a hibás, azért tetted ezt és azt mert...
Tudni kell megbocsájtani magunknak és másoknak. Minden rossz dolog szükséges ahhoz, hogy jó dolgok történjenek. Nincs egyik a másik nélkül. Így ha a rossz dolgokat hálával fogadod, mert tudod, csak ez visz előre a jó dolgok felé. Megköszönöm a tapasztalatot és továbblépek.Elengedem. Nem bántom miatta magam, sem másokat. A következő pillanat rám vár.
