Kapcsolat igen vagy nem?

Ősi mondás, hogy a szerelem mindent legyőz. Vajon az életben is így van? A szerelem felülmúlhatja a megbocsátás fázisát? Mint Carrie és Big esetében, amikor Big faképnél hagyta Carrie-t tíz év gyötrődés után az esküvőn, majd Carrie rájött, hogy ő is hibás, amiért eltúlozta a dolgokat. A végen meg pár bemásolt e-mail után meg miegymás, egymás karjaiba omlottak egy pár kék magassarkú kíséretében. - Ilyen a szerelem. 
Ilyen lenne? Ha nem vesszük figyelembe a romantikus regényeket és vígjátékokat, a valóságban is túlélne a szerelem egy viharos kapcsolatot? 
Szerintem a szerelem olyan megfoghatatlan, mindent befolyásoló érzelem, amelyet nem lehet irányítani. Ezzel szemben egy kapcsolat két ember érzelmi munkája. Folyton küzdeni kell, kompromisszumok sorozata. Szeretet, ha lemondok a saját igényeimről a másik javára. De, ha ezt a másik fél nem viszonozza, az kihasználás. Az "én szeretlek jobban" játékos versengés vége, az egyik fél megsemmisülése. Nem lehet ugyan úgy, abban a  formában és mértékben szeretni, mint a másik. Nem lehet. Viszont lennie kell egy közös pontnak, ahol két lélek összeforr. Egy alap, amire épülhet, amiben kiteljesedhet mindkettőjük személyisége és tovább építhetik egymást. A hangsúly az építésen van! Ne menjünk bele olyan kapcsolatba, amellyel kapcsolatban már találkozás előtt rossz előérzeteink vannak. Ha már a legelején kielemeztük a másikat, hogy "Hááát igazából ez se tetszik benne, meg az se, olyan fura. Nem tudom, hogy döntsek..." A magány nesztelenül befolyásol mindannyiunkat. És, ha a kiszemelt partner nem épp tökéletes, felruházzuk olyan tulajdonságokkal, amikkel tán soha nem rendelkezett. " Á nem baj, biztos jó az ágyban. Meg olyan édes volt, ahogy a kutyájáról írt, biztos nagyon gondoskodó..." Meggyőzzük magunkat, hogy működni fog, pedig legbelül érezzük, hogy időpocsékolás. Tudatosan választjuk a pofára esést és hazudunk önmagunknak, amikor meglepődöttséget mutatunk, és felháborodunk. "Mekkora seggfej! " "Mekkora ribanc!" 
Pedig a másik fél igazán nem tehet róla, hogy Te álomvilágba ringattad magad, ahelyett, hogy mertél volna őszintén nemet mondani. 
Egy kapcsolatért dolgozni kell. Nem elég csak a szerelem! Mindenkinél eljön az a pont, amikor hiába szereti a másikat, be kell ismernie, hogy ez nem elég, ahhoz, hogy együtt maradjanak. Nem hiába keresünk legtöbben olyan társat, aki őszinte, megbízható, hűséges. Az elején még mindenki szépnek mutatja magát. Mintha csak mondaná : "Nézd, milyen szép a lelkem, alig vannak hibáim, szeress belém!" Ezért olyan jó az elején. Olyan boldog vagyok, hogy végre van olyan ember, akivel tudok egy jót beszélgetni. Persze, hogy nem mondom el neki, mik zavarnak, mi az ami tetszik. Gyűlnek a problémák, és a sok elfojtott frusztráció odáig vezet, hogy rátámadok a másikra, kést döfök a hátába és büntetem. Nem veszem fel a telefont stb stb. Ez a klasszikus forgatókönyv. A csajok otthon sírnak egyedül, hogy mekkora seggfej a párjuk, mert leszarja őket. A pasik meg menekülnek a hiszti elől, amit nem is értenek, a kocsmába a haverokhoz, kicsit lazítani.  Szerepeket erőltetünk magunkra és a másik félre is. Nem merünk azok lenni, akik igazán vagyunk, mert félünk, hogy a kiszemelt partnernek ez nem fog tetszeni... Akkor miért is vágyunk őszinte, kiegyensúlyozott, szenvedélyes kapcsolatra? 
Nem elég a szerelem. Ha jó kapcsolatban szeretnék maradni, azért tennem kell. Mindkét félnek tennie kell. Csak így működhet. 

Miért nem most?

Élünk. Van aki napról napra, van, aki csak egy apró kijelzővel a kezében, álomvilágban. Élünk reggel és bizony élünk este is. Este csak igazán, amikor alszunk. Mikor már letettük vállunkról az aznapi terhet, mikor már nem akarunk szépek lenni, nem akarunk megfelelni senkinek. Aztán elragad a képzelet, amit álomnak hívunk. S egy rövidke történet erejéig lehetünk hősök vagy bűnösök, lehetünk valakik. Valaki igazán fontos...önmagunknak. Sokszor van, hogy még álmunkban is hibázunk és riadtan, bűntudattól verejtékezve ébredünk. S igaz, még aznap nem is tettünk semmit, épp csak kinyitottuk szemünket, máris büntetjük magunkat. Ez a rossz érzés, még a ráeszmélés után sem tűnik el, mikor rájövünk, hogy az egész csak álom volt. Kezdetét veszi egy új nap, újabb rossz érzéssel. A napok csak telnek, és mi élünk. 
Mi lenne ha minden más lenne? Úgy értem igazán más. Ha tennék, azért, hogy ne legyen rossz érzés. Ha rájönnék, hogy mekkora bolond vagyok, hogy bántom, hogy büntetem magam mások hibáiért. Hogy makacs vagyok és akaratos amiért kicsit mindenki életét szeretném élni, kicsit mindenki szeretnék lenni. Jó gyerek, jó diák, elismert, megbecsült munkatárs. Gyerek, testvér, társ, szülő. Én akarok lenni az aki elbújik, és az is én akarok lenni, aki keres. Szél, hegy, és víz is egyszerre. Szilárd, mozgékony, durva és lágy. Minden szeretnék lenni, azon kívül, ami most vagyok. 
Folyton csak teremtenék, miközben magamat egyre mélyebbre ásom. Nem megyek már semmire az őszinteséggel. Hiába mondom ki, hogy félek, hiába áltatom magam bármivel is... Nincs megfelelő magyarázatom vagy indokom, miért nem vagyok, az aki. Miért nem szeretem azt, aki vagyok. Nem tudok egyetlen jó kifogást sem, miért nem valósítom meg az álmaim. Tedd vagy ne tedd! Tikk-takk! 
Itt az idő! Élünk...

Látszatvilág

Nemsokára húsz éves vagyok. Ezt a blogot tizenkét évesen kezdtem el írni. Hihetetlen az egész. Nem érzem magam felnőttnek. Azokat a napokat élem, amiket gyerekként is. Mégis meglepődöm, amikor álló helyzetből a lábaimra nézek. Olyan távolinak tűnnek, mintha egy toronyból néznék le rájuk. 2015 májusába végzek az iskolával, és mehetek dolgozni. Ennyi lett volna az életem? Sok hang szól bennem, ilyesmiket mondanak: "Add föl az álmaidat kislány, kezdődik a nagybetűs élet!, Most már fizetheted a számláidat!, Úgy fogsz élni, ahogy a szüleid. , "Felelősséggel tartozol minden tetted iránt. , Lesznek majd gyerekeid, de mit mondasz majd nekik, hogy fogják be szájukat, járjanak iskolába aztán dolgozzanak? Miért?"
Úgy hiszem, a szabadság nem abból áll, hogy megtehetünk bármit. Ez hazugság, ilyet csak hatalomra szomjazó ember állít, akit megmérgezett a pénz. Szabadság az, ha kifejezhetem úgy az érzéseimet és gondolataimat, hogy azzal senkinek se ártsak. Szabadság az, ha én dönthetem kell kire mennyi időt szánok az életemből. Szabadság, hogy felismerem, mindig van választási lehetőségem. Ha nincs, teremtek. Az embernek nem szabadna beletörődnie helyzetébe. Nem szabadna úsznia a szarban. 
Nem ilyen életet szánok magamnak. Nem vetem meg a munkát, ha az nem okoz kárt másoknak, és nem csak a pénz miatt van, hanem belső meggyőződésből. Miért kényszerítene bármilyen törvény? Ember vagyok, nem gép! Nem lehet fizikailag és érzelmileg kisemmizni, sem beidomítani, sem ellopni a személyiségemet! "Lázadj kis kamasz módjára, úgyis befogsz hódolni, mint ahogy mindenki más. Nem is fogsz emlékezni rá, mi a boldogság. Mindig kutatod majd, de lemondasz róla újra és újra, mert a félelmeid erősebbek lesznek." Beléd nevelik, hogy vágyj dolgokra, amikre igazából nincs is szükséged, hogy teljes életet élj. Megmutatnak valami illúziókkal, csalással teli világot. Azért, hogy te is legyél valaki tárgyakra van szükség? De hisz csodálatos vagy, úgy ahogy vagy, mostani formádban, miért vágynál rabláncokra? Ne add fel önmagad egy illúzióért, amit ha néhányan el is érnek, mint pl a sztárok.... Mivel többek ők bárkinél is? Mivel jobbak nálad vagy nálam? Mivel szebb az ő gyerekük, mint a tied? Azt hiszed, ők szabadok, mert bármit megtehetnek, mert gazdagok és, hogy az emberek szeretik őket? Ők a legnagyobb rabszolgák! A médiai ide-oda ráncigálja őket! Mindegyiknek megvan mondva mit tegyen! LÁTSZATVILÁG! 
Talán olyan vagyok, mint a megvadult kiscsikó, vagy mint a marha, aki próbál kitörni a vágóhídról, mert élni akar. Úgy teszünk mintha ez lenne a normális. Ez a természetes, az elvárása a testünknek, hogy állatok haljanak meg, ez a kötelességünk, hogy gyilkoljunk az életben maradásért. 
És én vagyok a bolond meg a megtévesztett? Mert élni szeretnék? Vajon mit jelent az, hogy élni? Mit jelent embernek lenni? Húsz éves vagyok lassan. Olyan marha vagyok, aki a végsőkig küzd. Olyan ember vagyok, aki ember szeretne maradni. 

Esti gondolatok

Mindennap ítélkezünk. A nap minden pillanatában van véleményünk a másikról. Egy fontos dologról feledkezünk meg, arról a picike, ámde semmibe nem vehető tényről, hogy mind emberek vagyunk. A külső sosem volt egyenlő egy cselekedettel, ahogy a tett sem határozza meg, kik is vagyunk valójában. Változunk, hibázunk, tanulunk belőle, változunk. Ma csak egy mosoly, de holnap már kettő, lehet három is jut vacsorára vagy csak reggelire.

Ki vagy te ott a sminkfelhő mögött? Mondj el egy történetet az életedből, csak nekem, csak most, ezen a padon ülve! És te ott drága ruhákba bújva, mondd, hogy vagy mostanában, kérdezték már?  Öltönyös úriember cipeli az űrt a testében, mert eladta a lelkét. Miért tette? Pénzéhes habzsoló rabszolga lenne csupán? Vagy megtört özvegy édesapa, ki gyermekeit óvná a nagyvilág bajaitól?

Ide köpsz, oda köpsz. Vigyázz, nehogy egyszer te lépj bele! Ragadós az iszonyat. Nem mosható le, nem törölhető el. Más szemszögből nézve elmozdítható a múlt, csodálatos fényes jövő teremthető. Ebben hiszek.