....

Minden íztelen, mintha csak egy marék homokot ennék. Lehet bármilyen hangos a zene, nem hallom. A testem talán igen, de én nem. Messze járok. Már nem is vagyok benne biztos, hogy itt vagyok, hogy ez vagyok. Ki irányít? Magamra mosolygok. Lehetetlen! Tükör nélkül semmiképp! Ez a lány aki mellettem áll, közel van de mégis nagyon messze. Ez vagyok én. Távoli ismerőse önmagamnak. Csak egy árnyék, mi néha eltűnik, de sosem szűnik meg igazán.
Kavargó örvény, fojtogató magány, csöndben besurranó halál.
Egy suhanó kéz, vöröslő kéznyom az arcomon, sikoltó szellemek, ébresztő ébresztő.
Nem remél a rab, nem keresi a kiutat. Nem szárnyal, csak száll a madárka...