iGAZSÁG

Több mint négy hónapja élek boldog párkapcsolatban barátommal. Most sok mindent lehetne a fejemhez vágni. Hogy mindvégig tudtuk, hogy divat-leszbi vagyok csak, vagy undorító, ahogyan átvertem az embereket stb stb. Én nem így érzem. Már a legelején leszögeztem, ha jön egy olyan srác aki megmozgat bennem valamit állok elibe. Talán "Mi" leszbik tudjuk ezt legjobban, hogy az ember nem válogathat... ahhoz vonzódik, abba szeret bele amit a sors hoz neki.
Aki láttam a blog kezdeti formáját, tudhatja, hogy melegeknek szóló blogocskaként indult. Volt egy célom...az írásaimmal hatni az emberekre. Leírni ezzel a világgal kapcsolatos érzéseimet. - Hisz ez egy blog lényege.
Nem voltam, és sosem leszek hetero. És nem is érzem úgy, hogy biszexuális lennék. A nőket szeretem, hozzájuk vonzódom. Egy fiú kivétel ez alól a párom. Mindezt Ő is tudja. Féltékeny is nőkre, mert tudja pasival sosem csalnám meg, meg azért is mert tudja, hogy egy Nővel ő sosem veheti fel a versenyt. De Én Őt választottam. Valahogy belefáradtam az örökös rinyába, a szarkavarásokba. Jó persze 16 évesen könnyű jártatni a pofám... Ugyan mi tudok én? Kis szaros vagyok még. Igen, az vagyok.
De ez vagyok én. Nem tudok mit tenni ellene.
Mindenkinek egyéni dolga, hogy ezt most hogyan reagálja le. Mindenkinek meglehet a maga kis véleménye. Annyit kérek, hogy aki nem ismer, vagy nem olvasott sokat rólam, ne bántson ezért.
Csak őszinte voltam.

Beilleszkedésről

Saját véleményem szerint, ha nem vagy olyan, mint mindenki más, akkor nem létezel társadalmi szempontból. Az egyéniségeket kinézik, jelzőkkel illetik mindaddig amíg az bele nem roppan, vagy amíg nem talál magának támaszt, aki támogatja. És onnantól ők ketten újabb csoportot alkotnak, és ők is ki fognak nézni embereket maguk közül. De minek beilleszkedni? Minek szeretné bárki is, hogy határok közé legyen szorítva, hogy meglegyen szabva miről beszélhet stb.? Mert ha nem illeszkedsz be, te leszel a fekete bárány. Egy mindenki ellen, és nem egy mindenkiért. Egyszerűen magába szippant, ha csak nem vagy betegesen magánykedvelő.

Mindennap ítélkezünk mások felett. Elsősorban külsőségek alapján ítélünk, haj, arc, ruházat, ápoltság. Sokszor a szemünk megtéveszt. És akit vagánynak hittünk az gyáva szembenézni még önmagával is. A megoldás talán az lenne, hogy elfogadjuk önmagunkat olyannak amilyen, törekszünk a jóra, és minden körülmények között segítsük a másikat. Ez mindenkinek egyéni csatája az egojával.

New Life

Tudom, hanyag vagyok. De ha ez megnyugtató hír nem csak a bloggal szemben. :(
Mióta Azték tag vagyok (Színjátszó és Tánccsoport) pörög az élet. Már voltak fellépéseim is velük. Nagy abroncsos ruhában polkáztam, és saját megdöbbenésemre egy tapadós ruciban balettoztam.
Jelentkeztem egy kamaszoknak szóló magazinhoz újságírónak. Nemsokára lesz élete első premierje egy musicellel a Chicagoval. Ahol több számnál háttértáncos és vokalista vagyok, valamint én alakítom June szerepét. Csak ennyi. XD
Sulival kapcsolatban döcög a szekér. Félévkor fizikából buktam, de már sokat javítottam. Irodalom természetesen ötös.
Sikerült egy kicsit fogynom is, de még kellene sokat musicelig. De ezért le kellene mondanom az új szenvedélyemről a Rudiról. :(

Érzések és pofonok

Apró gyermekként hittem a csodákban. Már-már valósnak éltem meg, szinte már úsztam az álmok édes vizében. Kártyavárként omlottam össze, és felégett minden körülöttem. Ott álltam, inkább csak feküdtem a tűzben, és csak égtem és égtem. Megszoktam ezt a fajta melegséget, úgyhogy amikor nem mart egészem a húsomig a fájdalom, fekete masszával öntöttem le magam. Égj, égj!
Egy időben az volt a hobbim, hogy sós cseppeket folyattam végig arcomon, és figyeltem hogyan párolognak el, akárcsak a percek. Aztán csak vége lett. Nem volt már miért égni, és mint fogasra akasztott kabátkát, hagytam lógva magam az élet szögesdrótján. Tán elfelejt majd az idő, és eltűnök örökre, vagy mint kóbor kutyáért a gazdája jön értem a halál.
Padba vésett szerelem mi örökké tart. Soha-ország talán. Gyermekkorom kilopódzott egy szép estén a szobámból, azóta sem találom önmagam. Vajon hová bújhattam? Ki az, aki számol? Ki fog megtalálni? Lesz e hívó szó a süketnek? Igen Te, kelj fel!

Legszebb Karácony

Még nyáron volt egy bejegyzésem miszerint megszületett a ki megmentőm. Molli babához gyakran kijártam suli után, hogy rendbe szedjem a popóját. Karácsony első napján szokásos nagycsaládi ebéd volt nálunk. Mariann (Mollybaba anyukája) Mollyval a kezében egy képeslapot adott nekem, amit Ti is láthattok. Én úgy bőgtem mint egy óvodás... Ez a legmegtisztelőbb, és a világon a legszebb ajándék amit kaphattam. Természetes, hogy vállaltam.
Mindig ott leszek mellette, vigyázok rá, kihúzom a csávából. Ha kell hajnalba megyek érte a buliba. Mindig számíthat majd rám. Nem csak, hogy jó unokatestvére, és jó keresztanyukája szeretnék lenni, de a legjobb barátnője is aki soha sem fogja őt cserben hagyni. :)
Isten engem úgy segéljen!