Áldozat?

Áldozatok lennénk? Az élet áldozatai?
Az életemet Én élem. Tehát önmagam áldozata vagyok e testbe zárva. Szeretnék tudatlan és buta lenni, és talán a ha nem értenék semmit, és nem is érdekelne jelentésük, eltudnám viselni saját gondolataimat. Ó édes tudatlanság miért nem kísérted elmém? És miért kisérted, mikor elűzni volna kedvem?!
" Még ha birtokában is lennék saját elmémnek, akkor nem érteném azt, ami számomra érthetetlen."
Szinte már megőrjít, hogy ismerem a problémát, de nem tudom megoldani.
Most elmegyek egy sétálok egy nagyot, kicsit kiszellőztetem a fejem... majd megírom mire jutottam, azt is ha nem. :)

Szép estét neked!

ZSELENSZKY Az örömnek adózni kell

TIKk-TAKK

PH (kedvenc tanárom) szerint elkéstünk. Már csak a csoda menthetné meg földünket. De ebből sokan semmit sem érzékelnek. Ugyan úgy plázáznak tovább a fiatalok, és mert amúgy is szar az élet, miért ne innánk, vagy boldogítanánk magunkat kábítószerekkel. Szar az élet igen! De MI tettük azzá! Miattunk tűnnek el a szép dolgok, az értékek. De nem baj. Van helyette érintőképernyős telefonunk, divatos ruhánk, házi mozi rendszerünk.
Egyre több a szomorú, vagy inkább a semmitmondó kifejezéstelen arc Szeged utcáin, terein. Akik nevetnek, azok is csak azon, hogy mások, hogyan néznek ki.
Ahogy PH is fogalmazott. Legtöbben kéz lukfüggők vagyunk,konnektorfüggők. Áram nélkül nem jó a frizum, nem tudom megnézni a facebookomat és halálra unom magam.
Nem! Ez így nem mehet tovább! Nagyon töröm a fejem mit lehetne tenni. Még ha késő is, nekem még van hitem! Úgy érzem minden nap kárba megy, ha nem teszek semmit..., a napok vészesen fogynak...TIK-TAK-TIK-TAK....
Ötleteket várok! :P

Emily Bronte: Üvöltő szelek részlet

„ - Ellenkezőleg, ez a legjobb! A többi csak szeszélyeimet elégíti ki, és Edgar kedvét szolgálja. De ez olyasvalakit érint, aki egyesíti személyében mindazt, amit Edgar és magam iránt érzek. Olyasvalami ez, amit nem tudok megmagyarázni. De bizonyára te is sejted, mint mindenki, hogy van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben a Heathcliff fájdalmai voltak, figyeltem és átéreztem őket, kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa továbbélnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Edgar iránti szerelmem, olyan mint a fa lombja: az idő, tudom jól, megfogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat.. Heathcliff iránti szerelemem olyan, mint sziklaréteg a föld alatt, kevés látható örömöt nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok! Mindig, mindig a lelkemben él, nem, mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy elválunk egymástól, ez lehetetlen és…”

Közkívánatra :)

Először is egy szomorú eseménnyel kezdeném. Drága bátyám úgy döntött, eladja a motort, ami végigcipelt minket Erdélyen épségben.
Akkor most emlékezzünk a szépre a jóra a NAGY ÚTRA!
2010. szeptember 18-án (szombaton) 05:00kor indultunk el Ártándra a határátkelőhöz, vagyis a találkahelyre. (Igen ezt most leírom még egyszer.) Tudni kell rólam, hogy rettegek mindenféle közlekedési eszközön (kivéve kamion ami már brutalitásnak számít). És ez a túra előtt is a leghosszabb motorozásom, amikor bátyám bevitt Szegedre (50km). Ez is egy egyszeri alkalom volt. Reggel szabályosan űrhajósnak éreztem magam a 100 réteg ruha alatt, és úgy jártam a sok súly alatt, mint aki beszart. Eleinte gondok voltak a le és fel szállásnál, de aztán kidolgoztam egy módszert ami bevált. :)
Tehát elindultunk. Megjegyzem az eső már akkor is esett. Bátyám megállt a legközelebbi benzinkútnál mert gondok voltak a kesztyűjével. Sokkolt fejjel kérdeztem, hogy mennyivel mentünk. 70-el. Na most ez semmi, de azért féltem rendesen. Később persze már 120nál azt mondogattam, hogy na mi van nem megyünk?!
A kesztyűink szarrá áztam, ezért megálltunk venni gumikesztyűt. Tudjátok ami ilyen sárga és nagymamánk kezét díszítette mindig. Azt vettünk a vizes kesztyű alá, ami nem sokat segített, mert a kezem így is fázott.
Fél 9re megérkeztünk Ártándra. Egy kisebb csapat motoros (kb 60 ember) várt az indulásra. Regisztráltunk, kaptunk cuki kék karszallagot, meg felvarrót: VI. Déva, 2010. Torockó
Bátyám beszélgetett egy motoros párral (későbbiekben Lackó és Katica). Odamentem hozzájuk, erre Lackó: Na nézd már itt a Hugi. És ezt azért írtam nagy betűvel mert ez lett a motoros nevem. :) Amit persze büszkén viselek ha motoros körökben járok.
LÓRA! -hangzott a a parancs, és mindenki motorra pattant. A határőr rémnagyseggfej volt. Végignézte egyenként mindenki igazolványát. (Ugyanez visszafele is.)
Kezdetben még az Ártándra való túra is kimerítő volt, és még csak eztán következett a NAGY TÚRA. Na nee! Hogy fogom én ezt bírni? Az eső még mindig esett, és az esőruha sem védett meg igazán. Ez kihívás! Hajrá Smeth!
Igazából biztonságban éreztem magam, ahogy cipzár alakban haladtunk a sok a motorossal. Utunkat zöld-mellényes motorosok biztosították, körforgalomnál megállítottok a forgalmat utat engedve nekünk. Hosszú kilométerek után. Megálltunk pihenőre. Ami tankolásból, pisilésből, és kajálásból állt. No mire a sikerült megszabadulni a motoros öltözettől, meg vissza, az majdnem kitette az egész szünetet. A férfiak meg csak nevettek rajtunk, ők kiálltak a domb oldalába és szabadjára engedték a bűvös sárga löttyöt. Indulás tovább!
Kis falukon haladtunk keresztül, öreg anyókák és gyerekek álltak a kapualjakban és vidáman integettek nekünk. Voltak akik magyar zászlóinkra inkább csak fintorogtak.
Gondolom mindenki tisztában van az autópálya fogalmával. Az egész túra legnehezebb része. Lélekfegyelem és koncentráció. Totálisan szarrá-ázva száguldottunk végig a kb 50km-es szakaszon. Az állam alatt becsapott a hideg levegő, a szemem majd kifolyt a szám lilára színesedett. Igazából elgondolkodtam rajta, hogy nem igen van más lehetőségem, mint tűrni. Tordán találkoztunk az Erdélyi motoros klubbokkal és egyéb vándorokkal. Első kívánságom: FORRÓCSOKIT AKAROK!!!! El is felejtettem, hogy itt románul beszélnek, jól jött az angol tudásom. :) Tordától Torockóig már nem igazán esett az eső, kezdett picit kisütni a napocska. Szinte már tomboltam magamban az örömtől. Ekkor került elő a fényképező.
Az árva gyerekek műsorral fogadtak minket. Nagyon édesek voltak. Odaadtunk a ruhákat meg a játékokat, meg az adományt. Utána kezdődött a ygerek motoroztatás, a gyerekek majd szét szedtek minket. Sajnos kevés motoros vállalta ezt a kis szívességet, sokan elhúztak... :S
Igazából leírhatatlan az egész. Egy hatalmas hegy (Székelykő) lábánál lévő kis falu teli kedves, vendégszerető emberekkel. Egyet tudni kell, ha Torockóra mész, készülj fel, hogy az első amit elébed nyomnak a pálinka lesz. :D Fúúú de nagyon erős volt! :D
Este megvacsoráztunk kedves barátainkkal akik szállás kérdésben is segítettek nekünk Lackóval és Katicával. Tábor tüzeztünk, öreg motorosok nagy kalandjait hallgattuk, majd betértünk az egyik kocsmába és a legfinomabb bort ittuk. Késő este zuhantunk csak bele ágyunkba. Reggel fenséges reggeli várt minket, utána mise volt a templomban Böjte Csaba atyával. Aki szerint gáz ami most van. És egyéb modern szavakkal fogalmazott. :) Aranyos volt nagyon. És amikor áldást mondott a motorosokra, a nap fénye besütött az ablakokon, kivirult a táj. Jó érzés töltött el. Otthon éreztem magam. Még akkor is ha a vizes csizmámat kellett visszavennem, és egyéb ilyen dolgok.
A gyerekek sorfalt álltak és csak akkor engedtek el minket, amikor a leghangosabban burrogtak és dudáltak a motorok.
Tudnivaló: 251-en voltunk. Több mint egy millió gyűlt össze az árvák megsegítésére. A bal lában egész úton mindig begörcsölt, és kellett egy kis lassú rész, hogy kitudjam roppantani, volt olyan rész ahol csak gyorsan mentünk. Majdnem sírtam úgy fájt a lábam. Az eső visszafele is végig esett. Folyamatosan mozgattam az ujjaimat, hogy le ne fagyjanak. Délben indultunk és fél 10kor értünk haza azt hiszem.
Bátyámmal a túra óta sokkal jobb a kapcsolatunk. Én nagyon hálás vagyok neki ezért a túráért. Egy életreszoló lecke volt az élettől, egy próba. Köszönöm továbbá Lackónak és Katicának, hogy segítettek nekünk, és jó társasággal láttak el bennünket! (L)
Öm azt hiszem röviden ennyi volt a túra. Cupp